Advent, vagy amit akartok…

 

december 17., péntek  Huzella Júlia

Karácsony reggelén a szokásosnál is nagyobb volt a sürgés-forgás a Mennyben. Miközben az angyalok kara már javában próbálta a legszebb dalokat, egy ősöreg angyal a csillagokat suvickolta, amelyek apró aranykampókon lógtak az ég bársonyfüggönyén.
Hirtelen egy egészen kicsi angyal rontott be a műhelybe. Az öreg összehúzta a szemöldökét.
– Teo, hol a szárnyad?
A kicsi angyal elvörösödött.
– Attól tartok, megint otthagytam…
– Hol?
– Hát… a vécén.
Teónak semmi sem sikerült, amit az angyaloktól elvártak: egy csöppet sem volt tiszteletreméltó vagy méltóságteljes, és a harsonája is úgy szólt, mint egy repedt fazék. Most meg még a szárnyát is a vécén hagyta…. Szégyen.
– Jól vigyázz, hogy minden csillagot pontosan oda akassz vissza, ahonnan elvetted! – mordult rá az öreg, amikor visszaért
Teo nagyon igyekezett, hogy ezúttal ne rontson el semmit. Óvatosan leemelt egy csillagot, rálehelt egyszer-kétszer, majd jó alaposan megtörölgette az inge csücskével. Az öreg angyal összehúzott szemmel figyelte egy ideig, aztán kicsoszogott a konyhába, hogy feltegyen egy kávét. Teo egyedül maradt a csillagokkal.
Épp egy egészen kicsi csillagot dörgölt tisztára, amikor a kotyogó pöffenése jelezte, hogy elkészült a kávé. Teo felkapta a fejét a hangra és már kész is volt a baj: a csillag hirtelen kicsusszant a kezéből és zuhanni kezdett. Ijedten kapott utána, de a pici csillag hihetetlen gyorsasággal süvített a Föld felé. A kis angyal fohászkodott egyet, és alábukott a mélybe. Jól tudta, hogy ha nem szerzi vissza estig, abból akkora balhé lesz, amekkorát még nem látott az ég!
A csillag a város peremén, egy tuja alatt ért földet. Körülötte minden csupa sár és latyak: úgy látszott, itt nem lesz fehér a karácsony. Teo szerencsére jól látta a csillogó kis pöttyöt a sárban és már éppen felkészült a landolásra, amikor egy gumicsizmás kisfiú szaladt ki az udvarra és felkapta a csillagot.
– Azonnal tedd le! – kiáltotta Teo ijedten.

A kisfiú tágra nyílt szemmel bámult rá, majd kiabálni kezdett.
– Apa! Mégis eljött hozzánk az angyal!
Teónak pislogni se volt ideje: a kisfiú máris kézen fogta és behúzta a házba. Kicsi ház volt, épp csak akkora, hogy elfért benne két ágy, egy asztal meg egy sárga cserépkályha. A konyhában egy magas, szomorú szemű férfi főzött valamit. A gyerek megállás nélkül hadart.
– Hoztál nekünk karácsonyfát? És ajándékokat? Apa azt mondta, idén nem tud jönni az angyal, mert nincs pénzünk, de én mondtam neki, hogy ez egy butaság!
Teo rettenetes zavarban volt. Azok az angyalok, akik a karácsonyfát viszik a gyerekeknek, mindig csakis a legjobbak, a legrendesebbek közül kerülnek ki. Ő ennek a feladatnak még a közelébe se jutott soha.
– Én igazából nem… – kezdte, de elharapta a mondatot, mert észrevette, hogy a férfi elmosolyodik.
– Ülj le közénk, angyal – mutatott egy székre. – Megtisztelsz, ha velünk vacsorázol.
Teo bólintott, aztán kiszaladt a kertbe, a tujához. Letört egy szép ágat, berakta egy vázába, aztán felakasztotta rá az apró csillagot. Az apa gyertyát gyújtott és forró levest mert a gyerek és az angyal tányérjába. Amikor pedig leszállt az este, körülállták az ágacskát és Teo elővette a hamis harsonáját. Úgy szólt, mint egy repedt fazék, de a kisfiúnak nagyon tetszett: csak úgy gurult a nevetéstől.
Amikor a kis család nyugovóra tért, Teo megpróbált lábujjhegyen kilopakodni a házból. Ha most indul, még épp időben visszateheti a csillagot a helyére. Óvatosan leemelte hát az ágról, ami eddig karácsonyfa volt, és elindult az ajtó felé. A kisfiú békésen szuszogott az ágyban. Teo tenyerében felragyogott a csillag.
Az öreg angyal a műhely előtt ült és a kávéját kavargatta.
– Hol a szárnyad? – mordult Teóra. – Megint a vécén hagytad?
A kis angyal egyenesen a szemébe nézett.
– Nem lehetek angyal többé – mondta. – Elvesztettem egy csillagot.
– Hát keresd meg.
– Már megkerestem.
– És?
Teo vállat vont. Az öreg elmosolyodott.
– Egyszer, régen én is elvesztettem ám egy csillagot – mondta lassan. – Ahogy végigszántotta az eget, hosszú fénycsóvát húzott maga után. Egy városszéli pajta tetejére esett, ahol épp aznap este született egy kisfiú. Annyira tetszett neki, ahogy ott ragyogott! Azt hittem, éktelen balhé lesz belőle.
Na, eredj, vedd fel a szárnyad, nem érünk rá egész nap!

Gimesi Dóra: Mennyből az angyal