Hallotok minket!?

…mert bár igyekeznénk hangosak, észrevehetőek lenni, de nem biztos, hogy észre akartok, tudtok venni, hisz bennetek, körülöttetek nagy a zaj…  A sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely Fazakas Misi által rendezett Ahogyan a víz tükrözi az arcot c. előadása a Katona Sufnijába látogatott tizenegy évvel a bemutató után. Egy sűrű, bőséges gondolkodnivalót adó, a tizenévesek kérdéseit, önmaguk és világuk látását magába foglaló performansz arról, hogy mennyire is élhetetlen az, amiben vagyunk, mindannyiunknak.

U alakban, bordós-narancsos molinóval körbevett tér, amin egy mosolygó nap tündököl,  amire vetíteni lehet. Gyermekien nyitott, optimista derűvel körül bélelten az, ami a gyermeki szókimondás leplezetlenségében kíméletlenül őszinte. Tizenkét tizenéves gondolatai arról, hogy majdan hogyan, milyen világban szeretnének élni tíz-tizenöt év múlva.

Épp a település hatszázötvenegyedik újszülöttjét köszönti egy általános iskolai tanár, a polgármester, a köztársasági elnök. A kivetített videókban optimista, sokat váró, nagy igényű elvárások egy épp megszületett köszöntése kapcsán. Egyszerre szürreális és nyomasztó: egy olyan világ görbe tükre, ahol minden már évtizedekre eltervezett, kimunkált, prognosztizált,  előre ütemezett, programozott. Nem véletlen, hogy mindenki, aki fontosnak gondolt, vélt, ott van e bejátszásban, csak épp az nincs, akit köszöntenének.

Fazakas Misi rendezésében végig kísért ez az érzés minket: a jövőt jelentő mostani tizenéves generációról úgy beszélünk, velük úgy tervezünk, számolunk, hogy ők közben nincsenek jelen. Az ember léptékű vagy épp nagyívű gondolatainkból, amelyeket róluk szövögetünk, pont ez az adott korosztály marad ki, mintha csak díszlet szerep jutna nekik.

Annak a tizenkét tizenévesnek a gondolatai azonban az egyre csak burjánzó, Mucha Oszkár, Mihácsi Veronika, Kalotai Máté, Bocsárdi Panna, Hubbes Matyi és Kurkó Karolinaegymás után sorjázó, etűdszerű jeleneteiben egészen közel érnek hozzánk. Hihetetlenül érettek, árnyaltságukban is sokatmondóak ezek a felvillanások arról, amiben élnek. A tanulmányi elvárásokról, amelyek legtöbbször nem is a sajátjuk, hanem a szüleik vágy kivetülései, meg nem valósított karrierálmai.

Ők csak sorolják, mondják, darálják, mint felvillantott képeket, amelyeknek már „villódzásaitól” is szédülni kezdünk. Holott a felnőttek gyermekek felé vetített, sugallt elvárásai már csak ilyenek: fel sem tűnik, hogy mindeközben agyonnyomunk velük egy-egy fiatalt, akiknek szintén vannak álmai, tervei, ám ezek nem biztos, hogy mindenben tökéletesen egyeznek a szülők által kigondoltakkal.

Avagy egy egész monológfolyamban kirajzolódik előttünk a férfi, a családfő, az alfahím, az apa, akiről ugyan szuperlatívuszokban sorjáznak a tagmondatok egymás után, mégsem a glória nő a képzeletbeli férfi, a teremtés koronájának feje körül, hanem annak a képe, aki tekintélyt,  elismerést, előjogokat vár el a családjában, és persze akiről az utolsó tagmondatban kiderül, hogy éveken keresztül szexuálisan bántalmazta lányát.

A tizenéves serdülők és a szülők, a felnőttek világának óhatatlan egymásnak feszülése, a gyerekekre nehezedő elvárások tehertétele, mint vízben tükröződő tekintet, vetül rá erre a korosztályra. Miközben sorháznak kivetítve jelennek meg a KSH adatai  társadalmunk mentális és foglalkoztatási tekintetben az elmúlt tíz évben tapasztalt és kimutatható mélyrepüléséről. Arról a társadaloméról, amelyben ezek a tizenévesek igyekeznének tizenévesek lenni és maradni.

Persze talán még hatásosabb, beágyazottabb, még mélyebbre érőbb lehetne ez a hihetetlen sűrű és fontos gondolat- és érzés áramlás, ha ezeket az önmagukban tökéletes, már-már profi megkomponáltságú etűdöket a rendezés valamilyen gondolat- vagy történésszálra, keretre fűzné fel.

Az Ahogyan a víz tükrözi az arcot  hatalmas, jól hallható kérdés ezektől a tizenévesektől felénk, és rajtuk keresztül, általuk magunktól önmagunknak is,  arról, hogy mennyire megterhelő, megnyomorító az az elvárt, ideálisként magunk és gyerekeink elé vetített világ, ami persze se nem ideális, sem nem követésre méltó, utánzásra ajánlott. A szabadsággal, álmokkal, vágyakkal teletűzdelt, a gyermek minden kényszertől mentesen magának kitűzött világával szemben. Vajon meghalljuk ezt, miattuk és magunk miatt?!

(2022. május 2.)

Csatádi Gábor