…olyan, amely pont azt sebzi meg, akit és amit a legkevésbé szeretne. Korunk betegsége ez, amely vígan táplálja önmagát az önismerethiányos önmagunkból. Mindezt csupán azért, hogy ne kelljen komolyan vennünk érzéseinket, gondolatainkat, saját magunkat. Erről, saját magunkról rendezett Novák Eszter Abe Burrows Kaktuszvirág c. komédiája kapcsán fékevesztett vígjátéknak ható, ám érzelmesen érett, minden komédia-panel bárgyúságot nagy ívben kerülő, vagy épp azt értő, finom humorral megemelő könnyeden is mély vígjátékot, melyben minden pontosan kimért, jól adagolt – bizonyítván, hogy minden műfajt lehet, érdemes igényesen hangszerelni. Mert ha úgy nevetsz másokon, hogy közben óhatatlanul és tudat alatt a magad jellemének gyengeségeit is látod, akkor a nevetésed felhőtlen és vég nélküli lesz.
És tényleg: a Zöldy Gergely fordította kortárs Burrows- komédia minden vígjátéki patront hadrendbe állít, minden klisét beélesít, hogy a poénok durrogtatásának cunamiját biztosítsa. Adott Julian (Ötvös András), a jól kereső, mindig seregnyi pácienst kezelő fogorvos, aki persze, úgy facér, hogy elvileg van már egy éve barátnője, Toni (Gombó Viola Lotti), azaz nincs. Nincs, mert állandóan mással flörtöl, depláne nős férfit kreál magából, őszintébben: hazudik magának és Toninak két gyereket. Toni épp öngyilkos akarna lenni – így kezdődik a darab –, csak szerencsés szerencsétlenségére az alatta lakó fiatal drámaírójelölt, Igor (Rohonyi Barnabás) megérezvén a terjengő gázszagot, megmenti. Megmenti magának, magát és Tonit a közös, bontakozó szerelmüknek.
©Takács Attila
Egyik klisé a másik után, mit van mit tenni. Bár azt azért gyorsan, kellően aláhúzva meg kell jegyezni, hogy Novák Eszter kezei között a gyorsan elsülő Brodway-patronok egészen máshogy és más tempóban durrannak el – megemelve, és ezáltal legalább két helyi értékkel magasabb nívóra emelve a sikergyanús hahotázás kiskörúti lehetőségeit. Ez a mi szerencsénk: minőségi, igényes, bármikor, bárkinek ajánlható bulvárdarab született! Olyan melyben a humor könnyed felszínessége, és a humor, mint az önismeret legjobb gyógyszere szétszálazhatatlanul összevegyül.
Mint ahogy ebben a Kaktuszvirágban is az összevegyülés mozgat mindent. Ötvös András vég nélkül hantázó, de valójában sebezhető, szeretetéhes nagy gyerek fogorvosa csak addig csapja a szelet minden általa arra érdemesnek tartott szebbik nembelinek, míg rá nem eszmél, hogy akit lelke mélyén, mint vele egy húron pendülőt keresett, az ott van hozzá egész közel. Ötvös András egyszerre börleszk, csetlő-botló és nagymenő hantásáról készséggel hisszük el egyként a gátlástalanságot és a szívét a homlokán hordó, szerethető gyöngédséget is.
Pont úgy, ahogy asszisztenséről, Stephanie-ról (Kovács Patrícia) is süt az a középkorúságának a végén járó „vénlányság”, mely mint ugrándozó, sündörgő pincsikutya ugrálja körbe főnökét, Juliant. Kovács Patrícia profizmusa, elvehetetlen tehetsége, hogy miközben „pincsikutya” is, aközben egyben őrjítő amazon is – e kettő úgy válik eggyé Stephanie-jában, hogy attól sokáig hangtalanul csodálva játékát – magunkra ismerünk: egyszerre vágyjuk és hárítjuk is a szeretetet, szerelmet.
©Takács Attila
Egyik bonyodalom és hazugság jön a másik után, és mi mégsem szédülünk bele, hanem drukkolni kezdünk. Drukkolni, hogy hé,te, vedd már észre magad, és drukkolni magunknak, hogy nehogy már e könnyűvérűnek gondolt vígjáték közepette lebukjunk önmagunk előtt. Lebukjunk, beismerve, hogy mi mind, részben vagy egészben Julian-ek és Stephanie-k is vagyunk.
Ötvös András és Kovács Patrícia fergeteges páros. Fergeteges, mert oly könnyeden adják-veszik ki egymás „kezéből” a helyzet- és jellemkomikum tálcán érkező alkalmait, hogy nevetéseink, derüléseink közepette mégiscsak torkunkban marad a gombóc, arcunkra fagy a mosoly: nevetve szembesülünk velük és saját magunkkal.
Kettősük játékát fűszerezi és kiemeli, ahogy Rohonyi Barnabás Igorja és Gombó Viola Lotti Tonija az őszinte vágyódást, az egymás iránti egyre fokozódó kötődést kerülők és önámító hazugságok regimentjei nélkül, mint két örök tinédzser, élik meg előttünk. Megmosolyogjuk és szégyelljük is magunkat a játszmázásoktól szinte semennyire sem terhelt életüket nézve.
©Takács Attila
A Novák Eszter rendezte Kaktuszvirágban ilyesmi virágot adnak egymásnak – teljes nyílt ragaszkodás és a tüskéim mögé vonulok-nak a jelképét. Novák Eszter is pont ilyen szúrósan is törékeny, gyengédséget szeretne nekünk megmutatni Abe Burrows Kaktuszvirágával. Nevetve sebeződünk meg általa, ám amíg fáj a nevetés „tüskéjének” szúrása, addig még élünk, érzünk, szeretve lenni és szeretni akarunk, még akkor is, ha jelen állapotunkban csak virágzó kaktuszra futja tőlünk a másiknak.
(2019. december 3.)
Csatádi Gábor
