…abba, ahogy észrevétlenül, mit sem sejtve a hatása alá kerülünk. Mert minden így kezdődik: ártalmatlanul, mégis szép lassan maga alá gyűrve bennünket, ami után már nincs menekvés. A Réti Iringó írta és rendezte Hatás alatt a Jurányi Házban egész sűrű, mégis hihetetlen finom szimbólumokkal működtetett előadás arról a kapcsolatokon, családokon belül elinduló deformálódásról, amelybe szép lassan, mit sem sejtve beleremeg, belesántul mindegyikünk, ha fel nem tűnik, észre nem vesszük még idejében.
Szinte már a kamaraterembe lépve a zene monoton, transzállapot felé terelő hatása alá kerülünk. Hatalmassá nagyított pupillával ülünk aztán le szemközt, és egyre inkább elvesztjük a kontrollt afelett, hogy mire, hogyan, milyen módon figyeljünk. Réti Iringó sajátos bevonódásra, szeánszra hív, az érzékelésünkön keresztül ragad meg- és el minket, olyan ez, mint egy törzsi rituálé. Holott csak egy családi viszonyrendszer deformálódásáról szól „elvileg” a darab. Arról, hogy miképpen veszti el mindenki idővel a szuverenitását a saját személyisége, szerepe felett családon belül. Réti Iringó rendezésének a hatása alá kerülünk, először mentálisan, aztán idővel intellektuálisan is, menthetetlenül, és ez az egyetlen, ami megmenthet minket.
©Gulyás Dóra
Niki (Dobra Mara) egy vaságy matracába kapaszkodik, és miközben görcsösen markolássza, mantrázza, egyre csak mantrázza, hogy ők boldogok és szeretik egymást férjével, Péterrel (Keszég László). Ágy, szőnyeg, hűtő: sziget, amit Niki se nem tud, se nem akar elhagyni, számára ez a biztonsággal belakott „boldogság”. Ez, ami bár se nem jó, se nem ideális, mégis ismert, fájdalmasan ismert.
Dobra Mara Nikijének már csak a fejében, lelkében, vízióiban él a család: férje és három gyereke. Koncentrikus mozgása ott az ágy szélén koncentrikus játék is. Az érzelmekhez, az idealizált, ám soha meg nem élhetett boldogsághoz való koncentrikus ragaszkodás. Már csak ez a ragaszkodás maradt, semmi több. Dobra Mara mentális sérültnek látszik, ám ez normalitás, hisz megszámlálhatatlan példányban szaladgálunk így egymás között mentális sérültként. Felpörgetetten, sokféle ingertől felturbózva – mára ez lett a normalitás. A lelassult, higgadt melankólia pedig a kóros.
Dobra Mara egyszerre vágyna anya, feleség, szerető lenni – ám ez normális, a személyiségeink integrálódó, szerepeiben élő normalitása. Persze csak akkor, ha mindenki a saját képességeit, személyiségjegyeit önállóan kibontakoztathatja, anélkül, hogy arra más, mások befolyással bírnának. Dobra Mara Nikije viszont sodródik, az elvárásoknak, a megfelelni akarásoknak a sodrában próbálna felszínen maradni, levegőhöz jutni. Ha lehetne, de nem lehet. Görcsös, mindig csak az épp adott, aktuális problémára fókuszáló ráfeszülése egy tutajon hánykolódó, segítséget, menedéket, biztos partot kereső, nagyon is normális, mindannyiunkat magába szublimáló emberi lény kézzelfogható hánykolódása.
Keszég László Pétere igazi, magán túl nem szívesen látó, saját munkáját, munka utáni kollegáival való sörözéseit origónak, igazodási pontnak tekintő férjként nem is látja, érzékeli, nemhogy felfogná Niki belő vívódásait, vágyait, igényeit. Keszég László férje a feleségével szemben az anyjával”kollaborál”, ezért aztán kívül is kerül minden megértésen, megérteni tudáson, akaráson. Úgy vonja a másikat a „hatása” alá, hogy tulajdonképpen maga is hatás alatt van. Sok mindenkié alatt, legkevésbé a sajátja alatt. Ám ezt nem így éli meg, nem így értelmezi, hanem Niki által reá testált nyűgként, okot adva ezzel magának sokféle,-fajta meneküléshez.
©Gulyás Dóra
Itt mindenki valami, valaki alól, elől menekülne, de ez oda-vissza játék, az egymásra hatni, befolyással bírni akarás észrevétlen, tudat alatt vívott játszmázása. Katona Kati vizuális világában, ami leginkább a vetítésekkel érvényesül az előadásban, pont ez a menekülni akarás, ám mégsem tudás kap főszerepet folyamatosan a borospohárba töltött, abból túlcsorduló cseresznyeszörp vörösében, a rémült, tágra nyitott pupillák vibrálásában, a rózsaszínű szirmok hullásában. A felszínes elvarázsoltság, az érzelmi kábulat világát a mély- és többértelműség szimbólumaival megtöltő, az előbbieket ezekkel felülíró jelrendszer ez, finoman, árnyaltan, sok mindent sejtetően.
Ahogy Tarr Judit hol ápolónő, hol Niki anyja, hol barátnő karakterében ezt a szőnyeg-ágy-Lehel hűtő birodalmat, szigetet könnyed, már-már a balettig stilizált mozdulataival is pont ilyen több árnyalatúvá teszi. Segítve elbizonytalanodásunk, nehogy azt hihessük, hogy itt minden egyszerűen átlátható ebben az egymást a saját hatásunk alá terelni akaró leosztásban.
Itt, ebben a Hatás alatt-ban tényleg a hatása alá kerülünk valaminek. Hogy pontosan minek is, azt nehéz lenne egzaktul megmondani. Egymástól elvárt ideáknak? A megfelelni, tetszeni akarás görcsösségeinek? A férfi irányította családmodell rég működésképtelen ábrándjának? Az indulatáttétel véget nem érő köreinek? Nehéz lenne szétszálazni, hisz beleremegünk, és fel is oldódunk mindezektől – hisz hatás, hatások alatt vagyunk, és ha erről tudunk, akkor abszolút nem értelmetlen mindebbe beleremegnünk…
(2022. február 19.)
Csatádi Gábor
