"A színház ereje alapvetően a közösség ereje"

A Miskolci Nemzeti Színház stream-stúdióval, saját online platformal indította a februári műsorát, amelyen márciustól az élő közvetítések, s később majd premierközvetítések is láthatóak lesznek. Béres Attilával, a színház igazgatójával beszélgettünk az itt és mostnak online tértől is független jelentéseiről, a filmszerűség „buktatóiról”, a virtuális közösség virtuális nincsjéről, az egy térben, egyszerre, együtt szuszogás ittjéről és mostjáról, a streamelés a nézőteret világméretűvé tágító sanszáról és az online színház lehetetlen lehetőségeiről…

Mi jut eszedbe elsőre, ha azt hallod: ”itt és most”?

Elsőként az, nyilván, hogy a színház élő műfaj, a személyes találkozás az, ami élővé teszi. Egy képernyő nehezen tudja ezt az érzést visszaadni…

Mi az, amit vissza tud adni mégis?

Vissza tudja adni magát a történetet, annak a gondolatiságát. A színészek játékát, a játék kottáját. Tulajdonképpen mindent vissza tud adni, ami a színház, csak a legerősebb dolgot a személyes találkozást nem.

Megpróbáltuk úgy folytatni az évadot, mintha lenne évad: elkészülnek az előadások – elkészült a Producerek, a Szentivánéji álom, most készül a Hermelin – aznap, amikorra kitűzettek az előadások, valóban van egy délutáni „premier”. Mindeközben kitaláltunk valamit arra, hogyan tovább színház, hogy ha már ott van ez az online közvetítési lehetőség…

Szerinted mit tud még hozzáadni a közösségi élmény személyessége a színházélményhez?

Filmet nézve is megkapjuk a történet izgalmát, megkapjuk a színészi játék komplexitását, a díszlet hatását – mindent megkapunk, amit a színházban is, kivéve egyet: azt, hogy ott, akkor, az orrom előtt játszódik! Mindemellett azért a szükség és annak a félelme, hogy már nagyon régen nem volt színház, és az emberek kihűlnek… Ez pont olyan, mint a sport: a sportban is lehet reggeltől estig edzeni, edzeni, edzeni, de ha nincs verseny, megmérettetés, akkor kihűlsz, elkényelmesedsz… És persze azt se felejtsük el, hogy ott a néző, aki vágyik a színházra…©Hajdufi Péter

Az elmúlt hónapok „színház nélküliségét” hogyan éltétek meg ti színházon belül, illetve hogy tapasztaltátok, a miskolciak hogyan élték meg?

Nagyon sok levelet – akár kézzel írtakat is -, megkeresést, Facebook-bejegyzést kaptunk: nagyon hiányzik nekik a színház! A színésznek pedig léte, a levegője a játék.

…teljesen más a játék a próbán, és egészen más az előadáson…

…teljesen nyilvánvaló! Ebből fakad, hogy bár lehet akár ezer évig is próbálni, az mégis csak olyan akkor, mintha nem lenne vége annak, amit addig csináltál. Nem tudok erre jobb szót: ez a hiány metafizikája.

…az a jó ebben az online műsorban, hogy meg tudunk mutatni olyan előadásokat, melyeket eddig nem mindenki láthatott, holott még bőven „van bennük annyi”, hogy láthassák akár még most is, ha lenne élő színház.

Ezzel a fajta hiánnyal az elmúlt időben hogyan sikerült, sikerül birkózni?

Megpróbáltuk úgy folytatni az évadot, mintha lenne évad: elkészülnek az előadások – elkészült a Producerek, a Szentivánéji álom, most készül a Hermelin – aznap, amikorra kitűzettek az előadások, valóban van egy délutáni „premier”. Mindeközben kitaláltunk valamit arra, hogyan tovább színház, hogy ha már ott van ez az online közvetítési lehetőség – és ha egyáltalán lehet „bármi jó is ebben a vírusban”, egyébként semmi jót nem lehet találni benne, azt hiszem. Ebből a közös gondolkodásunkból született meg: mi nem valakiken keresztül szeretnénk színházat közvetíteni, hanem hosszútávra tervezve mi megcsináljuk a saját stream-oldalunkat! Mit is jelent ez az online.mnsz.hu oldal? Azt gondolom, hogy nem állunk meg a közvetítéseknél. Amikor személyesen is lehet már újból színházba járni, mi akkor is szeretnénk biztosítani egy zalaegerszegi, egy New York-i nézőnek, hogy megnézhesse az előadásainkat, hogy rácsodálkozhasson a Miskolci Nemzeti Színház professzionalizmusára.

Az „online-színház” jó a színház megmutatására, de nem alkalmas a színház átélésére…

A filmet is át lehet élni, azt hiszem. Akárhányszor látom a Stalkert mindig megráz. Nem az átéléssel van ez tán kapcsolatban.

©Hajdufi Péter

Szerinted a 2014-ben bemutatott, februárban online látható Tótékat ugyanúgy át lehet élni, mint a Kamara negyedik sorának hetes székében?

Tökéletesen igazad van. Ez nem ugyanaz, de mégis, ha másként is, de az előadás gondolatisága, Görög Laci csodálatos játéka – természetesen a többieké mellett – valamilyen módon mégis átélhető!

Abból a szempontból viszont jó, hasznos is lehet ez a februári online műsor, hogy kiderült, ezek az előadások az elmúlt öt-hat évből akár még ma is repertoáron lehetnének, nem?

Alapvetően az a jó ebben az online műsorban, hogy meg tudunk mutatni olyan előadásokat, melyeket eddig nem mindenki láthatott, holott még bőven „van bennük annyi”, hogy láthassák akár még most is, ha lenne élő színház.

Aki elkezd streamelt előadásokat nézni, és rákap erre a „sportra”, az vágyakozni fog arra, hogy mindazt élőben, a nézőtérről nézve is lássa. Csak ez lehet az egyetlen járható út.

Elkészült, gondolom a stream-stúdió is?

A régi előadásaink, habár nagyon jó minőségű felvételek, mégis hagynak némi technikai kívánni valót maguk után, de az újak, a mostani stream-stúdió lehetőségeivel rögzítettek már teljesen megfelelnek az ilyen típusú közvetítés kívánalmainak. El kellett készítenünk egy teljesen új platformot, ahol ezek a közvetítések megszülethetnek majd. Találtunk egy csodálatosan professzionális céget ehhez, amelyik vállalta, hogy jó pár kamerával rögzíti az előadásokat. Külön büszkék vagyunk arra, hogy a streamben való hosszútávú gondolkodásunk az ezzel a csapattal való együttműködésünkben is megjelenik.

©Hajdufi Péter

Nem tartotok attól, hogy a streamelt előadások kiütik a nyeregből a nézőtér székeiből nézett előadásokat?

Nem, ettől egyáltalán nem félek! Mert a színházban nem csak az elmesélt történet a lényeg, még csak nem is csupán a színész játéka. A színházban sok ember energiája, gondolata, személyisége összeadódik, így néznek valamit élőben. Azaz: együtt szuszog, kacag, együtt gondolkodik, együtt fordítja le, jó esetben, saját magára a látottakat. Együtt rendül meg. Ennél a közösségi energiánál kevés erősebb dolgot ismerek. A színház ereje alapvetően a közösség ereje. Az együtt gondolkozásban, a közösségnek, mint közösségnek, az erejében rejlik a nagy titok.

Mit is jelent ez az online.mnsz.hu oldal? Azt gondolom, hogy nem állunk meg a közvetítéseknél. Amikor személyesen is lehet már újból színházba járni, mi akkor is szeretnénk biztosítani egy zalaegerszegi, egy New York-i nézőnek, hogy megnézhesse az előadásainkat, hogy rácsodálkozhasson a Miskolci Nemzeti Színház professzionalizmusára.

De hogyan magyarázzuk el ezt a nagyon evidenset egy olyan korban, amikor mindenki szeparálódik, elkülönül, izolálódik, mert nem kíváncsi a másik arcára, testszagára, semmire se nagyon, ami nem ő?

Aki járt, jár színházba, az ezt tudja. Aki elkezd streamelt előadásokat nézni, és rákap erre a „sportra”, az vágyakozni fog arra, hogy mindazt élőben, a nézőtérről nézve is lássa. Csak ez lehet az egyetlen járható út, mert különben a színháznak és a nézőjének is annyi az érintő kijelzők vagy a monitorok mögött.