…az, akit jólesik így becézgetni, az sokszor észre sem veszi, hogy minden kedves cirógatás óhatatlan skatulya is. Amiben jó benne lenni, ám ha ismétlődően unalmassá válik, akkor pont ennyire nehéz ebből a bájosnak ható címkéből kikerülni. Henrik Ibsen Babaházát Béres Attila rendezte a Miskolci Nemzeti Színház Játékszínébe olyan napsütötte, hermetikus bezártságba, indulatok, vágyak feszítette sárga dobozba, amelyből a kezdeti jó érzéseink után igen hamar hanyatt-homlok menekülni vágyunk, mert minden jó babaház egy idő után lidércnyomássá képes válni…
Pedig itt minden megnyugtatóan napsárga: a falak, a bútorok, az ajtók, még a Nóra (Czakó Julianna) által hazacipelt karácsonyfa is, amire természetesen szintén csakis sárga díszek kerülnek (díszlet: Horesnyi Balázs). Ez az andalító napsütésszín derűsen ragyogja be ezt az idillinek gondolt családi nappalit, ahová Czakó Julianna Nórája tűzpiros kiskosztümjében, vörös tűsarkújában hazaérkezik. A nappali hátuljában hatalmas akvárium: mintha egy szecessziós, nagypolgári nappalit öntöttek volna el csordultig vízzel. Azaz: a benne egymagában árválkodó hallal úszunk itt mi mind a boldogságban. Úszunk addig, amíg az akvárium és a nappali méretei engedik.
©Éder Vera
Czakó Julianna cserfesen naiv, saját kipárnázott világában lubickoló Nórája ebben a tűzpirosban igazi, életenergiáktól kicsattanó gyerek, olyan, akiről azt hinnéd, hogy senki és semmi nem szabhat neki határt. Persze minden tűzrőlpattantságában ott vibrál a gépies, önmagával is minden idillit elhitetni akaró, kicsit kényszeres igyekezet, mely pont olyan napsárga derűvel szeretne beragyogni családot, gyerekeket, frissen bankigazgatónak kinevezett férjet, mint amennyire sárga itt minden körülöttük. A gyermeki, már-már infantilis igyekezet, hogy minden olyannak hasson, és olyan is legyen egy ilyen öttagú családban, ahogy az a nagykönyvben írva szokott lenni.
Pont ilyen nagykönyvben megírt Görög László Helmere, fekete ingében, nyakkendőjével, fekete nadrágjával igazi termetes családfő, olyan megfellebbezhetetlen és megkerülhetetlen, akivel nem lehet nem számolni. Aki persze pont úgy, mint ebbe a feketeségbe, beletemetkezik még az ünnepek idején is a munkájába, és nemcsak azért, mert abból most neki épp számos akad, hanem mert nincs is talán máshoz érzelmi intelligenciával kellően megtámogatott affinitása. Helmere a férfi szavával mindenre a végső szót kimondó családapa, aki magán kívül nemcsak nem akar, hanem nem is tud másra figyelni, mást észrevenni.
Béres Attila napsárga babaházának nappalija a tűzpiros és a fekete markáns kontrasztjával a kalitkájába záró és a kalitkába zárt finoman srófolt történetmesélése arról, amit a legkevésbé lehet, és amit ösztönösen a legkevésbé engedünk meg magunknak: a szabadságról, a szabadon hagyásról. Rendezésében minden Ibsen-figura egyformán szenved ettől szabadsághiánytól, pedig ezt a szabadságot a legkevésbé sem akarja itt megengedni sem magának, sem a másiknak senki.
©Éder Vera
Hiába lép mélyzöld ruhájában (jelmez: Pilinyi Márta) Edvi Henrietta Kristine Linde-je ebbe az otthonba, mint aki kardot nyelt, magára erőltetett, távolságot tartani akaró határozottsággal, kimérten éreztetve, hogy amit még Nórának meg kell, hogy tanítson az élet, azt ő maga már abszolválta, mégsem lesz mindettől könnyebb, szabadabb, függetlenebb, vagy épp csak felnőttebb. Ő is saját vízióinak foglya, mint Nóra. Képtelen mindebből kitörve, önmagát választva saját valójára találni.
Mert talán itt mindenki a maga módján pont azt a kelepcébe vergődő, megszeppent, ám virgonc egeret alakítja, mint Fandl Ferenc Nils Krogstadja, aki galambszürke öltönyében, nyaka köré tekert szürke sáljával ugyanúgy igazi árnyéka, tépelődő sarokba szorítottja ennek a történetnek, mint a többiek.
Ahogy Gáspár Tibor Rank doktora is talpig feketében, mint nap nap után hazajáró lélek, csak bolyong saját egészsége és Nóra iránt érzett viszonzatlan szerelme kiteljesedésért semmit sem tevő figurájával aközött, amit él, és aközött, amit élhetne.
©Éder Vera
Ebben a Babaházban most az egyszer mindenki szabadságától megfosztott, vagy arról épp önként lemondott baba. És bár teljes kékben a piros bőröndjével végül, ahogy a történet végéből már előre tudjuk, elindul ebből a sárga világból Nóra, mégsem érezni habitusából a tudatos szabadság- választást. Ám azt mindenképpen, hogy a kis mókuskám sablon dobozából, babaház cellájából el akar, el is fog menni. Első lépésnek már-már részünkről sem lenne ez kevésnek mondható…
(2022. május 4.)
CsatádI Gábor
