A pávatánc szédülete

…képes egészen elkábítani, elbódítani, ha csak nézzük is, pláne akkor, ha mi magunk is járjuk e táncot? Ki lehet-e lépni ebből a spirálból, mielőtt teljesen belerészegednénk? Kemény Zsigmond Zord idő c. regényéből Lábán Katalin írt és rendezett sajátos atmoszférájú, a színházi eszköztárat alternatív módon használó drámát az RS 9 Színházban, belevonva, sodorva az ötszáz évvel korábbi történelmi dilemmákba, hogy mielőtt szabadulhatnánk tőlük, kellőképpen alámerüljünk bennük, megértve az akkort és a mostot.

Mindent elnyelő fekete a tér, egyetlen téglatestnyi zsámoly az, ami egyedül árválkodva próbálja megtölteni, meghatározni a teret, mely mögül időről időre füstként ható vízpermet szökik fel, hisz folyamatosan háború vagy épp ostrom zajlik – hol konkrétan, hol átvitt értelemben (díszlet-jelmez: Korpics Móni). Ebben a zord feketeségben, ahol az időről időre felszálló ostromfüstre mindig más és más fény vetül (fény: Csáki Rita) négy ember áll: Izabella (Dobay Janka), Turgovics (Nagy Ferenc), Werbőczy (Koleszár Bazil Péter) és Fráter György (Kassai László).

Egyszerre kimerevített tabló és háromdimenziós élőkép e négy szereplő, ahogy ott állnak, mintha a tizenhatodik századi Magyarország minden dilemmája, bizonytalansága, vészterhessége ott függne felettük, és a füsttel együtt gomolyogna körülöttük.

Lábán Katalin rendezésében, ahol a négy, egy vonalban, egymás mellett álló szereplő egymással vitázik, avagy hangosan töpreng, magával, a másikkal vívódik, polemizál, pont ez a merész, eszköztelennek ható színházi kifejezésmód képes a legnagyobb hatást elérni. Mintha az egyéni döntések, választások, mérlegelések kihangosításának kereszttüzében állnánk hallgatva a szereplőinket. A zordság ettől, így válik igazán komorrá, a patthelyzetek választási lehetőségei kilátástalanná.

Dobay Janka Izabellája, karján az újszülöttjével, egyszerre minden kézzelfogható politikai viszony felett állóként és minden uralkodói döntéshelyzetben totálisan jelenlevőként áll velünk szemközt. Habsburg Ferdinánd vagy Szulejmán? Törékenysége egy pillanatig sem bizonytalanság, bátortalanság, inkább felelősségteljes merengés, mintha a másik három férfiszereplő helyett is ő vállalná a döntések súlyát, tudva, hogy nem csupán jól vagy rosszul lehet dönteni, hanem valójában csak az adott döntési helyzethez mérten felelősséggel, a lehető legtöbb, minden lehetőséget mérlegelve.

Nagy Ferenc Turgovicsa mondja, csak mondja, szinte darálja Izabella fülébe, tudatába az információkat, a mérlegelendő momentumokat, de mégsem érezni, hogy vajon ő maga mit is tenne, mit is javasolna. Dönteni nem tudó, nem akaró Turgovicsa csak egyre baljósabbá teszi azt a légkört, amelyben elvileg határozott választásra lenne szükség.

Koleszár Bazil Péter Werbőczyje mint szilárd, minden pillanatban védelmet adni kész testőr áll a másik három emberrel egy sorban, érezni, hogy fizikailag, szellemileg már pusztán ott létével stabil támasz még akkor is, ha őt magát sem gyötrik kisebb kétségek, mint a többieket. Visszaemlékezéseinek sorát hallva egészen bizonyossá válunk, hogy a dönteni, választani tudáson túl, a döntéseink melletti kiállni tudás talán ezeknél is fontosabb jellembeli szükség.

Főpapi fehér ornátusában, oldalán karddal Kassai László Fráter Györgye a mindig cselekedni, bátorítani, tanácsot adni kész vezető izgága temperamentumosságával, markáns megnyilvánulásaival inkább hat despotának, a kormányzást bármikor magához ragadni kész irányítónak, mint másokra hallgatni, másokkal együttműködni kész lelkivezetőnek.

Van-e szabad, önállóan meghozott döntés? Mi húzódik mindama mérlegelések, határozatlanságnak tűnő mérlegelések mögött, ami e négy szereplő egymással vagy épp önmagával folytatott párbeszédéből sejthető? A Zord idők e kérdéseket nagyítja ember nagyságúvá, de még így sem jutunk közelebb a válaszokhoz. Nem, ám helyette a négy szereplő, ki-ki a maga tengelye, illetve négyük közös tengelye körül lassan gyorsuló, pulzáló pávatáncba kezd. Vajon tudunk-e, akarunk-e dönteni, választani, vagy csak beleszédülünk a pávatáncba menekülésként?

(2024. február 8.)