A Budaörsi Latinovits Színház évadának utolsó két bemutatója nagyon szépen rímel egymásra. Mindkettő regényadaptáció, és mindkettő a bűn, a büntetés és a bűnhődés Bermuda-háromszögében keresi a válaszokat az indítékokra, és a következményekre is. A Beszélnünk kell Kevinről című ősbemutató Berzsenyi Bellaagh Ádám rendezésében látható a Latinovits Színház repertoárján.
Az alkotók nem tudhatták, hogy előadásuk bemutatóját beárnyékolja majd a szerbiai iskolai mészárlás tragédiája. Látszólag ugyanis ez a története Lionel Shriver regényének is, amelyben egy anya a leveleiben felidézi és értékeli fiával való kapcsolatát, aki egy nap előre megfontolt szándékkal mészárlást hajtott végre az iskolatársai között.
Lionel Shriver a történetet levélregény formájában bontja ki, ami első pillantásra nem kedvez az dramatizálásra törekvőknek. Az adaptációt Németh Nikolett dramaturg és az előadás rendezője, Berzsenyi Bellaagh Ádám közösen jegyzik. Sikerrel tudták meghaladni a levél formátum narratív formáját, miközben a levelek egyes szám első személyű nézőpontját is sikerrel bővítik az apa és a fiú irányába, az anya mégis megmarad a központi szerepben.
© Budaörsi Latinovts Színház
A jelenből visszatekintés aktusát az előadás szerepkettőzésekkel oldja meg. Ezt használja az idő múlásának illusztrálására is. Evát, a visszaemlékező anyát Pelsőczy Réka és Hartai Petra alakítja. A két nő teljesen más karakter. Az előadás első felében tényleg csak villanásokra fedezni fel köztük valami hasonlóságot. Ahogy azonban az események sűrűsödnek, úgy egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Pelsőczy Réka Eváját teljesen traumatizálta a fia tette, szemmel láthatóan teljes átalakuláson kellett átmennie, hogy a tragédia után folytatni tudja az életét.
Átértékelte és gondosan megmérte minden fiával kapcsolatos korábbi cselekedetét, és ennek a gyászmunkának a lenyomatát láthatjuk az előadásban.
Ezért nem is zavaró, hogy Hartai Petra Evájában sokszor nem ismerünk későbbi énjére. A fiatal Eva gondolkodásában még saját maga állt a középpontban, az ő vágyai, elképzelései, kényelme számított csak. Azt, hogy a dolgok nem a kívánt irányba alakultak személyes sértésként élte meg, sőt a személye iránt elkövetett merényletként értékelte. Ezért a fia iránt mutatott reakciói az elutasítástól a fizikai bántalmazásig is terjedtek.
Ám annak ellenére, hogy a két nő ellentétes arcát látjuk, mégis nagyon jól tudnak együttműködni a színpadon. A legmeghittebb pillanatok azok, amikor a két nő a tér, idő és emlékek dimenzióin keresztül egymásra hangolódva, egymással kánonban tud megszólalni. Ezekben a pillanatokban azonosságuk a szólamaik különbözősége ellenére is megkérdőjelezhetetlen, és ennek hatására élesebbé is válik a kettejük közt feszülő fájdalmas kontraszt.
© Budaörsi Latinovts Színház
Evával ellentétben Kevint nem kettőzi meg az előadás. A már majdnem felnőtt, vagyis tizennyolc éves Kevint Fröhlich Kristóf vérfagyasztó alakításában láthatjuk, akit azért sem kell megkettőznie az előadásnak, mert ő – a történet szerint – gyerekkorától nem változik. Erre utal, hogy hároméves koráig meg sem szólal, akkor pedig teljes mondatokban kezd el beszélni. Tetteinek következményével és a rá háruló felelősséggel is teljes mértékben tisztában van. Akkor is csak manipulálja a felnőtteket, amikor gyermek mivoltára apellál. Ugyanakkor felnőve is van benne valami gyermeki jellemvonás, ami ott bujkál az anyjával folytatott dacos beszélgetések mélyén. Fröhlich Kristóf pedig nagyon érzékenyen érezteti velünk ezt a Kevinben bujkáló kettősséget.
Az előadás nem feszegeti Kevin tettének erkölcsi aspektusait, nem akar ítélkezni, és nem akar állást foglalni a kérdésben. Mert az előadás fókusza az anya önmagával való kapcsolatán – a szerepkettőzés miatt néha szó szerint – és a fiával való viszonyán áll. A kínzó kérdés inkább az, hogy lehet-e gonosznak születni, vagy gonosszá lehet-e, kell-e válni az anyai szeretet hiányában.
Továbbá az is felmerülhet, hogy a szülői szeretetnek miből is kell állnia. Hogy a gondoskodáson és féltésen kívül mi az a többlet, amitől a szeretet összetartó erővé tud válni?
Anya és fia együvé tartozását Pető Kata jelmezei is jelzik. Eva ugyanis pont ugyanolyan színű overallban van, mint amilyenben Kevint is látjuk, és amelynek narancssárga színe az amerikai filmek rabruháira emlékeztet. A többiek is ennek egy színvariánsát viselik, kivéve az ártatlan Celiát (Koós Boglárka). Vagyis anya és fia nem csak összetartozik, de mindketten ugyanúgy rabok, ugyanúgy vezekelnek. De a felelősség alól a fiatalabb Eva és Kevin apja Franklin, (Böröndi Bence és Ilyés Róbert) sem húzhatja ki magát.
© Budaörsi Latinovts Színház
Az előadás végtelenül lecsupaszított színpadon játszódik, csupán hét darab forgószéket látunk beépítve egy emelvénybe, amelynek folytatása felülről is keretezi a színpadot. Sokorai Attila ezzel egy váróteremre hajazó teret hozott létre, melynek hangulatát a szintén általa tervezett, folyamatosan változó és nagyon intenzív világítás határozza meg. Fekete, fehér, vörös, kék, sárga, lila hátterek váltják egymást, mintha a szereplők változó hangulata idézné elő ezeket az áttűnéseket.
Az előadás végére sikerül megállapodnia a szereplőknek, sikerül elfogadniuk egymást és a sorsukat. De ez nem jelenti azt, hogy kegyelmi állapotba kerültek. Mert bár az előadás empátiával fordul a szereplői felé, és megpróbál nem ítélkezni felettük, de nem is kegyelmez nekik.
(2023.05.15.)
Jenei Péter
