"A kussolás nálunk népbetegség" - interjú Pótszékfoglaló

Októberben mutatták be a Csiky Gergely és a Mohácsi-testvérek által írt Az üzlet az üzlet, avagy eladó a menyasszony c. darabot Mohácsi János rendezésében a Budaörsi Latinovits Színházban. Az előadás Szederváry Irénjével, Hartai Petrával és Darvas Károlyával, Fröhlich Kristóffal beszélgettünk érdekről és önzetlenségről, humorrá váló érzésekről, a száznegyven éve permanensen köztünk élő korrupcióról, a manipulálhatóságról és megfelelési kényszerről, a szerelem súlyáról, a függetlenedni tudásról, a doboz mélyére nem tehető szövegkönyvről, a Mohácsi-rendezések mással össze nem téveszthető eszenciájáról és a montázsként nézhető előadásról…

Az érdekről melyikőtöknek mi jut eszébe először?

Petra: Elég szerencsésnek mondhatom magam, mert a kapcsolataimban nem kellett eddig még megtapasztalnom ezt a fogalmat. Vagy legalábbis én nem úgy éltem meg. Az üzlet az üzletben pedig, nyilván, az érdek az, ami dominál. De mindenfajta érdekből származó előnyből az én Irénemet ki is hagyják a darabban.

Kristóf: A létezés egyik alapvető mozgatója az érdek. Rengeteg pejoratív érzés, gondolat kapcsolódik hozzá, miközben lényegében mindenki „érdekből” tesz mindent, és ez nem feltétlenül jelent negatív dolgot. Mindenkinek mindig érdekében áll minden…

…kedvelem nagyon ezt a darabot, mert miközben érdekek egész hálózata szövődik benne, mégis ott bugyog mindez alatt a beteljesült és be nem teljesült szerelmek minden indulata, vágya… Tűpontos viszonyrendszereket állítottunk fel, és ettől tűnik olyannak, hogy itt mindenki egyszerre akarja kiharcolni önön érvényesülését, boldogságát…

Petra: Tényleg…? És az önzetlenség? A feltétel nélküliség?

Kristóf: Szerintem ez örök filozófiai vita, hogy van-e feltétel nélküli önzetlenség.

Petra: Szerintem van!

Kristóf: Szerintem pedig ilyen nincsen.

©Borovi Dániel

Az üzlet az üzletben – amellett, hogy ez egyben magának a humornak a forrása is – mennyire vannak tisztában a szereplők ennek az érdeknek a szerepével? Vagy csupán csak belesodródnak ebbe az érdekelvűségbe?

Petra: Szerintem az általam játszott Irén a szemét rebegtetve észrevétlenül sodródik bele a darabbéli helyzetekbe.

Kristóf: Azt hiszem, hogy Darvas Károlyt a darab folyamán mindenki manipulálja. Még a Petra játszotta Irén is, hogy legyen már tökös, és kérje meg végre a kezét… Alapvetően szerencsétlen egy figura, nem igazán tudja, hogy mit is akar. Talán egész egyszerűen csak érvényesülni akar a társadalomban. Minden vágya, hogy legyen „valaki” abban a közegben, ezért aztán nem is a saját érdekei szerint halad ezen a téren, hanem mások érdekeit helyezi a magáéi elé. Ezért végül megkapja azt, amire vágyott, persze nem feltétlenül a saját ambiciózus cselekedeteinek méltó eredményeként.

Ebben a darabban a komikum ellenére, vagy pont azért: menyire lehet, kell komolyan venni ezt az érvényesülni akarást?

Kristóf: Azt hiszem, nagyon! Attól lesz igazán komikus, hogy mindenki halálosan komolyan veszi a saját szándékait, érdekeit, holott lehet, hogy objektív szemmel nézve egyáltalán nem is vehetők annak.

Ott lüktet a darabban is a megfelelési kényszer. Megfelelés a szüleinknek, saját magunknak, másoknak. A korrupció, a zsarolhatóság, a zsarolhatóvá válás ugyanúgy csak eszközök abban a procedúrában, melyben egy ember a saját maga elé tűzött céloknak szeretne megfelelni csupán.

Petra: Azért is kedvelem nagyon ezt a darabot, mert miközben érdekek egész hálózata szövődik benne, mégis ott bugyog mindez alatt a beteljesült és be nem teljesült szerelmek minden indulata, vágya… Tűpontos viszonyrendszereket állítottunk fel, és ettől tűnik olyannak, hogy itt mindenki egyszerre akarja kiharcolni önön érvényesülését, boldogságát – és ez az, amitől ugyanabban a pillanatban ez az egész végtelenül komikussá is lesz.

Komikus az is, hogy akkor miért zajlottak az érdekérvényesítő csaták, illetve hogy mára az érdekérvényesítés hangsúlyai hová és hogyan helyeződtek át, nem?

Kristóf: Nem gondolnám, hogy túlságosan áthelyeződtek volna ezek a hangsúlyok. Ezért is tud ma pont olyan komikus lenni ez a darab, mert csak a neveket, helyeket, évszámokat kell kicserélnünk, és lám, pontosan ugyanott tartunk. A Böröndi Bence által játszott Zátonyi nem véletlenül van pufi dzsekiben. Amit ő képvisel: a mások letaposása, rajtuk való átmászás, felkapaszkodás a csúcsra, az ma is pont ugyanígy zajlik a közéletben, a politikában vagy az üzleti életben.

©Borovi Dániel

Ám nem feltétlenül biztos, hogy az érdekérvényesítési játszmáink ma az érzelmi kapcsolatok körül zajlanak.

Petra: Szeretném azért, ha ma is akörül zajlanának… Pont ez a szép ebben a szövegben, hogy bár száznegyven évvel ezelőtt is mindent átszőtt a korrupció, mégis az érzelmek, a szerelem legalább úgy, annyira átszőtték az életet. Azt hiszem, hogy az ember, az igazán emberi valahogy sosem tud, képes változni… A körülményeink nyilván változtak, számtalan új eszközünk lett arra, hogy az érdekeinket érvényesítsük, de az emberi természet az valószínűleg nem változott.

Kristóf: Ott lüktet a darabban is a megfelelési kényszer. Megfelelés a szüleinknek, saját magunknak, másoknak. A korrupció, a zsarolhatóság, a zsarolhatóvá válás ugyanúgy csak eszközök abban a procedúrában, melyben egy ember a saját maga elé tűzött céloknak szeretne megfelelni csupán.

Az üzlet az üzletben a szerelemet pont azért lehet komolyan venni, mert a humor tárgyává válik?

Kristóf: A való életben is egy szerelem, amit te halálos komolysággal, belülről megélsz, lehet, hogy egy külső szemlélőnek akár teljesen röhejesnek tűnik. Nagyon furcsa, gyerekes és idióta dolgokat képesek tenni a szerelmesek. Magukért is, egymásért is. Hatalmasakat lehet nevetni a buszmegállóban azon akár, ahogy valaki a kedvesével a telefonon beszél, nem? Miközben, természetesen, ő azt ott, a saját szerelmi kapcsolatában halálosan komolyan érti.

…a bemutatók után a szövegkönyvek egy nagy dobozba szoktak kerülni otthon, és amíg fel nem újítjuk az előadást, addig elő sem szoktak onnan kerülni. Ez az első darab, amelyiknél, ha tudom, hogy szombaton játsszuk, akkor már csütörtökön elkezdek azon gondolkodni, hogy Úristen, az a rész hogy is van ott?

Petra: A szerelem nyilván egy szélsőséges állapot, ami egyfajta kontrollvesztettséget is jelent. A darabban Irén és Károly szerelme talán az egyik, ha nem az egyetlen biztos pont, ám igen gyermeki módon tudják ezt megélni.

Károly és Irén tisztában lehetnek kettejük szerelmének súlyával?

Kristóf: A szerelmükben biztosak, csak önmagukban nem biztosak, azt hiszem. Mint egyének nem érzik magukat biztonságban.

Petra: Nem is érezhetik magukat biztonságban, hisz mindig csak mások által léteztek. Főleg Irén, aki az édesanya viszonyrendszerében határozza meg magát.

Kristóf: Károly viszont a munka és annak a társadalmi megítélése mentén határozza meg magát. Valójában mindketten kivetítenek valami elvárási horizontot a másikról. Nyilvánvaló, hogy Irén nem várja el Károlytól, hogy legyen egy jól működő ügyvédi hivatása, ami majd gazdaggá teszi, és ő akkor majd feleségül megy hozzá. Károly a saját projekcióit tolja maga elé és Irén és maga közé. Ha leültek volna ezt megbeszélni, akkor jóval hamarabb megoldódhatott volna ez az egész.

Petra: Hogyan?

Kristóf: Úgy, hogy elszöknek akár…

Petra: …ahogy a történet végén is akkor tudnak egymásra találni, amikor minden elvárást, függést lehámoznak magukról, és szabadokká válnak másoktól és önmaguktól.

©Borovi Dániel

Az üzlet az üzlet a komikumon keresztül arról is szólhat, hogy hogyan ne függjél senkitől, semmitől?

Petra: Jelentheti ezt is, akár… Ma, amikor dől az arcunkba a social mediából mindenkinek a tökéletes élete. Arról, hogy hol kellene tartanod, mit kellene érezned, és ez hatalmas belső nyomást, feszültséget eredményez. Ha ezeket mind le tudjuk hántani magunkról, akkor talán meg tudjuk találni, hogy mi egyedül hogyan vagyunk jól ebben a világban.

Kristóf: Károly és Irén szerelme felől van egy ilyen értelmezése is a darabnak. A többiek viszonyait nézve pedig a korrumpálhatóság, a mi mindennek a meg nem tevése az anyagi javakért…

Petra: …mindenféle alapítványokba, kuratóriumokba fektetni összegeket…

Kristóf: Gyakorlatilag egy sűrített mikrótársadalmat mutat meg nagyon-nagyon szélsőséges karakterek segítségével Az üzlet az üzlet. Ahol mindenki képvisel, megmutat egy-egy archetípust.

Moha egész csodálatosan képes megmutatni, hogy amit mi mindennapjainkban elhallgatunk, vagy csak magunkban hangzanak el, azok itt most mind megszólalnak. Az, hogy itt mindenki mindent véleményez hangosan, az már magában is jókora komikum forrása.

Ha már archetípus és megmutatás: mennyire könnyű ezzel a hatalmas, poént poénra halmozó szöveggel birkózni?

Petra: Vannak részek, amelyeket muszáj előadásról előadásra összemondani, főleg azokat, amelyek a ritmusra épülnek.

Kristóf: Nálam általában a bemutatók után a szövegkönyvek egy nagy dobozba szoktak kerülni otthon, és amíg fel nem újítjuk az előadást, addig elő sem szoktak onnan kerülni. Ez az első darab, amelyiknél, ha tudom, hogy szombaton játsszuk, akkor már csütörtökön elkezdek azon gondolkodni, hogy Úristen, az a rész hogy is van ott? – és elő is kell vennem a szöveget, és át kell pörgetnem. Hisz gyakorlatilag amint megkaptunk egy példányt, az már a nap végére tele is lett firkálva, avagy három óra múlva már új példányt is kaptunk.

Petra: …és itt most valószínűleg másképp is ülepedhetett le minden bennünk. Általában egy próbafolyamatban az idegrendszered mindent megjegyez, ám itt most nem volt erre idő valamiért.

Kristóf: A Moha-szövegek szituatívak. Sokkal jobban köthetők helyzethez, mozgáshoz. Általában is igaz nálam, hogy egy rég játszott előadás szövegét, ha otthon próbálom elmondani, akkor az nehézkes. Ám ahogy felemelem a poharat a szerepem szerint, akkor az „izom-memória” egyből működésbe lép, és eszembe is jut, hogy itt mit szoktam mondani. Mindez a Mohánál hatványozottan igaz!

©Borovi Dániel

Petra: A ritmus az, ami egyszerre nehéz és ugyanakkor csodálatos is: a fő szólamok mellett, alatt, mögött mennek párhuzamosan a mellékszólamok, és ha kicsit is elcsúszol, akkor már a másik is el fog csúszni, és így máris elvész az a virtuózitás, ami igazán izgalmassá tudja tenni ezeket a rendezéseket.

…már csak azért is izgalmasak, mert ma már a kommunikációnk során nagyon nem így közlekedünk egymás között.

Pont ez a szép ebben a szövegben, hogy bár száznegyven évvel ezelőtt is mindent átszőtt a korrupció, mégis az érzelmek, a szerelem legalább úgy, annyira átszőtték az életet. Azt hiszem, hogy az ember, az igazán emberi valahogy sosem tud, képes változni…

Kristóf: Hát nagyon nem, hisz ebben a szövegben minden kimondásra kerül, még ha olykor körülményes cirkalmassággal is. A ma esti Öröm és boldogság című darabból idézve: „A kussolás nálunk népbetegség.” Moha egész csodálatosan képes megmutatni, hogy amit mi mindennapjainkban elhallgatunk, vagy csak magunkban hangzanak el, azok itt most mind megszólalnak. Az, hogy itt mindenki, mindent véleményez hangosan, az már magában is jókora komikum forrása. Mindez aztán egészen más játékmódot vár el a színésztől is. Amíg máskor a hangzó szöveged mellett egy belső szöveget is mondasz, hogy azzal szinten tartsd a szereped lelkiállapotát, addig itt folyamatosan minden elhangzik, ami épp a karakter eszébe jut. Ezért itt a nagy és mély lélektani játék az egymásra épülő szövegek viszonyaiban jelenik meg, nyilván másképp.

Petra: …avagy ha épp egy hétperces tömegjelenetben vagy, ahol épp neked nincsen szöveged, akkor belenézel Kristóf szemébe, és akkor abból az érzésből tartod fenn a saját karaktered lelkiállapotát, hisz nincsen hozzá nyelvi eszközöd – ez is a Moha.

Kristóf: Az pedig a nézőre van bízva, hogy egy nagy „montázsból” éppen mire figyel, mit kap el. A jobb sarokban megy a szövegelés, a bal sarokban megdöglik két ember némán. Ettől is van feszültsége, izgalma ennek az előadásnak.