…amely körüllengi az életünk, ám közel sem biztos, hogy tudunk vagy akarunk profitálni belőle. Mert kacérkodni vele, a szabadsággal, a szabadságra vágyással kevés: tenni, akarni, élni kell vele. Vagy csak gyenge, vérszegény akarat marad, ahogy Ördög Tamás legújabb, a Dollár Papa Gyermekeivel megrendezett, D. H. Lawrence által írt Lady Chatterley szeretője vallja – fülledt, szándékosan kissé szobalevegőjű erotika, saját útra, szabadságra vágyás, amely kíméletlen, lassan emésztő, őrlő színházi láttatással mutatja szárnyalni vágyó sas lelkünket és az első bokorba bebújni vágyó, félszeg önvalónkat – kéretlen színházi letisztultsággal, belénk ivódó pontossággal.

A Trafó Stúdiójában egyetlen asztalt és az azt körülvevő emberesen kongó üres teret üljük körbe. Az asztalnál Sir Clifford Chatterley (Schmied Zoltán), Michaelis (Szabó Zoltán), Tommy Dukes (Földi Ádám) és Charles May (Ördög Tamás) gyertyafényben kártyáznak, latolgatnak, egyre pajzánabb témákról beszélgetnek. A Je suis belle által tervezett, múlt századbéli arisztokratikus viseletű ingekben olyanok, mint hal a szárazon, igazi gyenge himbilimbi nemes urak, akik pont úgy beszélnek az eleven testiségről, mintha bármi közük is lett volna ahhoz, a róla való beszéden túl.

Ezt az először 1928-ban firenzei magánkiadásban megjelent, ám 1960-ig Angliában ki nem adott regényt Ördög Tamás látszólag egyenes vonalvezetéssel narrálja nekünk. Erre még rá is játszik: Papp János hangján mintegy hosszú, értelmező prológnak szánt bevezetőt meséltet nekünk. Azaz mesélek neked egy mesét, amitől én, a mesélő is pont olyan távollevőnek érzem magam, mint te, aki azt hallgatod.

De ez csak a tehetségesen csalafinta, rafinált látszat: a hideg távolságtartás azért fontos, hogy te felizgulj. Felizgulj szexuálisan, és felizgulj mentálisan is –  legfőképp. Vedd észre, hogy itt nem pajzánság van, csupán meg nem éltség és elfojtás, holott szabadon meg lehetne élni – csupán mentális és jól felálló tehetség kellene hozzá.

Itt azonban bénaság és bénultság van, legfőképp amolyan asztalhoz és lelki béklyókhoz kötözött bénultság: ábrándozás az élhető élet tettei helyett. Schmied Zoltán  Sir Cliffordja a lelkében pont oly „balesetet szenvedett”, mint lelkileg: deréktől lefele lebénult – kívül-belül. A látszólag mindenről lemondó, beletörődő figura csendesen, zaftosan kérődzik mindenen ott belül, ami szexualitás, érzékiség – és pontosan tudod Schmied Zoltán Chatterley-jéről, hogyha nem lenne mozgásképtelen, akkor sem lenne, lehetne „életképes”!

Annál inkább – persze,  minden relatív, pláne ránézésre – virgoncabb, és eme asztal körüli élet untságából a szeretőjéhez el-elkalandozó Kiss-Végh Emőke Lady Contance-sza, aki egyszerre van „kint is és  bent is”, és természetesen nem is fog egeret, falloszt sehol, még akkor se, ha Rába Roland munkás származású Oliver Mellors-a jó párszor bele is mártogatja a vesszejét – ütemes zihálás, kattogás, koppantás-sorozattal jelezve az aktust. Kiss-Végh Emőke tekintetének, lényének elhisszük, hogy ez az arisztokrata hancúrozás a deréktól lefele béna Cliffordot „pótlandó” pont oly eredménytelen, lelket-testet még rövid időre se kielégítő, mintha a lebénult Chatterley-vel próbálná tenni ugyanezt.

Mert hát Ördög Tamásnál hiába a bravúros szemléltetése az asztal körül ülés vs. arisztokrata feleség munkásosztálybeli szerető páros statikusság-dinamikosság kontrasztjának – ami ilyen kis térben, majdhogynem (jól eltalált, szándékos) minimalista játékmóddal, tökéletes pontossággal, kifejező erővel bír – itt mindenki impotens, ettől meg még inkább az. Vagy így, vagy úgy – és ez alól egyikünk sem kivétel. Megcsaphatna, és meg is csap a szabadság mámora, ám Chatterley-éknél és nálunk is inkább győz még mindig az asztal körüli, nyálcsorgató egy helyben kérődzés, mintsem a mindannyiunk keze ügyében lévő, tettekben testet öltő szabadság.

(2019. december 15.)

Csatádi Gábor