Vérrel vagy szívvel?

…kell-e küzdeni, életben maradni, boldogulni? A megmásíthatatlan végzet vagy a saját, minden körülménytől szabadon dönteni képes akarat az, ami vezet minket? El kell-e veszni minden régi beidegződésünknek ahhoz, hogy valami teljesen új kezdődhessen? Szőcs Artur Aiszkhülosz-Szophoklész-Euripidész Élektráját gondolta újra a Miskolci Nemzeti Színház Játékszínében veretes nyelvezet és abszolút mai atmoszféra egymástól elválaszthatatlan elegyeként – döbbenetesen erős előadást teremtve arról, hogy hogyan nem vagyunk képesek túllépni a zsigerileg, nemzedékeken át magunkban cipelt mintáinkon.

A Hírnök (Rusznák Adrien) hol egyik, hol másik lábára áll, izgatottság, beleuntság és várakozás a napfelkeltére, a hírekre, azokra, amelyek talán képesek változtatni azon az életünkön, amelyet szeretnénk már a hátunk mögött hagyni. Áll a lépcsősor közepén, velünk szemközt, amely lépcsősor tetején, vörös revü függöny, amely ünnepélyes, és semmi jót nem ígér (látvány: Kovács Dániel Ambrus). A Trója feletti győzelem jó vagy nem annyira jó nekünk?

Ebben az előadásban Szőcs Artur olvasatában az igazi háborúinkat belül, magunkban, egymás között vívjuk, mi vagyunk nem egyszer mindkét egymással szemközt álló térfél harcosai. Ahogy itt a kar nemcsak történetet, ítéletet, véleményt „mond”, hanem szereplője is a történetnek, annak, amely alól nem vonhatjuk ki magunkat, mert nincsenek „oldalak”, minden oldalon mi vagyunk, vagy így vagy úgy.

Másfelől viszont, ahogy a játéktér egészét betöltő lépcsősor időnként felemelkedik, lépcsőfokai alól a kar tagjai mint szereplők a lépcsőssoron állókhoz mint „uralkodó osztályhoz” beszélnek, abban ott van a fent és a lent, a kormányzást magukhoz ragadók és az abból kiszorítottak világa, amely előbb-utóbb kiegyenlítődés után kiált.

Ezt a kiegyenlítődés után való kiáltást, ezt a kibillentettséget Nádasy Erika magasra tupírozott, szőke hajkoronájú, tinédzseréveit újraélni akaró Klütaimnésztrájának játéka és  a megszólalásai mögötti, elfojtott, divatjamúlt nyájasságba csomagolt, indulattól vezérelt tirádái is már az első pillanattól előre vetítik. És szinte meg sem lepődünk  kezében a véres bárdtól, a vérben tocsogó gyilkostól, mert olyan önazonos folytonosságot érzünk – elképzelhetetlen, hogy Klütaimnésztrája másképpen is meg tudná oldani azt, amit hosszú éveken át tervezett. Nádasy Erika karakteréről nem az elvetemült gyilkos jut elsőre eszünkbe, hanem az, ki az életének nehézségeit, problémáit, ha kell, hát gyilkossággal teszi helyre. Szükségszerűség nála mindaz, ami másnál hidegvérű eltökéltséget kívánna.

Czvikker Lilla Élektrája igazi elgyötört kisemmizettje ennek a drámának, amelyet oly hősiesen, szavak nélküli és mögötti tartással visel, hogy ez inkább vérfagyasztó, mint anyjának, Klütaimnésztrának a gyilkossága. Persze ez csupán hamu alatt izzó parázs, de ez az izzás oly árnyalt, sokrétűen rejtett és mégis nyilvánvaló, hogy szavak nélkül is képes figyelmünket odaszegezni  sorsához,  drámája egészéhez. Kisemmizett voltához, apjának meggyilkolásához, a Fölművessel (Tegyi Kornél) összekötött életéhez, mindezt  fátumszerűségként, kegyes történésként megélő voltához.

Sorstragédia zajlik itt, holott nem látszik annak: elég csak arra a viskóra tekintenünk, ami a nyomor maga, és ennek a nyomornak a közepén, a falon plazmatévé, melyből a propaganda hírek zanzásított megfoghatatlanságai csorognak ki, ha már a telep Norton kútjából az ott élők vizet nem tudnak venni. Kenyér nincs, cirkusz van.

Sorstragédia, melyet Mészöly Anna fehér ruhás Fellini sztárnak beillő Kasszandrája oly pontosan, higgadt nyugalommal megjósol, mégsem tesz ellene senki, mert önmagunkból kitörni, megszokott sémáink helyett más sémák szerint tenni  nem tudunk, de akarni sem szoktunk.

Olyan egyenesen gyorsuló pályán halad itt minden, ahol Rózsa Krisztián Oresztészét, bosszúját sem igazán képes lassítani, más megoldás felé téríteni semmi, senki – hiába Püladész (Béres Bence) minden kérlelő, fékező igyekezete. Oresztész alakja mégsem a revansba belevakult, indulat fűtötte számkivetett, hanem kétségbeesettségében más utat nem is kereső, ám a szemet szemért elvétől nem megnyugvást találó hontalan, lelkében, a szeretetben hontalan.

Ahogy ez az Élektra-olvasat is a benső, szeretet-nélkülözéstől való hontalanságnak a nagyon intenzívvé sűrített, többször is látni kell előadása. Azé, amelyben minden megélt, megcselekedett és elfojtott indulat azért feszül a végsőkig egymásnak, mert fel sem merül, el sem tud jutni igazán semmi sem a vérrel vagy szívvel való megoldás dilemmájáig.

(2022. március 9.)

Csatádi Gábor