…advent, vagy amit akartok…

December 16., hétfő DÉR ZSOLT

„Mit volt mit tenni, Rafaelt újra fel kellett tarisznyázni aranycsillagokkal, és karácsony böjtjére mégis csak elkészült minden. Szép nagy, tornyos betlehemet ácsolt össze Szent József, s olyan jászlat bele, hogy az igazi Betlehembe is beillett volna. Nem hiányzott abból semmi se, csak éppen a szalma.
– Ejnye, hogy azt meg elfelejtettük! – haragudott magára Rafael -, pedig egy tanya mellett láttunk akkora kazlat, hogy abból bizonyosan Isten nevében is adtak volna egy nyalábbal.
– Nem is kell több, csak éppen, amennyivel a módját megadjuk – kotorászott Péter a csillagosládában. – Biz’ itt már nincs több egy ezüstcsillagnál, de hát azért a kis szalmáért ez is elég lesz.
Nem telt bele egy miatyánknyi idő, már vissza is tért az angyal, de szalma nélkül.
– Azt mondja a gazda, hogy nagy úr lesz tavaszra a szalma, ennyiért nem bonthatja meg a kazlat.
Már most mit csináljak? A szigorú Tamás azt mondta, szólni kell a jó Istennek, idézze maga elé a szalmauzsorást. De hát erről szó se lehetett, az Úristen éppen a karácsonyi örömöket csomagoltatta, s ilyenkor a halál is annak számít. Küldeni sehova se küldik, s csak oda mehet, ahova hívják.

Utoljára Mihály arkangyal gondolt egy okosat. Majd ő lekíséri Rafaelt, neki kardja is van, így nagyobb lesz a tekintély.
– Megálljatok csak – szólt utánuk Máriácska, ahogy megindultak -, majd adok valamit, amiben a szalmát felhozhatjátok.
Azzal leoldotta kötőcskéjét, és utánuk eresztette az angyaloknak. Idelent el nem tudták gondolni az emberek, akiknek eszébe jutott az égre felnézni, hogy hogy került az a parányi ezüst foltocska a fekete téli felhők közé.
De ez se használt semmit, megint csak üres kézzel tért vissza a két angyal.
– Nem lehet azzal a tökéletlennel bírni – tördöste a kezét Rafael. – Ahogy meglátta Mihályt a karddal, azt hitte, ebből megint rekvirálás lesz, és megmondta kereken, hogy most már az Istennek se ad egy gyújtat szalmát, inkább maga fölgyújtja az egészet.
A boldogságosok tanácstalanul néztek össze. Ők sokkal jobban megtartják a földi törvényeket, mint az emberek az égi parancsolatokat.
– Most már mi lesz? Az embereknek az idén ne szülessen meg a Jézuska?
Végre a Máriácska elmosolyogta magát, és idelent kisütött egy percre a nap.
– Jaj, de csak mindjárt elapad előttetek a víz! Hát nem tudjátok, hogy a tejúton mennyi szalma lehullott a Göncöl szekérről? Hamar kapkodjatok belőle össze annyit, amennyiből az én fiacskámnak megágyazhatunk. De siessetek, mert hallom, hogy Cicelle már hangolja a hegedűjét.
Az angyalok szétrebbentek, öreg lábaival maga Szent Péter is kikattyogott szalmát szedni az egek országútjára, és így lett, hogy az idén is lenevethetett a Jézuska a betlehemi jászolból erre a világtalan világra.
És ha éjfélkor fölnéztetek volna az égre, amerre az angyalok járnak, a felhőkön keresztül is láthattátok volna, hogy ma éjszaka ritkább a tejút, mint máskor: az angyalok felszedték róla a szalmát.”