"Csak egy kopejkát, kenyérre! Az ünnep örömére!..." Pótszékfoglaló

Advent, vagy amit akartok…

december 3., péntek Kurely László

Szentestén, hat órakor történt. Fújt a szél, és itt is, ott is felkavart egy-egy áttetsző hófelhőcskét. Ezek a szétfolyó körvonalú, hideg, könnyed és szép felhőcskék mint gyűrött muszlindarabok repkedtek mindenütt, bele-belecsapódtak a járókelők arcába, jégtűként szurkálták orcájuk bőrét, és telehintették a lovak pofáját. A lovak csak kapkodták fejüket, harsányan prüszköltek, és forró páragomolyokat fújtak ki orruk lyukán… A távíróvezetékekről fehér plüss-zsinórok: zúzmarafürtök csüngtek alá… Tiszta volt az ég, sok-sok csillag ragyogott odafenn. Olyan fényesen tündököltek, mintha erre az estére valaki krétás kefével szorgalmasan kitisztogatta volna őket, ami persze – elképzelhetetlen.

Zajos és élénk volt az utca. Nyargaltak az ügetők, jöttek-mentek a járókelők, egyik sietősen, a másik ráérősen. Ez a különbség szemmel láthatóan attól függött, hogy az egyiknek volt valami dolga, gondja-baja, vagy nem volt meleg ruhája, a másiknak meg nem volt semmi dolga, gondja-baja, de volt meleg ruhája, sőt bundája is. Azoknak az uraknak egyike elé, akiknek nincsenek gondjaik, de van pompás gallérú bundájuk – mondom, egy ilyen lassan és méltóságosan lépkedő férfinak a lába elé odagurult két kis rongycsomó, és előtte pörögve, kétszólamban, búsan sápítoztak:
– Drága jó uram… – szólította meg elnyújtott, csengő hangon a kislány.
– Nagyságos uram… – segített a fiúcska rekedten.
– Adjon valamit a szegény gyermekeknek…
– Csak egy kopejkát, kenyérre! Az ünnep örömére!… – fejezték be együtt mind a ketten.
Ezek az én hőseim: a szegény gyermekek voltak. A fiút Bibircsók Miskának, a lányt Ragya Katykának hívták…[8]
Az úr csak ment tovább, ők meg fürgén cikáztak a lábánál, és lépten-nyomon keresztbe szaladtak előtte. Katyka a várakozás izgalmában zihálva, félig suttogva ismételgette: „Adjon valamit!…” Miska meg a járásában iparkodott minél jobban akadályozni az úriembert.
És lám, az úr – amikor már ugyancsak megunta őket – szétnyitotta bundáját, előhúzta, orrához emelte pénztárcáját, és piszmogni kezdett vele. Aztán kivett egy pénzdarabot, és a feléje nyújtott kicsiny és nagyon piszkos kezek egyikébe nyomta.
A két rongycsomó menten eltűnt a bundás úr útjából, és tüstént egy kapualjba kuporodott. Egymáshoz simultak, és egy ideig némán tekintettek az utcának hol innenső, hol túlsó oldalára.