Advent, vagy amit akartok…
december 12., hétfő. Feczesin Kristóf
Karácsonyszag
Tafy sokféleképp imádta a Karácsonyt és mindig nagybetűvel írta. Ha valaha középiskolába járt volna, karók sokaságát kapja a nagybetűs írásmód miatt, a harmadiknál osztályfőnökit is, miután közli: „Akkor minek beszélünk nagybetűs ünnepről? Ha a Karácsony nem, akkor mi a bánat az?” Ezt követően a mosdóban – koravén másodikos lett volna akkortájt – megiszik egy snapszot (munkásosztálybéli kiskorú alkoholista), a nagyszünet után új dolgozatot ír, a feladat: két oldal a télről – amiben nagybetűvel írja: Köd, Szél, Fagy, Halál. Az osztályfőnök céklavörös fejjel rohan az igazgatóiba, hogy ez a kölyök provokál és lázít, félő, hogy az egész osztályt megzavarja, ezért aztán Tafy az igazgatóiban köt ki, ahol fiatalkorú alkoholistához méltó keresetlenséggel közli: „Lövésük sincs semmihez! Lószart sem tudnak a Karácsonyról!” Ezt követően igazgatóit kap, otthon pedig színjózan apja addig kergeti nadrágszíjjal, míg Tafy félájultan ismét egy távoli kocsmáig fut.
(…)
Szóval, Tafy le sem tagadhatná, hogy az apja fia. Illetve az lenne, ha volna apja, de nincs. Ez a helyzet. „Totál nuku” – mondja Tafy a Múltra. Se apa, se iskola, így hát balhés karácsonyokat éppúgy nem élt át, mint idilliket. Se bejgli, se tányérdobálás, mégis: Tafy sokféleképp imádta a karácsonyt, mintha ugyan bármi emléke volna róla. Szerette rockosan, metálosan, bluesosan, dzsesszesen, egyedül mozartosan nem. Bachosan már inkább. Tafy – bár előszeretettel halt meg – karácsonytájt sose vágta át az ereit. „Egy frászt – mondta –, pont akkor, amikor totál leterhelt az összes segélyvonal? Én basszus adok magamra. Van épp elég pocsék és tök üres nap az évben, amikor szabad a pálya és a zárt osztályon én vagyok a legérdekesebb eset.”
Valóban. Tafy megadta a módját. Ha ivott, gondosan választotta ki a legpocsékabb kisfröccsöt a városban. Ha idegenvezetőt keresel? Ő a legjobb. A legótvarosabb pévécépadló kell? A legocsmányabb köztéri klotyó? Fordulj Tafyhoz! Igazi romkocsma? Nem olyan, ahol a vakolat radikális hiányát hiszik szubkulturálisnak, hanem olyat, ahol garantáltan összevernek; ahonnan saját lábon biztos nem távozol: vagy a „búbos taxi” (a rendőrautó) visz el vagy a rohammentő. Ilyen csehó kell? Keresd Tafyt! Ő egy valódi világpolgár. Az őseredeti. Ő az egyetlen, aki diplomata-útlevéllel, ellenőrzés és gátlás nélkül ingázik a világ és az alvilág között; akinél mindig van egy Pokolba szóló retúrjegy. Talán a számodra is. Egy ilyen srác a karácsonnyal sem szarozik, odateszi magát, ahogy kell.
(…)
Számára a karácsony elsősorban illat, abban összegződik minden. Sőt, az illat több, mint mindaz, ami okozza. Legyen száz összetevője, a hatására nem száz, hanem ezer dolgot képzelhetsz el. Tafy lucfenyőt lopott, mert illata csak annak van, és szerzett szaloncukrot, gyertyát, csillagszórót, bejglit, és díszeket. Amikor elkészült, lehunyt szemmel várta a csodát, a Karácsony illatát. De nem jött. Az istennek sem. Se a fa, se a sok kacat nem eresztett ki jótékony aromát. Tafy szétverte az utolsó raklapot, s abban a reményben, hogy a forróság előcsalja majd az illatokat, mennydörgő tüzet rakott – és várt. Mikor órák múlva se történt semmi, és erre a semmire félálmából felriadt, kibukott belőle a wringer, a boldogtalan és makacs galamb. Kivitt mindent a fészerbe, és a teljes harci díszben álló karácsonyfát, egy az egyben átküldte a szecskavágón. Aztán átküldte az összes többi kelléket is, szaloncukrot, bejglit, s mindent, majd az egészet belapátolta egy zsákba, bevitte a lakásba, kiborította, és faltól falig szétrugdosta. Megmelegítette a kezét, rádőlt a nyirkos kanapéra, s úgy tíz perc múlva felsóhajtott: „Végre… Karácsonyszag!”
Centauri
