Több, mint fél év szünet után láthatjuk ismét a Budaörsi Latinovits Színház Fehér Balázs Benő rendezte Koldusoperáját november 7-én, Szentendrén. Az előadás két szereplőjével, Takács Katival és Brasch Bencével beszélgettünk nyomorról, a korrupció „tradíciójáról”, koldus-iparágról, törvényes illegalitásról, egy előadás magyarországi bemutatóinak épp akkori „aktualitásairól” és a bohémság véresen komoly voltáról…

  • Mi jut eszetekbe elsőre, ha azt halljátok: nyomor?
  • Bence: Az, amikor a hideg betonon embereket látok feküdni az utcán, mellettük pedig egy üres konzervdoboz van, ami 10 forintosokra vár.
  • Kati: Amekkora nyomort láttam az ormánsági falvakban, attól leesett az állam. Aztán, eszembe jut, hogy amikor ’81-ben a Sándor Pál rendezte Koldusoperában játszhattam, s eljutottunk benne a koldus ruhatárig és a koldusüzemig, akkor nem is értettem: mi ez a koldus ruhatár? Akkor nem értettem, hogy mi is ez az „iparág”?

…emlékszem, mennyire mást jelentett még ez a darab ’81-ben Szolnokon, aztán mást, amikor ’98-ban megcsináltuk az Újszínházban – ekkor  szüntették meg Székely Gábor  igazgazgatóságát–, akkor ott az kőkeményen arról szólt, amiről a te utolsó dalod is: a hazugságokról, aljasságokról, a korrupt alávágásokról. Akkor ott az az előadás egy színház bezárásáról szólt, és nagyon erős felhangot kapott ettől. 

  • Milyen is ez az iparág, amit a Koldusopera nagyító alá vesz?
  • Kati: Más Bicska Maxi „iparága”, és más, amit Peacockék űznek: a szegénységből és a nyomorból meg lehet gazdagodni…! Kiállítják a közlekedési lámpákhoz koldulni az embereket, és utána leszedik a sarcot.
  • Bence: Ez nem ismeretlen, mert ez a fajta maffia sok száz éve jelen van a társadalmakban. Mindig voltak „párhuzamos” uralkodók, akik leemelték a maguk sápját. Peacockék, az aktuális hatalomnak dobnak egy bizonyos százalékot az illegális tevékenységeik után, így minket, Bicska Maxi bandáját, amíg nem kavarunk valami nagy bajt, addig nem csinálnak ki.
  • Kati: Peacockék zsebében az egész város, hiszen mindenkit lefizettek.
  • Bence: A Koldusopera alakjai mindannyian törvényen kívüliek, még a rendőrfőnök is.
    ©Szokodi Bea
  • Kati: …és mindezt megédesíti egy szenvedélyes kapcsolat, amit természetesen szintén az érdekek vezetnek.
  • Bence: Bicska Maxi beleszeret a kolduskirály lányába, bár szerintem ez a szerelem inkább szól a ‘mert megtehetem’ életérzésről, mint egy valós kapcsolatról. Mindig az adott helyzetnek és pillanatnak él.
  • Kati: Az üzletnél nincsenek érzelmek, mindent a pénz irányít.

Kíváncsi vagyok: február óta nem játszottuk, azóta nagyon sok minden történt! Kíváncsi vagyok, hogy fognak most megszólalni ugyanezek a mondatok, amikor egy SZFE-ügy közepén vagyunk épp…

  • A korrupció mára annyira hihetetlenül természetes lett, hogy ha egy darab erre szeretné irányítani a figyelmünket, akkor nem is igazán kapnánk már fel a fejünket rá, nem érzitek?
  • Kati: Sajnos igen…
  • Bence: Érdekes, hogy vannak olyan darabok, amikhez hozzá sem kell nyúlni, hiszen függetlenül a kortól, amelyben íródtak, bármikor aktuálisnak érezhetjük őket.
  • Mit tapasztaltatok: a ti Koldusoperátokra hogyan reagálnak a nézők? Mert ma már a korrupció lassan olyan természetes lesz, mint a szerelem.
  • Kati: Fehér Balázs Benő rendezővel Peacocknéból egy kicsit bohém, bolondos figurát csináltunk, akinek azért ha kell, helyén van az esze. Az előadásunk karcos, vad, fiatalos humorral teli.
    ©Szokodi Bea
  • Bence: A tapasztalataim alapján a budaörsi nézők szórakozni jönnek. Mi egy olyan előadást állítottunk színpadra, amelyik képviseli azokat a gondolatokat, amiket Brecht megírt, a többit pedig azokra bízzuk, akik megvásárolták a jegyeket.

…ez a fajta maffia sok száz éve jelen van a társadalmakban. Mindig voltak „párhuzamos” uralkodók, akik leemelték a maguk sápját. Peacockék, az aktuális hatalomnak dobnak egy bizonyos százalékot az illegális tevékenységeik után, így minket, Bicska Maxi bandáját, amíg nem kavarunk valami nagy bajt, addig nem csinálnak ki.

  • Kati: Benőnek volt egy elképzelése, melyen sokat alakított is, illetve kapott egy társulatot, ahol nagyon sokat számít az, hogy melyik szerepben ki mit jelent. Nagyon jó, egészségesen fiatalos őrület az, ahogy Benő ránéz erre a darabra. Érdekes, emlékszem, mennyire mást jelentett még ez a darab ’81-ben Szolnokon, aztán mást, amikor ’98-ban megcsináltuk az Újszínházban – ekkor  szüntették meg Székely Gábort  igazgatóságát–, akkor ott az kőkeményen arról szólt, amiről a te utolsó dalod is: a hazugságokról, aljasságokról, a korrupt alávágásokról. Akkor, ott az az előadás egy színház bezárásáról szólt, és nagyon erős felhangot kapott ettől. Kíváncsi vagyok: február óta nem játszottuk, azóta nagyon sok minden történt! Kíváncsi vagyok, hogy fognak most megszólalni ugyanezek a mondatok, amikor egy SZFE-ügy közepén vagyunk épp…
  • Bence: Kíváncsi vagyok magam is, mert nem játszottam még Szentendrén!
  • Kati: Igen, utazás Budapest körül, Budaörstől Szentendréig.

Csatádi Gábor

©Szokodi Bea