„…egy csodálatos,  beteljesületlen szerelem beteljesülése”- interjú

Február 19-én mutatják be az Egressy Zoltán novelláiból írt Álmos utas haragja c. darabot Simon Kornél rendezésében a Mozsár Műhelyben. A négyszereplős darab Céniájával, Vándor Évával beszélgettünk utazásról, a lélek feledhetetlen kalandjairól, az emlékek koptathatatlanságáról, a szerelem beteljesületlen beteljesültségéről, az érzelmek tisztulásáról és mélyüléséről, illetve a tekintetváltások múlhatatlan erejéről…

• Számodra az utazás mit jelent?

•  Kikapcsol! Nagyon, gyönyörűségesen! Akár társulattal, akár más okból utazhatom. Volt, amikor  Yvonne, burgundi hercegnővel fesztiválról fesztiválra utazva imádtam oda ülni hajnalban a sofőr mellé, és nézelődni kifelé azon a hatalmas panoráma üvegen. Nézni, hogy milyen máshol éjjel, hajnalban, nappal, állati jó érzés! Már kicsi koromban is boldog voltam, amikor a papa mellett, a hátsó ülésen utaztam. Jó is, hogy szeretek utazni, hisz úgyis menni, menni kell, állandóan!

Mind a négy nagyon erős, belül, befelé megélt szerelem, mégis mind egy picit psziho-trillerszerű is egyben. A karakterem szerelme például egy csodálatos,  beteljesületlen szerelem beteljesülése.

• Ebben az Egressy-szövegekből írt darabban is fontos az utazás?

• Az emlékeidben? Igen, az egy végtelen, soha véget nem érő utazás! Egészen döbbenetes volt, hogy mennyire sok párhuzamot találtam a szerepbeli és a saját magam „utazásai” között. Van egy egész piciny mellékszál a szerepemben, melyben arról mesél, hogy őt tizenkét éven keresztül Órának becézték a Nóra után. Ahogy engem is tizenkét évig hívtak Mütyürnek, és még most is, ha a volt osztálytársaim eljönnek a színházba, még mindig így becéznek: Mütyür. Persze ez a szöveg negyven évnyi történést fog át, és negyven év alatt sok olyan párhuzam is akad azért, ami korántsem ennyire kellemes…
  ©Szokodi Bea

• E négyszereplős darabban mindenki számára ennyire központi szerepet kap ez a fajta, egyszerre külső-belső utazás?

• Ezek a szerepek tulajdonképpen monológok. És mind a négy egészen különleges, váratlan fordulatokkal teli történet. Négy novellából szőtt négy külön világ, ám mégis, mindegyik mégiscsak a szerelemmel kapcsolatos. És hogy milyenek is ezek a szerelmek? – hát ettől, ezektől válik egészen különlegessé mindez.

• Itt ezek a szerelmek is pont olyan kettősek – kézzelfoghatóak és megfoghatatlanok –, mint az utazás maga?

• Abszolút! Mindegyik szerelemnek ott a maga tárgy, partnere, aki nem jelenik meg, mégis mindegyik olyan „monológ”, amit az ember a partnerének mond. Mivel az a Másik azonban nincsen ott, ezért mindenki azt képzel oda, ahogy én is, akit szeretne. Így a képzelet útján én is,  a közönség is együtt utazhatunk majd.

Ám attól még, hogy valaki él egy rendes házasságban, és ebbe nem hal bele,  attól még nagyon mélyen szeretheti azt a férjet vagy feleséget. Van, aki a mindent elsöprő szerelmet a veszettül nagy együtt pörgésben találja meg, de van, aki abban, hogy mélyen a másik szemébe néz, ám az hosszan, egészen hosszan tart.

• A szemünk előtt egy másikban testet öltő és a belső világunkban megfoghatatlanságában megjelenő szerelem szerinted hogyan tudja támogatni egymást?

• Mind a négy nagyon erős, belül, befelé megélt szerelem, mégis mind egy picit psziho-trillerszerű is egyben. A karakterem szerelme például egy csodálatos,  beteljesületlen szerelem beteljesülése.

• Szeretjük szembeállítani a beteljesületlenséget a beteljesültséggel, ám valóban ez lenne a vízválasztó határ a szerelem terén?

• Pont  ettől zseniális ez a szöveg, mert e két „kategóriával” valami elképesztőt képes művelni. Olyan negyven évet ölel fel, amikor semmi nem volt kézzelfogható ebben a szerelemben, csak a vágyakozás, az emlékek. Negyven éven keresztül őrizni magunkban egy azt megelőző szerelmet – őrizni, megélni, tovább éltetni.
  ©Szokodi Bea

• Vajon erre a fajta szerelemre, ami így is képes élni negyven esztendőn keresztül, miért lehetünk ma talán kevésbé nyitottak?

• Folyamatosan változunk! Amikor én voltam fiatal, akkor azt, hogy valaki csókolózik az utcán, vagy netán össze is költözik a másikkal,  botrányosnak tartották azok, akik akkor az anyám korosztályához tartoztak. Hogy ma miért futunk, rohanunk annyira? Mert folyamatos változásban vagyunk. Nem gondolom azt sem rossznak, bűnnek, hogy ma ezt, holnap azt szeretjük… Mert kíváncsiak vagyunk ám, és mindegyikünknek akadnak különböző korszakai, egyszer mégis minden utazásnak  vége szakad, és remélhetőleg valamiféle letisztulás felé tart…

Mindegyik szerelemnek ott a maga tárgy, partnere, aki nem jelenik meg, mégis mindegyik olyan „monológ”, amit az ember a partnerének mond. Mivel az a Másik azonban nincsen ott, ezért mindenki azt képzel oda, ahogy én is, akit szeretne. Így a képzelet útján én is,  a közönség is együtt utazhatunk majd.

• Letisztulás, azaz: mélyülés?

• Ahogy mondjuk, viszonyítjuk is.  Az valami volt, avagy ehhez képest minden más semmi se volt, mert ez az igazi. Mélyülés? A szerelem az valami olyan, amibe bele lehet halni, nem feltétlenül kell, de persze bele lehet. Ám attól még, hogy valaki él egy rendes házasságban, és ebbe nem hal bele,  attól még nagyon mélyen szeretheti azt a férjet vagy feleséget. Van, aki a mindent elsöprő szerelmet a veszettül nagy együtt pörgésben találja meg, de van, aki abban, hogy mélyen a másik szemébe néz, ám az hosszan, egészen hosszan tart.

Csatádi Gábor