…advent, vagy amit akartok…

December 21., szombat PELSŐCZY RÉKA

„Havat! Amíg meg nem tanultam olvasni, Sook sok meséskönyvet felolvasott nekem, és szinte mindegyikben volt hó. Szépen hulló, csillogó, mesebeli hópelyhek. Sokszor álmodtam is róla; volt benne valami varázslatos és rejtelmes, és én nagyon vágytam rá, hogy a saját szememmel lássam és megfoghassam. Nálunk persze sohasem volt hó, és Sook se látott még havat soha életében; hogy is láthattunk volna mi havat, akik olyan meleg országban lakunk, mint Alabama? Nem tudom, miből gondolhatta, hogy majd New Orleansben látok havat, hiszen ott még melegebb van, mint minálunk. De ez most mindegy is. Csak megpróbált egy kis kedvet csinálni nekem az utazáshoz.
(…)
…karácsony napja előtti napon, a Canal Streeten sétálgatva apámmal, egyszer csak mintha földbe gyökerezett volna a lábam, úgy megbabonázott egy varázslatos dolog, amit egy nagy játéküzlet kirakatában pillantottam meg. Egy játék repülőgép volt az, de akkora, hogy bele lehetett ülni, és pedállal kellett hajtani, mint egy biciklit. Zöld volt, a propellere meg piros. Meg voltam róla győződve, hogy ha elég gyorsan taposom a pedált, felemelkedik a földről és elszáll! Hát nem nagyszerű lenne? Nézném a magasból az unokatestvéreimet, amint ott állnak a földön, én nem a felhők között röpdösnék körbe-körbe. Belesárgulnának az irigységbe! Csak nevettem, nevettem, és nem bírtam abbahagyni a nevetést. Apám most először nézett rám bizakodó szemmel, habár nem tudta, hogy mit találok olyan mulatságosnak.
Aznap este azért imádkoztam, hogy hadd kapjam meg karácsonyra a Mikulástól azt a repülőgépet.
(…)
Így vártam a karácsony estét és a kövér Mikulás bácsi megérkezését, ami mindig nagyon izgalmas esemény volt. A saját szememmel természetesen sohasem láttam, amikor a pocakos óriás a zsákjával, csengettyűivel csilingelve bebújt a kéményen, aztán vidáman kirakosgatta az ajándékait a karácsonyfa alá. Az unokatestvérem, Billy Bob, aki nagyon utálatos, vakarcs kis gyerek volt, de az esze akár egy vasököl, azt mondta, hogy humbug az egész, és igazából nincs is Mikulás.
– Frászkarikát! – mondta. – Aki elhiszi, hogy van Mikulás, annak azt is be lehet mesélni, hogy az öszvér ló. – Szóváltásunkra a törvényszék épülete előtti kis téren került sor. Én azt mondtam: – Vedd tudomásul, hogy igenis van Mikulás, mert amit a Mikulás tesz, az az Úr akarata,.Truman Capote – Erre Billy Bob kiköpött, és otthagyott. – Na, úgy látszik, van még egy ájtatos manónk.
Mindig megfogadtam magamnak, hogy karácsonyeste nem fogok lefeküdni aludni, mert hallani akartam, hogyan toporzékolnak a rénszarvasok a háztetőn, és ott akartam lenni a kandallónál, hogy kezet fogjak a Mikulással. Azon a karácsonyon úgy éreztem, mi sem lesz könnyebb, mint ébren maradni.
(…)

Sok minden történt azon az éjszakán, ami miatt reggelig sem jött álom a szememre. Mindenekelőtt a nagy jövés-menés, apám lábdobogása miatt, ahogy szuszogva futkosott föl-alá a lépcsőn. Feltétlenül meg kellett néznem, hogy mit csinál. Elbújtam az erkélyen, a bougainvillea alá. Onnan beláttam a szalonba, és rálátta a karácsonyfára és a kandallóra is, ahol halványan, de még mindig pislákolt a tűz. A legfőképpen azonban az erkélyről láttam apámat. Láttam, ahogy négykézláb mászkál a karácsonyfa alatt és különféle dobozokat rak piramisba. Lila, vörös, arany, fehér és kék papírba csomagolt dobozokat, melyek papíja zizegett, ahogy apám rendezgette őket. Kóválygott a fejem, mert olyasmit láttam, ami miatt mindent újra át kellett gondolnom. Ha ezeket az ajándékokat nekem szánják, akkor én nyilván nem az Úr elrendeléséből kapok ajándékot, és nem is a Mikulás hozza; ezeket az ajándékokat apám vásárolta, és ő csomagolta be. Ez pedig azt jelentette, hogy az utálatos kis unokatestvérem, Billy Bob meg a többi, hozzá hasonló, utálatos gyerek nem hazudott, amikor kicsúfoltak, és azt mondták, hogy nincs is Mikulás. De a legjobban az a gondolat gyötört, hogy vajon Sook is tudja-e, hogy mi az igazság. És hazudott-e nekem? Nem, ő is hiszi. És ez tulajdonképpen így is volt – bár elmúlt már is, Sook sok tekintetben ugyanolyan gyerek volt, mint én.
Megvártam, hogy apám végezzen a szalonban, és elfújja azt a néhány gyertyát is, amely még égett. Vártam, amíg biztos voltam benne, hogy lefeküdt, és már mélyen alszik. Akkor lelopóztam a szalonba, melyet még mindig megtöltött a gardénia és a havannaszivarok édes illata.
Leültem, és arra gondoltam, hogy nekem kell majd megmondanom Sooknak, hogy mi az igazság.”