Vilmányi Benett neve elsősorban a színházi és filmes szerepeiből vált ismertté. A Jurányiban bemutatott 1 V 1 / zenés stand-up monodrámájával pedig már szerzőként és rendezőként is bemutatkozott. Új darabját az SZFE ötödéves színészosztályával mutatta be még szeptemberben, és nem csak íróként, de rendezőként is részt vett az előadás elkészültében.
Ahogy az 1 V 1 is személyes élményekből táplálkozik, úgy a Színész, szegény című darabban is feltételezhető, hogy az inspirációt filmes tapasztalatai alatt szerezte Vilmányi. Mert az előadás egy forgatáson játszódik. Ez már a szereposztásból kiderül, mivel mindenkinek a fel van tüntetve a foglalkozása is, filmrendező, operatőr, boomos… És persze a címben szereplő színművész(ek), kettő, akik közül az egyik jelentős, a másik nem kevésbé, ám nőnemű.
© Kuttner Ádám
Ha a címmel együtt – amit többféleképpen is lehet hangsúlyozni, s így más értelmet nyer – nézzük ezt a szereplőlistát, akkor az a benyomásunk támadhat, hogy a színészet, a színészi lét ügyes-bajos dolgai kerülnek terítékre, mégpedig oly módon, hogy hitelességét a színészként dolgozó író-rendező Vilmányi szavatolja. És ez a fajta tapasztalatcsere valószínűleg meg is történt az előadás próbái során, nézőként viszont csak beleshetünk a színfalak mögé, anélkül, hogy valami kézzel foghatót kapnánk arról, hogy miért szegény a rivaldafénybe állított színész.
A címet lehet lesajnálóan, együttérzően, ironikusan és gúnyosan is hangsúlyozni. Ha valamit nem lehet, akkor pátosszal vagy csodálattal kiejteni.
És a darabban erre látunk példát, hogy filmezésben – és talán áttételesen a színházban is – paradox módon a színész majdhogynem csupán az utolsó láncszem, szinte minden más feladat előbbre való, fontosabb, mint az, hogy a színész mit tud hozzátenni a készülő műhöz. Ugyanakkor színész nélkül mit sem érne az egész, hiszen szükség van a testi valójára, hogy jelen legyen, és hogy tudja a szövegét. De ha nem tudja az is orvosolható, bizonyos fokig. Vilmányi darabja azonban nem jut el a határok végső feszegetéséig, megelégszik a felvillantott helyzetképpel, amit aztán a néző továbbgondolhat, ha akarja, bár a következtetések már csak feltételezésekre, előítéletekre és félinformációkra szorítkozhatnak, amennyiben valaki nem ismeri belülről is ezt a közeget és kihívásait.
© Kuttner Ádám
Az első jelenetben – az előadás négy nagy jelenetre bontható – egy forgatás előkészületeit látni, majd magát a jelenet felvételét. A folyamatosan újra- és újrakezdődő jelenet az állandósuló ismétlések révén abszurd felhanggal fűszerezi a látottakat. Ezért is kiábrándító, amikor végül tudatosul, hogy az ismétléseknek igencsak prózai oka van, mégpedig az, hogy a jelenetben játszó szereplők kora nem azonos a színészekével, sokkal idősebbek, sőt egyenesen idős színészeket alakítanak, legalábbis a színlapon Oliként [Rákos Olivér] feltűntetett karakter szövegmondási képességeit leginkább a kora befolyásolja.
A második jelenetben két stábtag ebédszünetbeli szerelmi évődésének lehetünk tanúi. Vince [Juhász Vince], a világosító és sminkes és Janka [Kiss Nikolett], a jelmezes kettőse aranyos betét, de szinte önmagában áll az első és harmadik forgatásos jelenet között. Persze – mivel egy egyetemi előadásról van szó –, az is lehetett itt a cél, hogy a korábban kevésbé használt két karakter is kapjon játékidőt. A harmadik jelenetben visszatér a forgatás, egy újabb kameraállásból veszik fel a jelenetet, majd a végén a két színészt alakító hallgató marad a színpadon, hogy a mesterségük és személyük fokozatos eljelentéktelenedéséről merengjenek.
Ahogy a dráma leleplezi önmagát, úgy válik érdektelenné.
Nem tudjuk meg, hogy a Czirják Liliána által alakított rendező miért ideges – már az állandó időhiányon és a stábtagok felkészületlenségén kívül, vagy azt, hogy számára mi a tétje ennek a filmnek, amit kétségbeesetten próbál megrendezni. Nem tudjuk meg, hogy mit gondol a Brezovszky Dániel György által játszott operatőr, mert neki végülis mindegy, akármilyen szögből fel tudja venni a jelenetet. És az Erdős Lili által játszott rendezőasszisztensről sem tudjuk meg, hogy milyen a viszonya a produkcióhoz, azon kívül, hogy szemmel láthatóan végig frusztrálja a helyzet. Vilmányi szövege nem építi a karaktereket, azok csak léteznek az alapszituációban, de végül az sem fejlődik sehová.
© Kuttner Ádám
Zárásként egy popszámokra koreografált dance macabre-ot látunk a szereplőktől. Mindenkinek jut legalább egy vagy két dal, amit ő énekel vagy eltátog, mindenesetre a hangosítástól a színészeket nem hallani. Valószínűleg nem véletlen összeállításról van szó, és annak is szerepe lehet, hogy ki, mit énekel, viszont kontextus, és anélkül, hogy lenne idő elmélázni az ok-okozati összefüggésen – ha valakinek nem ugrik be elsőre a megoldás –, ez a befejezés is pusztán show elemként tud működni.
(2024.02.13.)
Jenei Péter
