…advent, vagy amit akartok…

December 17., kedd SIMON ZOLTÁN

„Hull a hó, hull a hó. Mint pajkos gyerekek kergetik, dobálják egymást a pelyhek. Homlokomat a hideg ablaküveghez támasztom, s gyönyörködve nézem a bohó játékot. Hogy örülnek, hogy vigadnak, jön a karácsony.
– Karácsony, Karácsony… Varázslatos szó, gyermekkorom legrégibb emlékei: zsongó-bongó érzések támadnak fel rá. Az első nagy álom, amit ébren láttam, az első nagyszerű tudás, melyre fölemelkedtem, az első eszme, amit felfogtam.
Hull a hó, hull a hó, s eszembe jut minden.
Öklömnyi nagy ember voltam. Sindevész testű, bámészkodó szemű. Órákig gubbaszkodtam a nagyanyám meleg karosszékében, s néztem a pattogó tüzet a kályhában, vagy a sűrűn hulló hópelyheket az ablakon túl. Zúgott, pergett, zakatolt a varrógép, virágos szövetdarabok bújtak át a táncoló tű alatt s mint idres-bodros ruhácskák bújtak ki a túlsó oldalon. Édesanyám pihenés nélkül dolgozott rajtuk.
– Holnap karácsony – mondta. – Karácsonyra kész lesz az új ruha. Karácsonykor mindenkinek boldognak kell lenni.
– Karácsony. Karácsony… Úgy csengett-bongott fülemben a szó, mint a varázsszavak, mikor dajkánk beszélt, mint a varázsszavak, melyek gyógyítnak és rontanak. Súgva-búgva mondogattam és töprengtem rajta, vajon mit jelent ez, jót vagy rosszat: Karácsony, karácsony…
– Édesanyám, mi az a karácsony? – kérdeztem végre.

Ő hosszan rám nézett és így szólt szelíden:
– Mi az a karácsony? Nagy ünnep. Örömünnep. Akkor született a Kisjézus, a világ megváltója… Télen született, mert akkor volt legszomorúbb a világ, és ő örömet hozott rá… Ő adott minden örömet, ami télen van…
S tovább zúgatta a gépet, nem mondott többet. És én bennem nagy megértés támadt.
Megértettem, kitaláltam, mért ünnep a karácsony!
Szomorú volt a világ odáig, míg örömet nem hozott a Kisjézus. Fekete volt a háztető, és az utca, és a kert, és a szántóföld. Megfagyott a testük, és fájt nekik, mint a seb, könnyeztek tőle, könnyük csordult az ereszen. Szegény föld, hogy fázott, szegény fák, hogy reszkettek, dideregtek, szegény világ beteg volt, szomorú volt, siralmas volt. Hanem mikor eljött a Kisjézus, hó hullott az égből, fehér bundát borított a kertre és a rétre és a szántóföldre és a háztetőre. Vidám, pajkos hópelyhekből rakott dunnát, amely csillog a napon, szikrázik a sugáron, repül a szélben. Ablakunk alatt virágos kert volt, azon túl vadrózsabokrok, azon túl orgonacserjék, azon túl fák, akácfák, hársfák, jegenyefák. Még a múlt héten milyen sötétek voltak. A virágjaim, szegénykék lefagytak, bokrainknak csak az ága-boga meredezett: fáink az égre nyújtották összetett kezüket, imádkoztak. És egyszerre hó esett az égből, puha hó, csillogó, fehér. És a meghalt virágok kivirítottak, a sanyargó bokrok virágzottak, a kopasz fák virágba borultak. Óh, be jó, eljött a Kisjézus a világra.”