"Az önfeladás, magunk kiárusítása napi procedúra"

A most pénteken a Jurányiban debütáló Madárhegyről beszélgettünk a darab írójával, Darvasi Lászlóval és a rendezőjével, Darvasi Áronnal. Szóba került a maffia, a bezártság és kitárulkozás, a beszéd, mely elveszíti a jelentését, egy apa által eladott lánya, a szavak, mint szemetek, egy könyvtár „elértéktelenedése”, a közösen formált darabok dinamikája és a Madárhegy időtlen nyitottsága…

Mi az, ami elsőre eszetekbe jut arról, hogy maffia?

László: Elsőre talán a spagetti. Nemrég írtam ugyanis egy mesekönyvet – Pálcika, a detektív-, amelyben a makaróni maffia és a spagetti, illetve penne klán harcol is egymással.

…fontos, hogy bármit is olvasok, azt el tudjam helyezni egy térben, ahol játszódik. Ha megvan a helyszín, akkor nekem minden és mindenki elég hamar értelmezhetővé válik. A Madárhegy eredetileg egy szemétdombon játszódik. Mi számít szemétnek?

És melyikük a legproblémásabb?

László: A penne klán szítja a legnagyobb viszályt! Ez a mese éppúgy a pandémia alatt született, mint a Madárhegy.

Áron: Elsőre Robert De Niro Bronxi meséje jut eszembe, bár nem a legjobb maffiafilm, de elég klasszikus, és a maffiáról mindig ez villan be elsőre.
@Szokodi Bea

A maffia és a szüntessük meg magunkat állapota, a lezárást hozó pandémia hogyan kapcsolódhat össze egy történetben?

László: A maffia olyan szerveződés, ami a joggal szemben jön létre. Állam az államban, erős politikai és gazdasági befolyással, a korrupció fenntartásával. Struktúrája a dupla fenekű élet. A Madárhegyben nem ennyire egzakt maffiáról van szó. Persze a zártságról, a nyitásról hangsúlyosan szó van a darabban, mint ahogy a maffia maga is tulajdonképpen egy zárt. családi szerveződés. A Madárhegy női főszereplője egy zárt közösségben megy keresztül a maga személyiségfejlődésén, ami után aztán nyitás, kitárulkozás, „kiszabadulás” következik. A kinyíló világ rengeteg veszélyt, hazugságot, igazságtalanságot hordoz. Azt érzem, hogy ez a fajta nyitott világ igencsak hasonlít ahhoz, amiben mi élünk most. Hasonlít abban is, hogy az a nyelv, amelyen szólunk, beszélünk egymáshoz, kétségessé vált. Kétségessé vált a jelentés- és igazságtartalma. Története során soha nem beszélt, nem kommunikált még ennyit az ember, talán mégis most mondjuk a legkevesebbet! A kommunikáció rengeteg formájában és fajtájában elvész a szó természete, legalábbis átalakul. Számomra ebben a darabban az volt a fontos, hogy ezt az állapotot meg tudjuk világítani mind a fecsegő, locsogó szereplők karaktereivel, mind a szöveg helyzeteivel, konfliktusaival. A magam részéről a Madárhegy szövege első nekifutásra inkább egy irodalmi mű lett, szöveg, amit aztán Áron, aki értelemszerűen nálam sokkalta színházibb ember, szépen átformálhatott mindinkább drámaivá.

…ha arra gondolunk, hogy ez a könyvtár egyben szimbolikus-metaforikus helyszín: mi történne akkor, ha magát a kultúrát adnánk el? Ha eladnánk, akkor eltűnhetnének bizonyos szavak, mondatok…, oldalak, könyvek. Megszűnne a beszéd… egészen addig, hogy megszűnnének az emberi kapcsolataink.

Áron, színészként te hol, hogyan tudtál, szerettél volna rácsatlakozni a sokat beszélünk, de egyre kevesebbet mondunk állapotra?

Áron: Számomra fontos, hogy bármit is olvasok, azt el tudjam helyezni egy térben, ahol játszódik. Ha megvan a helyszín, akkor nekem minden és mindenki elég hamar értelmezhetővé válik. A Madárhegy eredetileg egy szemétdombon játszódik. Mi számít szemétnek? Azt éreztem – ahogy maga a darab is egy költőien megírt helyszínen zajlik -, hogy nekem is egy metaforikus térbe kell helyeznem a történetet: egy ódon könyvtárszobába – kapcsolódva ahhoz, amit édesapám is mond, hogy maguk a szavak lettek szemétté. Azonban a próza természete olyan, hogy többet beszél el, többet kell elmondania, mint a drámának. Persze a prózai műveknek is vannak nagy elhallgatásai. A dráma nem szeret annyit „beszélni”, nincs is rá lehetősége: úgy mondja ki, hogy nem mondja ki. Ott nekem kell eljátszanom, nekem kell rájönnöm arra, hogy mi is az, ami történik. Ezért, ezek miatt kellett néhány mondatot kihúzni, mégis valami egészen különös dolog született: egyszerre maradt próza és dráma – varázslatos lett, azt hiszem.

László: A darab arról szól, csak az összefoglalás kedvéért, hogy van egy Gonzó nevű polihisztor könyvtártulajdonos, aki kétes üzletet köt egy Mr. Külföld nevű, ha úgy tetszik, világmaffiózóval, és ennek a kétes üzletnek a tárgya Gonzó lánya, Jolán. Mr. Külföld, akinek eladja lányát, jelenti a külvilágot, belvilágot, a hatalmat, a zsarnokságot, a manipulációt, mindent, ami veszély a szabadságra és a személyiség identitására.
@Szokodi Bea

Áron: Mr. Külföldnek jó pár könyvtára van, amelyek egyikét igazgatja egyre reménytelenebbül Gonzó, aki végül csődbe is viszi. Hogy ne rúgja ki őt Mr. Külföld, fölajánlja neki Jolánt. Azt hinnénk, hogy teljesen abszurd az, hogy valaki eladja a gyerekét, ám a próbafolyamat alatt beírtam a Google-be: „eladja lányát”, és egészen elképesztő cikkekre bukkantam!

…az is érdekes lehet, hogy kit, mit adunk el épp magunk körül, magunkból…

László: Ez, ugye, napi procedúra. Az önfeladás, magunk kiárusítása. Találkozás egy fiatalemberrel, satöbbi…

…abszolúte minden eladható! És hát alapvetően árucikk is. Olyan árucikk, amely nem föltétlenül nyereséges, és mindig támogatásra szorul. Eladható bizonyos értelemben és bizonyos mértékig, és mi itt most inkább az uralásról beszélünk, de mindig lesz olyan, aki nem adja el. A kultúra bár egy nagy halmaz, de az egyes ember, a személyiség is kultúra, aki ellenállhat a megvásárlási vagy uralmi szándékoknak.

Áron: …érdekes, ha arra gondolunk, hogy ez a könyvtár egyben szimbolikus-metaforikus helyszín: mi történne akkor, ha magát a kultúrát adnánk el? Ha eladnánk, akkor eltűnhetnének bizonyos szavak, mondatok…, oldalak, könyvek. Megszűnne a beszéd… egészen addig, hogy megszűnnének az emberi kapcsolataink. Megtartom a kultúrát, de eladom a lányomat? Vagy nem adom a gyerekem, de odavész a kultúra?

Mi, mai emberek, mintha a kultúra eladásának kultúrájában élnénk, nem?

László: Az a kultúra, ami a hagyományos értelemben vett könyvre, színházra, a vallásra, a kommunikációs formákra épült, eléggé átalakulóban van… Éppen a technikának és a hatalmi manipulációknak az újszerű befolyása miatt. Hát kérlek, Moszkvából gyártok Washingtonnak szakmányban álhíreket, és valóságos hadsereggel. Elképesztő gyorsasággal és radikalizmussal változik az a kor, amelyben élünk, és hihetetlen módon változik a szó, a szó jelentette információ. A napokban mondtam Áronnak, hogy megszűnt például a távirat, de ő már nem is nagyon tudta, hogy mi az…

Áron: Azért, hogy mentsem is magam: van egy zenekarunk, amelyet online és postai úton is be lehet jelenteni az Artisjusnál, és én inkább a postai utat választom, nem szeretem az ügyfélkaput…
@Szokodi Bea

De vajon eladható-e a másik, eladható-e a kultúra?

László: Minden, abszolúte minden eladható! És hát alapvetően árucikk is. Olyan árucikk, amely nem föltétlenül nyereséges, és mindig támogatásra szorul. Eladható bizonyos értelemben és bizonyos mértékig, és mi itt most inkább az uralásról beszélünk, de mindig lesz olyan, aki nem adja el. A kultúra bár egy nagy halmaz, de az egyes ember, a személyiség is kultúra, aki ellenállhat a megvásárlási vagy uralmi szándékoknak. Történelmi tapasztalataink keserűek. Aki a kultúrát gyártja, létre hozza, aki a kultúrát leginkább befolyásolja, azt bizony mindig és minden korban rendre meg is veszik, adott hatalmi célok eszközévé változtatják. Viszont van egy jó hírem is. A kultúrának mindig is voltak és mindig is lesznek szabad, független képviselői, hiába a cenzúra, az elszegényítés, a kifosztás, ez ellehetetlenítés.

Ez egy nyitott darab, ami rá tud mozdulni a változó világra. Kicsit olyan ez is, mint Ionesco vagy Beckett világa, amelyben bár erősen elvont és abszurd helyzetek sokaságát láthatjuk, líraibb nyelven van megírva, és én talán éppen ezért nem félek attól, hogy az aktualitását elvesztené.

A kultúrát, annak magvát nem csak úgy, azzal tudjuk valójában megvenni, ha megértjük?

László: Aki hatalmi céllal befolyásolja a kultúrát, az nem érti, csak felhasználja. Használja belőle azt, ami neki éppen aktuálisan szükséges. Az biztos, hogy a kultúra mélyén van egy olyan szabadság, ami érinthetetlen! Örkénynek az az egypercese jut eszembe, amikor az öreg zsidó professzor ássa a gödröt lódögnek, és megemlíti közben Hölderlint, Heinét, Rilkét, mire dühében lelövi őt az őr, mert nincs más eszköze vele szemben. A mi darabunkban ez a kultúra mélyén lévő szabadság mag, úgy tűnik, mintha elveszne, vagy nem lenne látható…, de hát a megoldás majd rendezés kérdése is lesz.

Milyen értelemben veszik el, alakul át?

Áron: Jolánra mint kultúrára is tekinthetünk, amit eladtak, viszont a szabadság kulcsaként is nézhetünk rá, ami egyben ennek a szövegnek a tételmondata is lehetne: minden ember, aki a világra jön, naivan, előítéletek és hátsó szándékok nélkül érkezik. A darab azt latolgatja, hogy valaki, aki megérkezik tisztán, majd alakulni kezd, mert használni kezdi az élet… A darab egyik tételmondata: „olyanná válsz, mint ahol élsz!”- Jolán naiv, kiszolgáltatott kislány, aki mindenre rácsodálkozik, ám a darab végére valaki teljesen mássá lesz. Mássá, akit nem elrabolnak, hanem aki maga mondja, hogy én elmegyek Mr. Külfölddel! Aztán évekkel később visszatér egy gyermekkel és a Madárheggyel – amit kinyit, és ebben a kinyitott könyvben lassan, apránként eltűnnek a szereplőink. Ez egy történet a történetben darab.
@Szokodi Bea

Egy Madárhegy mennyire tud dacolni minden bezártsággal, eladással, mennyire képes átmenteni önmagát egy ilyen környezetben?

Áron: Ez a darab pont akkora siker lesz, mint a Dzsungel könyve! – egyszer majd mi is a huszonöt éves jubileumát fogjuk ünnepelni.(nevet)

Az biztos, hogy a kultúra mélyén van egy olyan szabadság, ami érinthetetlen! Örkénynek az az egypercese jut eszembe, amikor az öreg zsidó professzor ássa a gödröt lódögnek, és megemlíti közben Hölderlint, Heinét, Rilkét, mire dühében lelövi őt az őr, mert nincs más eszköze vele szemben.
A mi darabunkban ez a kultúra mélyén lévő szabadság mag, úgy tűnik, mintha elveszne, vagy nem lenne látható…

László: Ez egy nyitott darab, ami rá tud mozdulni a változó világra. Kicsit olyan ez is, mint Ionesco vagy Beckett világa, amelyben bár erősen elvont és abszurd helyzetek sokaságát láthatjuk, líraibb nyelven van megírva, és én talán éppen ezért nem félek attól, hogy az aktualitását elvesztené. A Jelenkor tavalyi, 2020 júniusi számában és a nemsokára megjelenő válogatott drámakötetemben – Bolond Helga és más színdarabok – lehet a szövegeket olvasni.

Áron: Szövegeket! Mert a tavaly júniusi verzió az eredeti, a most megjelenő kötetben pedig a már átírt, színpadi verziót lehet megtalálni. Ám már készül egy újabb közös darabunk is!