"...a humora okán érzékenyít ez a darab"

November elején mutatták be az Orlai Produkció legújabb előadását: Laurent Baffie Tok-Tok avagy hogy pattog a kocka? c. darabját Paczolay Béla rendezésében a Belvárosi Színházban. Vele beszélgettünk mentőövekről, kényszerességeinkről, az összezártság színpad után kiáltó miliőjéről, a színpad teremtette megismerésről, a filmes és a színpadi adaptáció különbségéről, a „felülviselkedéseinkről”, a vígjáték és a krimiszerű egymásba átfolyásáról, a félelmeinkből élő világról és az e félelmeket kezelni tudó színházról…

A túlélésnek mekkora szerep jut a Tok-Tok-ban?

Ebben a darabban öt olyan embert látunk, akik eltérő okokból és léthelyzetekből fakadóan különböző kényszeres megoldásokkal orvosolják az életüket. Ez a fajta cselekvés azonban végső soron elmagányosítja őket, hiszen a kényszereikkel együtt egyre inkább kifelé sodródnak a társadalomból. Összességében: a szorongásuk kényszerességet eredményez, amely kirekesztéshez, így végső soron magányhoz vezet, mindez pedig csak tovább erősíti a szorongásukat .A mi szereplőink azonban úgy döntöttek, hogy megtörik ezt az ördögi kört. A színpadon azt látjuk, ahogy teljesen különböző emberek közösen próbálnak megoldást találni a kényszereikre, hogy ne legyenek többé magányosak, túléljenek.

Hiába van tisztában az ember a kényszeres dolgaival, beidegződéseivel, és igyekszik ezeket fegyelmezni, rendszerezni, valahogy mégsem lehet mindezt teljesen uralni. Sajnos ezeket aztán tovább is adjuk, hisz a gyerekeimen látom, hogy egyik-másik kényszerességem bennük él tovább.

Téged mi motivált abban, hogy ezzel a darabbal próbálj meg valamit kezdeni?

Orlai Tibor keresett meg ezzel a szöveggel, melyet Zöldi Gergely fordított. A darabban ennek az öt embernek az összezártsága szinte laboratóriumi környezetet teremt, és az ebben rejlő dinamikák egyedülálló lehetőséget adnak a rendezésre. Egyedülálló, mert egy sterill környezetben rajzolódik ki előttünk egy elképesztően lendületes történet. Filmes feldolgozás is készült a műből, ami azonban az eredeti darabbal ellentétben próbál kilépni azon keretekből, amelyeket a színdarab saját magának kijelöl. A filmnek ez egy gyenge pontja, mert úgy igyekszik lendületet adni a történetnek, hogy igazából nincs rá szükség.

Egy összezártság-szituáció szinte színpad után kiált, nem?

Mindenképp, és számomra is ez tűnik izgalmasnak. Ebben a szituációban ezt az öt embert megismerni – mi lehet ennél érdekesebb?

©Takács Attila

Ezért aztán minden vígjátéki töltete mellett lehet egyfajta krimiként, vígjáték thrillerként is nézni?

Van benne valami krimiszerű is, tagadhatatlan. Persze ennél részletesebben spoilerezés nélkül nem lehetne róla beszélni, remélem, megérted. Laurent Baffie eredetileg is színpadra írta a művét, én pedig általában a színdarabokat izgalmasabbnak, elementárisabbnak tartom, mint a filmeket ugyanarról az alapanyagról. Ennek a szövegnek is a színpad az igazi közege.

A franciák kezében a humorral való megközelítés azért tud így működni, mert náluk ez a humor emberarcú humor tud lenni. Ahogy itt is, a Tok-Tokban sem a kényszerességet neveted ki, hanem az egymás közötti szituációkat, viszonyokat.

Mennyire érzed, hogy esetleg lehet a színpadi műfajnak egy „új reneszánsza, éppen most, amikor mindent át szeretnénk ültetni a streamingre, a kétdimenziós vagy épp az online terébe?

Az itt és most csak az itt és mostban működik. Hihetetlen mennyiségű streaming és film készül. Ahogy elképesztően izgalmas sorozatokat nézni, sokszor egész estéket képes vagy eltölteni velük. Mégis az emberek igénylik a színházat, nem is ok nélkül: az itt és most élményét csak így kapják meg, ráadásul közösségben. Erre egyszerűen mindig vágytunk és mindig is vágyni is fogunk.

A darab öt összezárt ember kényszerességéről szól: a saját életedben milyen megoldókulcsaid vannak erre a fajta kényszerességre?

Általában megpróbálóm „felülviselkedni”, de Isten igazából nem tudom. Hiába van tisztában az ember a kényszeres dolgaival, beidegződéseivel, és igyekszik ezeket fegyelmezni, rendszerezni, valahogy mégsem lehet mindezt teljesen uralni. Sajnos ezeket aztán tovább is adjuk, hisz a gyerekeimen látom, hogy egyik-másik kényszerességem bennük él tovább. Igyekszem tudatosítani ezeket a kényszerességeimet, és így valamennyire aztán ki is tudom védeni őket.

©Takács Attila

A Tok-Tok mit tud, mit képes kezdeni a kényszerességgel?

Már az előadás olvasópróbáján tudtam és jeleztem is, hogy fogok hívni magunk közé egy pszichológust. Fontos volt számomra, hogy minden egyes szereplő külön-külön is képes legyen felkészülni minden mélységre, problémára, ami egy-egy darabbeli karakterben ott lehet, valamint hogy együtt is próbáljuk meg utánajárni ezeknek a pszichés mechanizmusok létrejöttének és működésének.

Laurent Baffie eredetileg is színpadra írta a művét, én pedig általában a színdarabokat izgalmasabbnak, elementárisabbnak tartom, mint a filmeket ugyanarról az alapanyagról. Ennek a szövegnek is a színpad az igazi közege.

Az előadásban a humor az „eladhatóságot” vagy a „terápiát” szolgálja?

A humor az terápia! Nem véletlen az sem, hogy ez egy francia darab, hisz a kényszerességhez a franciák egy kicsit másképpen állnak hozzá. Van bennük egyfajta bátorság, ahogy a saját kényszerességeiket kezelik. Ott van az Életrevalók c. filmjük, amire azt mondanád, hogy humorral nem nagyon lehet beszélni arról, amiről az a film szól. Mégis: mennyire mély, szívhez szóló történetet tudtak csinálni belőle. A franciák kezében a humorral való megközelítés azért tud így működni, mert náluk ez a humor emberarcú humor tud lenni. Ahogy itt is, a Tok-Tokban sem a kényszerességet neveted ki, hanem az egymás közötti szituációkat, viszonyokat. Másfelől pedig, akár a humora okán is: érzékenyít ez a darab. Hisz ha a mindennapokban találkozol majd egy kényszeres emberrel, akkor már lehet egy képed arról, hogy egy ilyen emberrel hogyan is viselkedj. Mert ráismersz, és nem azt mondod magadban “jaj, de furcsa”, hanem esetleg beugrik: igen, ezt már én láttam. Arról nem is beszélve, hogy akár magadra is ismerhetsz. Én például mindig lépésszámlálóval nézem, ha elmegyek sétálni, és mindig nagyon ügyelek, hogy hajszálpontosan ugyanannyira jöjjön ki a lépéseim száma minden alkalommal.

…és a világ, az online tér pont ezekre a félelmeinkre épít, ezekből a kényszerképzeteinkből generál forgalmat saját maga számára…

Igen, ha nem lennénk ennyire kényszeresek, akkor nagyon sokan csődbe mennének körülöttünk, ez valószínű. A mobilfüggőség például szintén benne van a darabban, ez is olyasmi, ami egy teljesen új tünete a világunknak, és csak abban lehet bízni, hogy a színház segítségével ezzel a tünettel is tudunk kezdeni valamit.