A színházi világban sok fokmérője lehet egy előadás sikerének, ám születése közben nehéz és sok mérlegelést igénylő feladat megjósolni azt, hogy mi az, ami igazán elnyeri majd a nagyérdemű szeretetét, és remélhetőleg sokáig repertoáron tartja majd a színházi palettán. Vannak azonban olyan szerencsés csillagzat alatt születő színdarabok, amelyek el tudják nyerni a közönség kegyeit, és nézők újabb és újabb generációit tudják megörvendeztetni történetük tanulságaival. A Thália Színház, majd később a Centrál Színház (ahol jelenleg fut az előadás) annak idején nem tévedett, amikor rábólintott arra, hogy színpadján 2002-ben létrejöhessen a Kövek a zsebben című ír film-történet.
Talán az egyik indok az lehetett, hogy az előadás mennyire hangulatos, és milyen nagy mértékben támaszkodik a közönségére. A kisszínpadhoz belépvén már nem magyar felségterületeken járunk, kellemes ír zeneszó fogad, a velünk kezet rázó két színművész pedig lelkesen jelenti be, hogy nemsokára kezdünk: ugyanis az ír lápvidékre, egy filmforgatás kellős közepébe csöppenünk. Hamar kiderül, hogy már színházba érkező civilek sem vagyunk, hanem statiszták, akikre égető nagy szükség van, hogy atmoszférát teremtsenek az éppen készülő film számára, esetenként, egyénenként pedig segítséget nyújtsanak a két filmes kollégának.
Forrás: Centrál Színház
A filmszalag pedig csak pörög és pörög: felsejlik előttünk a filmforgatások eddig kevésbé ismert miliője, emberként láthatjuk meg a nagy sztárt, eközben pedig operatőrök, statiszták, testőrök váltják egymást ebben a szenvedélyes forgatagban, amelyben két főszereplő statiszta, Charlie Conlon és Jake Quinn igyekszik megvalósítani álmát, és elvégezni munkáját. Az ő útjuk időnként komikus, megmosolyogtató, ám az idő előrehaladtával az ír városka kezdetben bájos képe egyre inkább elkomorul, és az élet mélyebb szövedékét kezdi megmutatni a kapcsolatok hálóján és tragikumok képén át a gyarló filmesek számára.
Ha az interaktivitás jelensége nem is győzte volna meg eléggé a magánszínház direktorát, minden bizonnyal rengeteget nyomott a latban, hogy a két statiszta története azért annyira közeli és szívmelengető, mert Kálloy Molnár Péter (aki az előadás fordítója is egyben) és Rudolf Péter hívja életre. Bizonyára felmerül az olvasóban, hogyan képes megszületni egy ilyen színes és sűrű forgatag, ha nincs jelen egy egész társulat, hogy megjelenítse a sokszínű karaktereket. Most már az előadás tapasztalatával bírva mondhatjuk, hogy egyáltalán nincs szükség rájuk, ha két ilyen remek előadóművész lép a színpadra.
Forrás: Centrál Színház
A következő indok az előadás sikerességére a szerephalmozás lehetősége lehetett. Ez a fajta színházi eszköz kiváló ritmusérzéket és gyors átszellemülést kíván művelőjétől, ami egyáltalán nem könnyű feladat. A két színművész bravúros lendülettel, egyik pillanatról a másikra vált karaktert, mégis mindig egyértelmű, kit látunk magunk előtt. Egy hangszín, egy mozdulat, egy jelzésértékű kellék mind segítségére van a „statisztának”, hogy éppen kinek az utasításait és szavait hallja. Kálloy Molnár Péter elképesztő tempóval helyezkedik bele a pörgős harmadik asszisztens szerepébe, hogy utána még nagyobb lendülettel változhasson át beszédtanárrá, felvételvezetővé vagy éppen egy riporterré. Tökéletes partnert választott magának, amikor Rudolf Pétert kérte fel az előadás másik főszereplőjének: alakításában mély érzékletességgel és jól eltalált jellegzetességekkel elevenedik meg előttünk többek között a film sztárszínésznője, önimádó rendezője, cseh operatőre és kedvesen rezignált csaposa.
„Főnökeink” azonban nemcsak külön-külön alkotnak maradandót, általuk a kisszínpad nagyszínpaddá válik: mindig pontosan érezhető, amikor a színészek között mély barátság van a magánéletben is. Közös kémiájuk, egymásra figyelésük és hangoltságuk irigylésre méltó, de nem csupán egymásra reagálnak pompás módon, hanem a közönségre is, akikkel príma improvizatív humorérzékkel társalognak, ezáltal kiváló módon ellenpontozzák a darab történetének sötétebb tónusait. Nem csoda, ha a darab miliője ennyire működőképes, hiszen ők feleltek a darab rendezéséért is, amelynek tempója jól követhető, minimalista látványvilágát pedig remek módon töltik meg saját tehetségükkel, zenei, hang- és fényhatásokkal pedig olyan vizualizációkat teremtenek számunkra, amelyek segítségével valóban úgy érezzük, hogy Írországban vagyunk.
Forrás: Centrál Színház
Ha az alábbi indokok nem is volnának elegendőek ahhoz, hogy egy kitűnő előadás címkéjével lássák el a darabot, a színház döntését minden bizonnyal igazolja a tény, hogy Charlie és Jake már több, mint 400 alkalommal osztotta meg történetét a nagyérdeművel. A Kövek a zsebben ugyanis nem csupán a forgatásról szól: saját álmaikról, emberségről, kettejük közti barátságról és tiszteletről, amibe olykor-olykor beszüremkedik az élet sorsszerűsége, fájdalma. Ez a folyamat végtére is életszerű: nem szólhat minden a boldogságról, a sztárszínésznő vonzerejéről és jó tréfákról. Valahol a nehéz helyzetek is részei ennek a körforgásnak, kérdéseket tesznek fel az életről magáról. Charlie és Jake története így kellemes humorú és elgondolkodtató, ez pedig olyasvalami, amit jelenlétével, szeretettel és alázattal segített megvalósulni filmjük jelen sorokat író statisztája.
(2021. november 4.)
PÁL ZSÓFIA
SZÍNLAP
Előadja: Kálloy Molnár Péter és Rudolf Péter
Alkotótársak: Eichner András, Gáspár Anna
Zene: Gerendás Péter
Díszlet: Horgas Péter
Tánc: Lakatos János
Manna Produkció
