"A király azért bolond, mert nem látja az embert, a kisembert"

A márciusi bemutatóját követően április 6-án ismét láthatjuk Edward Bond A király bolond c. darabját a 6Szín Teátrumban Benkó Bence rendezésében. Vele és a Leart játszó Bán Bálinttal beszélgettünk haldoklón zengő, végső, bús panaszokról, a hatalomgyakorlás zsákutcáiról, a tekintély megvakulásairól, egy falról, amelytől védelmet remélünk, az elmúlt századokban bevett hatalomgyakorlás módjainak tarthatatlanságáról, a mai nemzedék anti-hatalom szemléletéről, a hatalomgyakorlásról, mint El Caminoról, rendszerkritikáról, a kisembert látni nem akaró királyról és az elgondolkodni tudásban, akarásban megnyíló lehetőségekről…

Arról, hogy „haldoklón zengő, végső, bús panasz”, mi jut elsőre az eszetekbe?

Bence: Ha nem tudnám, hogy miért ez A király bolond című darab alcíme, akkor biztosan valami nagyon szomorú jutna eszembe…

…mintha egy El Camino történet lenne ez, amit Lear király bejár, egy felemelkedés történet. Annak ellenére, hogy szörnyű és nyomasztó dolgok történnek benne és vele. De vannak emberek, akiknek pont erre van szükségük…

Bálint: …valami halállal, elmúlással kapcsolatos. Egy utolsó sóhaj, minden, ami jó vagy rossz volt, átfut rajtad, kilélegzed, és aztán minden véget ér. Mint egy amerikai filmben.

A király bolond című darabnak van, lehet valamilyen filmes kitekintése, reflektálása egyébként?
Bence: Szándékoltan szerintem nincs, bár van egy nagyon érdekes zenei világa, atmoszférája ennek a történetnek.
Számotokra A király bolond milyen történet, minek a története?

Bálint: Lehetne tragédiának vagy komédiának is nevezni aszerint, hogy a főhős jó sorsból rossz sorba vagy rossz sorsból jó sorba jut. Mindenképpen a hatalomról, a hatalom gyakorlásáról szóló történet. Ad némi feloldozást a hosszasan nyomasztó légköre után. Ad egy nagy, globális, átfogó képet a hatalomról, ám ebben a képben ott a rengeteg kisebb kép, az egyéni sorsokról szólók, és mint mindig, most is ezek az egyéni sorsok, történések az igazán fontosak.

Bence: Számomra mintha egy El Camino történet lenne ez, amit Lear király bejár, egy felemelkedés történet. Annak ellenére, hogy szörnyű és nyomasztó dolgok történnek benne és vele. De vannak emberek, akiknek pont erre van szükségük, hogy eljuthassanak valamilyen felismerésre.

Három rendszerváltás történik a darabban, és mindhármat a falhoz való viszonyon keresztül vizsgálja Bond. Így járja körül, hogyan, hány- féle módon lehet viszonyulni a falhoz, a hatalomhoz. Nem arról beszél, hogy mi van Angliában, ahogy én sem arról szerettem volna beszélni, hogy mi van Orbán Viktorral vagy Gyurcsány Ferenccel, mert az már marhára unalmas. A darab az emberi természetet és a hatalomhoz való kapcsolódást vizsgálja azzal a rettenetesen jó gesztussal, hogy lerak egy falat, és felmutatja, hogyan állunk ehhez?

Benne lehet ebben A király bolondban az is, hogy amit a hatalomról, a mindenkori hatalomról gondoltok, az nem kifejezetten optimista?

Bence: Igen, tulajdonképpen ott lehet ez is benne. Edward Bond nagy találmánya, Lear-átirata pont erre van felépítve. Kifejezetten politikai darabot írt, ezért is tűnt a premierje idején annyira felháborítónak. Izgalmas ebben a Bond átiratban, hogy itt Cordelia nem Lear lánya, ám mégis olyan valaki, akinek a hatására elindul ezen az úton, ezen az „El Caminón”. Mintha azt is állítaná Bond, hogy nem lehet áldozatok, negatív döntések nélkül hatalmat gyakorolni. Többször ki is mondják a darabban, nem tudjuk, hogyan kell a hatalmat működtetni, senkinek nincs a kezében e tekintetben a tökéletes megoldás. Nagyon nehéz azt elhinni, hogy valakiből jó, tiszta, becsületes uralkodó váljék, ha egyszer hatalmat kap. Mert olyan rendszerekben élünk sajnos, ahol az ember egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy adott esetben ne legyen kegyetlen. Avagy ne rendelje alá céljainak az eszközöket.

Mi az, ami miatt bolond a király, és bolond a te királyod, Lear?

Bálint: A király azért bolond, mert nem látja az embert, a kisembert. Márpedig alattvalók nélkül nincs király. Szem elöl téveszti a célját. Nem csak azért bolond, mert eszét veszti – bizonyos szempontból ő már bolond egy ideje. Másfelől szitokszó is: a király bolond, a király kapja be – számomra ezt is jelenti. Azért titulálhatom mint közember a hatalmat bolondnak, mert nem foglalkozik velem, holott végső soron ő ezért lenne, ez tenné őt királlyá.

…a tapasztalatai megcsalják Leart a világgal szemben, egyre inkább beszűkül az, amit meglát a világból. Egy idő után a falhoz kötődő idea átalakul rögeszmévé, és nem is lesz már kérdés számára: ezt a falat fel kell építeni! Lear életének lenyomata, meghatározó munkája ez a fal, Lear ezzé a fallá válik. „Lehet, hogy meghalok, mire elkészül a fal, de ti békében fogtok élni a fal mögött.”

Ez az előadás egyfajta mindenkori rendszerkritika is?

Bence: Szerintem igen. Edward Bond egészen időn és téren kívülivé teszi ezt a darabot. Bálint jelenetében egy helyen van utalás arra, hogy hol vagyunk. Ám még ott sem konkretizálja pontosan, ami számomra rendkívül szimpatikus. Bond találmánya, hogy Lear falat épít az országa köré, ez adja a fő konfliktust. Ezzel aztán általánosította – jó értelemben – a mindenkori hatalom mindenféle falait… Emberi, politikai falakat… Három rendszerváltás történik a darabban, és mindhármat a falhoz való viszonyon keresztül vizsgálja Bond. Így járja körül, hogyan, hány- féle módon lehet viszonyulni a falhoz, a hatalomhoz. Nem arról beszél, hogy mi van Angliában, ahogy én sem arról szerettem volna beszélni, hogy mi van Orbán Viktorral vagy Gyurcsány Ferenccel, mert az már marhára unalmas. A darab az emberi természetet és a hatalomhoz való kapcsolódást vizsgálja azzal a rettenetesen jó gesztussal, hogy lerak egy falat, és felmutatja, hogyan állunk ehhez? Fel akarjuk építeni? Van rá szükségünk vagy nincs? Pont olyan, mint a Caligula helytartójában a szobor.
Miért lehet fontos Learnek ez a fal – akár fizikai, akár átvitt értelemben?

Bálint: A távolságtartás, az elszigetelődés szimbóluma. A falnak van egy olyan szerepe, hogy megvéd minket, de persze be is zár. Hogy hogyan éljük meg, azt nyilván befolyásolja az életkorunk is, fiatalabbként jobban vagyunk képesek nyitni még – erre jó példa Cordéliával való viszonya is. De aztán a tapasztalatai megcsalják Leart a világgal szemben, egyre inkább beszűkül az, amit meglát a világból. Egy idő után a falhoz kötődő idea átalakul rögeszmévé, és nem is lesz már kérdés számára: ezt a falat fel kell építeni! Lear életének lenyomata, meghatározó munkája ez a fal, Lear ezzé a fallá válik. „Lehet, hogy meghalok, mire elkészül a fal, de ti békében fogtok élni a fal mögött.” Mindannyian ismerjük azt a helyzetet, amikort valaki egyetlen dologra tette fel az egész életét, ám egyáltalán nem bánnánk, ha átadná a helyét a fiatalabbaknak.

A darab többször eljátszik azzal a gondolattal, hogy van egy hatalmi berendezkedés, amihez én viszonyulok valamiképp – ám történhetnek olyan dolgok az életemben, amelyek miatt átértékelem a véleményemet. És holnap már úgy kelek fel, hogy amit tegnap még gyűlöltem, azt ma már elengedhetetlennek tartom. Van módunk rálátni másokra: nem feltétlenül kell elítélnem valakit csak azért, mert mondjuk egy számomra nem szimpatikus politikai oldalhoz csatlakozik.

Bence: Van ilyen ember? Nocsak!

Bálint: …aztán ez mégsem történik meg, mert ha ezt meg tudná tenni, akkor minden eddigi szokás, beidegződés megszűnne körülötte, olyanná válna az egész, mintha az élete is megszűnne.
A király bolond arról is szól, hogy akár alattvalók, akár uralkodók vagyunk, egészen másfajta viszonyt kell kialakítanunk a hatalommal kapcsolatban?

Mintha azt is állítaná Bond, hogy nem lehet áldozatok, negatív döntések nélkül hatalmat gyakorolni. Többször ki is mondják a darabban, nem tudjuk, hogyan kell a hatalmat működtetni, senkinek nincs a kezében e tekintetben a tökéletes megoldás. Nagyon nehéz azt elhinni, hogy valakiből jó, tiszta, becsületes uralkodó váljék, ha egyszer hatalmat kap. Mert olyan rendszerekben élünk sajnos, ahol az ember egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy adott esetben ne legyen kegyetlen.

Bence: Nekem mint kisembernek érdemes a hatalomhoz való viszonyomat újra és újra átgondolni. A darab többször eljátszik azzal a gondolattal, hogy van egy hatalmi berendezkedés, amihez én viszonyulok valamiképp – ám történhetnek olyan dolgok az életemben, amelyek miatt átértékelem a véleményemet. És holnap már úgy kelek fel, hogy amit tegnap még gyűlöltem, azt ma már elengedhetetlennek tartom. Van módunk rálátni másokra: nem feltétlenül kell elítélnem valakit csak azért, mert mondjuk egy számomra nem szimpatikus politikai oldalhoz csatlakozik. Hisz lehetnek egy ilyen fontos döntésnek olyan okai, amelyek alapján ezeket a számomra váratlan, fel nem fogható lépéseit meghozza. Ez a fajta hozzáállni tudás szerintem nagyon-nagyon fontos. Mindenkinek lehet igazsága, bármit tudsz igazolni az életeddel – akkor is, ha mindeközben mélyen elítélem azt, amit épp megteszel. Ha ezen csak egy picit is elgondolkodunk, az már nem rossz! Azt hiszem, hogy Lear király is ezen kezd el gondolkodni – persze csak elkezd…