Miközben Molnár Ferenc Liliom című drámáját irodalomtörténetileg előszeretettel értelmezik a művészlélek meghasonlást nem ismerő tragédiájaként, addig a színházi játékhagyomány ritkán tud túllépni a dráma „díszletein”: a külvárosi helyszínen, a szereplők alacsony társadalmi státuszán, a létminimum közelében tengődő létformán. Nem változtatott ezen – mert talán nem is akart – sem Babarczy László emblematikus szolnok-kaposvári rendezése Lukáts Andorral a címszerepben, sem Bodó Viktor 2010-ben Grazban színre vitt előadása, de Kovács D. Dániel tavaly az Örkényben bemutatott Liliomja sem. Ehhez képest a Budaörsi Latinovits Színházban Kovalik Balázs rendezésében és Alföldi Róbert címszereplésével készült előadás szinte mondatokra szétcincálja Molnár darabját, majd újra összerakja a saját, 2023-as Liliomját, amiben ez a szocio elem egyáltalán nem kap hangsúlyt, egyszerre megtagadva és megerősítve mindent, ami a Liliom előadástörténetének elmúlt 114 éve.
©Szokodi Bea
A budaörsi Liliom hírértékét és várakozási fokát egyértelműen az a tény alapozta meg, hogy Berzsenyi Bellaagh Ádám igazgató Alföldi Róberttel a címszerepben szerette volna játszatni a darabot. Alföldi ma a magyar színházi és kulturális élet megkerülhetetlen alakja. Még úgy is, hogy egyre szűkül az a tér, amelyben ilyen vagy olyan minőségében meg tud nyilvánulni. Berzsenyi Bellaagh elmondása szerint rendezőt a vendégként felkért Alföldi választhatott, aki Kovalik Balázst, az Operaház volt főrendezőjét javasolta a feladatra, akinek hazai működését hozzá hasonlóan lehetetlenítette el a mostani kultúrpolitika. Mégis: aki ellenzéki programdarabot várt, az valószínűleg nem ismeri eléggé az alkotók ars poeticáját.
Mert bár egy élesen kritikus és erősen átírt előadás született, mégis minden változtatáson érződik, hogy az a Molnár-darab szellemiségéből következik. Arról nem is beszélve, hogy bár soknak tűnik a változtatás, még sincs belőle olyan sok.
A Liliom játéktörténetéből ismerhetjük, hogy a különböző (át)értelmezések Liliom halálának jelenetéből, a túlvilági, valamint a visszatérési jelenetnek köszönhetően jöttek létre. Kovalik rendezése is a temetési jelenettel kezdődik, és Julika (Hartai Petra) „Te most csak aludjál, Liliom” monológjával. Ez a színpadkép a darab folyamán többször is megismétlődik, hogy újabb és újabb jelenetek kerekedjenek ki belőle. Itt azonban nem a halálközeli élmény, az utolsó pillanatban lepergő élet válik fordulóponttá. Sőt a túlvilági jelenet a fogdával, felügyelőkkel, Mikulással, Jó Tündérrel és Krampusszal inkább egy olyan fantáziavilágot sugall, ami biztosíthatna valami happy endet, csakhogy Liliom itt sem hajlandó a szabályok szerint játszani.
©Szokodi Bea
Mert ebben az előadásban Liliom nem is ligeti csalogató, hanem egyenesen színész. Mégpedig az egyik legnagyobb. És az előadás ezt nem csak az Alföldihez kapcsolódó renomé alapján éri el. Emellett megteremti saját keretein belül azt a kontextust, amelyben Liliom Alfödihez válik hasonlatossá, sőt talán még nála is jelentősebb művésznek van beállítva. Ezt nemcsak a gyászbeszédében hosszan sorolt díjak és elismerések, hanem az előadás bizonyos pontjain bejátszott álfilmek is alátámasztják, amelyekben Liliom rendre főszerepet játszik, de általában nem azt a szöveget mondja, amit a drámában, vagy olyan jelenetben szerepel, ahol a drámában Liliom nincs jelen. A kiírásból pedig azt is megtudjuk, hogy milyen díjat zsebelt be értük a művész. Ezek a filmek Makk Károly, Mészáros Márta vagy Káel Csaba „rendezésében”, és stílusában a dráma bizonyos jeleneteit játsszák újra. Kiragadnak egy-egy jelenetet a dráma szövetéből, hogy új fénytörésben helyezzék vissza.
És ezzel a változtatással Kovalik Balázs rendezése lerázza magáról azt a kényszert, hogy kezdjen valamit a külvárosi léttel és az alacsony társadalmi státusszal. Ennek itt nincs szerepe, bár az itt is teljesen nyilvánvaló, hogy a színész, a művész egzisztenciálisan mennyire függ a biztos megrendeléstől és a szerepektől, amit itt nem a ligeti körhintás Muskátné, hanem a minden hájjal megkent producer, Muskát (Ilyés Róbert) biztosít számára.
Valamint az is kérdéssé válik – bár egy kicsit messzebbről –, hogy mi biztosítja a művészi produktumok értékét, és hogy meddig vagy milyen formában szavatolja az alkotó hírneve ezt az értéket?
A budaörsi Liliom azzal is szakít a játékhagyománnyal, hogy Alföldi jóval idősebb, mint a Liliomot játszó színészek általában. A javára szóló korkülönbség a Liliom „szakmai ellehetedlenedését” és következetesen makacs hajthatatlanságát is átértelmezi. Míg a „fiatalabb” Liliomok esetében ez a konokság egzisztenciális akadályt jelent, addig Alföldi alakításában a művészi szabadság a szerepválasztás kérdésévé válik. Miközben arra is ráirányítja a figyelmet, hogy a társadalom milyen mértékben használja ki a művészeit igazi megbecsülés nélkül, és ezáltal milyen méltatlan helyzetbe tudja hozni őket.
©Szokodi Bea
A dráma „áthangszerelése” miatt a Hartai Petra által alakított Julika sem cselédlány, őt és barátját – aki az elődásban Marika helyett Marcika (Juhász Vince) – statisztaként lehet azonosítani. A fiatal lány-híres színész szerelmi affért és az ilyenekhez kapcsolódó allúziókat következes játékkal semlegesíti, és újfent bizonyítja, hogy korosztályának egyik legtehetségesebb színésznője. Alföldi és Hartai mellett az előadásban a budaörsi társulat minden tagja szerepel, bár többen csak a vetített filmrészletekben. És bár Alföldi rendezett már a budaörsi teátrumban, színészként először játszott a társulattal, amelynek erejét az is jelzi, hogy Alföldi egyáltalán nem lóg ki a társulatból, és a társulat sem asszisztál pusztán a vendég játékához.
Kovalik Balázs rendezése nem csak új színt visz a Liliom játékhagyományába, és nem is csak egy posztmodern játék a szöveggel. Ehelyett a budaörsi Liliom felmutatja Molnár művének 21. századi továbbgondolási lehetőségeit, s teszi mindezt humorral, önvizsgálattal és a szerző iránti mély alázattal.
(2023.12.17)
Jenei Péter
