A Stereo Akt-os Boross Martin első nagyjátékfilmjét január közepén premier előtti vetítésen láttuk az Urániában. A Nyersanyag című filmben a vidéki Magyarország problémái tematizálódnak, miközben a film rákérdez a rendszerbe beavatkozók felelősségére is.
A Nyersanyag története röviden annyi, hogy a filmrendező Tamás (Dér Zsolt), drámainstruktor, színésznő barátnője, Hanna (Mészáros Blanka) és az operatőr Krisztián (Baki Dániel) egy vidéki faluba érkeznek a polgármester (Pál András) meghívására, hogy egy nyári közösségépítő, művészeti szakkört vezessenek a helyi gyerekeknek, míg a közös filmtervük elbírálásra nem kerül. Kezdetben minden simán alakul, a hármasnak egyetlen nap elég, hogy áttörjék a gyerekek bizalmatlanságának falát, és mindegyiküket, habitusuknak megfelelően, sikerül bevonni a játékba.
Minél több időt töltenek azonban együtt a falubeliekkel, annál inkább kezd feltűnni a falu levegőjének fojtogató légköre.
Pont olyan váratlanul, ahogy a foglalkozásokon is feltűnik, minden probléma hátterében felsejlik Gáspár, a polgármester alakja. Közben kiderül, hogy a filmterv nem kapta meg a remélt támogatást, így a várva várt forgatás nem valósulhat meg. Tamás ezután megszállottan kezd nyomozni a minden szimpátiáját elvesztő polgármester után, aki visszaél hatalmával, uzsorásként pedig a kezében tartja a közösséget, és sikerül bizonyítékokat szereznie ellene. A megszerzett anyagokból dokumentumfilmet vág össze, amit végül nyilvánosságra hoz. A film fesztiválmeghívást hoz számára, de amikor váratlanul visszatér a faluba, azzal kell szembesülnie, hogy ez a „nemes” cselekedet csak romlást hozott az ott élőkre.
Bár a film trailere azt sugallja, hogy egy olyan nyomozással fogunk szembesülni, mint a Spotlight: Egy nyomozás részletei című filmben, erről nincs szó. Tamás nyomozása ennél sokkal esetlegesebben alakul. Ugyanakkor csupán szociodrámának sem tudnám besorolni a filmet. Tamás nyomozása, bár először az igazságérzete hajtja, hamar átlendül a ló túlsó oldalára, és nem riad vissza attól sem, hogy erkölcstelen módon szerezzen meg bizonyos információkat. A szociodráma skatulyából pedig azért lóg ki a film, mert bár a vidéki szegénység problémáit – uzsora, gyermekmunka, jogfosztottság – tematizálja, de a film és Tamás tétje elsősorban nem ez.
A jó szándékot természetesen nem lehet elvitatni Tamástól. A naivitása és idealizmusa azonban sokkal több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt. A forgatókönyvet jegyző Szántó Fanni és Boross Martin érdeme, hogy sikerül éreztetni, ez a helyzet nem olyan egyszerű, hogy egy huszárvágással meg lehetne oldani. Mindezt úgy, hogy nem általánosságban beszélnek a magyar vidék szociális helyzetéről, sokkal inkább egyéni problémákat vázolnak, amit aztán a környezet és az általános közhangulat emel egyetemessé.
A film forgatókönyve az alkotók elmondása szerint 3 éven át készült. Ez nagyjából egybeesik a streamingszolgáltatók kínálatában megjelenő true crime dokumentumfilmek népszerűségének felfutásával. Bár a műfaj kritikája valószínűleg nem szerepelt Boross Martin tervei között – az elkészült filmmel nézőként nem szembesülünk –, mégis benne van a sorok között, amikor Tamás visszatér a doku színhelyére, és szembesül annak következményeivel.
Mert a leleplezés önmagában mit sem ér, kérdés viszont, hogy tud-e egy ilyen projekt valamilyen választ is kínálni a problémára, illetve szükséges-e ez egyáltalán a részéről.
Dér Zsolt kiválóan formálja meg az igazságérzete által hajtott, naiv Tamást, akit elsősorban az ösztönei vezérelnek. Nem forradalmár típus, leginkább az érzelmei hatására cselekszik, miközben fővárosi értelmiségiként mindig megpróbál igazolást találni valamilyen eszmerendszerben vagy ideológiában. Mellette Mészáros Blanka Hannája képviseli a megfontoltságot, az ő karaktere előbb inkább elszámol háromig, felméri a helyzetet és a következményeket, mielőtt cselekedne. Kár, hogy ezt a kettősséget a film kevéssé hangsúlyozza ki, így ebből a dinamikából sok minden elveszik, és inkább Tamás dominanciáját látjuk.
Pál András polgármesterét legtöbbször olyan megnyerően nyájas modorúnak látjuk, hogy nehéz lenne róla mást feltételezni, mint jószándékot. Pillanatokra azonban megmutatja a polgármester igazi arcát is, a hidegen számító politikust, sőt még az agresszivitását is. Igaz, ezt csak egy kimagyarázható jelenetben, de a családon belüli erőszakra tett utalásokat a film nem támasztja alá. És sajnos Gáspár motivációját sem ismerjük meg, hacsak nem a puszta haszonszerzést feltételezzük a cselekedetei mögött.
Meg kell még említeni a gyerektábor szereplőit, akik mind amatőrök, de nélkülük nem működne a film. Közülük a polgármester lányát, Zsanit alakító Szabó Stefi az, akinek komolyabb színjátszó múltja van. Persze az okostelefonok korában nem meglepő, hogy a fiataloknak természetes dolog egy kamera előtt szerepelni, egy játékfilm epizódszerepét előadni azonban – a legjobb instruálás mellett is – elismerésre méltó.
Ahogy a Stereo Akt is független színházként működik, úgy a film is független forrásokból, jelentős állami támogatás nélkül jött létre. Fontos, hogy nem csak fesztiválszereplésre készült, hanem bemutatásra is került, annak azonban sajnos kicsi az esélye, hogy a közszolgálati csatornák valamelyikén adásba kerüljön. Pedig a mozis szereplés után ennek a filmnek ott lenne a helye, hogy minél szélesebb közönséghez eljuthasson. Mert ez a film nem csak a mozijáró közönségnek szól, hanem az egész országnak, hiszen róluk szól.
Jenei Péter
