"...de jó, hogy megrendeztétek!" - interjú Pótszékfoglaló

Épp egy hete ért véget az idei Bánkitó Fesztivál. A záró napon beszélgettünk a fesztivál igazgatójával, Schönberger Ádámmal és a főkoordinátorával, Oláh Katával a rögtönzésről, a pandémia alatti fesztiválszervezés kísérletszámba menő feladáról, a létszámkorlát sajátos atmoszférájáról, a számtalan formában „legyártott” fesztiváltervről, az idei bánkitófeszt „elmaradhatatlanságáról”, arról, hogy mitől lett, lehet jó az idei fesztivál,a csökkentett üzemmódról, a hálálkodó résztvevőkről, a bánkitófeszt máshol nem tapasztalható autentikusságáról, a Hungarovakcináról, a bizonytalanságban ott rejlő szabadságról és arról az idei, bűvös ezerkétszáz eladott látogatójegyről…

A rögtönzésről melyikőtöknek mi jut elsőre az eszébe?

Katus: A kipróbálás, a kísérletezés, a „Bánkitó” kapcsán meg főleg.

Ádám. Ha már Katus két fogalommal válaszolt, akkor én is hadd mondjak másik kettőt: a szabadság és a bizonytalanság.

Már csak azért is fontos a bizalom és a biztonság kérdését újra gondolnunk, mert ezeket a vírus amúgy is igencsak megtépázta. Újra kell gondolnunk a másik felé fordulásunkat, a másikkal való kapcsolódásunkat… A Hungarovakcina reményeink szerint újra fel tudja építeni bennünk a 3D-s közösségi jelenlétet. Biztos, hogy vannak ennek „biológiai mellékhatásai” is, mégis lelki értelemben ez az egyik legfontosabb hatása, ez az újraépített, 3D-s közösségi létezés.

…ha már bizonytalanság: az idei fesztivál kapcsán mi volt a leginkább bizonytalan?

Katus: Leginkább az, hogy egyáltalán lehet-e, és ha lehet, akkor mikor lehet tartani a fesztivált? Tavalyról ismerős, hogy szinte mindenki reménykedett, az első hullám után majd biztosan meg lehet a fesztivált tartani, és mindenki arra várt, hogy ha akkor az adott pillanatban nem is, de egy-két hónappal később már biztos… Aztán mégis kénytelenek voltunk lemondani. Ebből eredően ennek az évnek az elején még teljes volt a bizonytalanság az idei fesztivállal kapcsolatban, nem tehettünk mást, minthogy jó pár forgatókönyvet gyártottunk, készülve a legváratlanabb lehetőségekre, hisz a megtarthatósági létszámkorlát körül folyamatos volt a bizonytalanság. Nyilvánvaló,hogy egy ilyen méretű rendezvény megszervezésének nekiállni ténylegesen csak onnantól lehet, ha erről van már egy tényleges törvény, rendelkezés. Ez a fesztivál szinte kizárólag piaci bevételekből tartja el magát, illetve egy igen alacsony támogatói ősszegből, így a tavaly érvényben lévő ötszáz fős korlátozás mellett, az említett financiális okok miatt sem volt megtartható a fesztivál. A napi ezer látogató – ahogy most is – az a minimum létszám, aminél már meg lehet tartani egy ilyen fesztivált.
Ádám: A bizonytalanság szinte mindenkit érintett, akinek van valamilyen vállalkozása, és itt a vállalkozás alatt nem feltétlenül a pénzügyi értelemben vettekre gondolok csupán, hanem vállalkozásra, mint valamilyen tervre, elképzelésre, amit szeretnénk megvalósítani. Ez a kiszámíthatatlansági faktor annyiban mégiscsak inspiráló, hogy érdemes elgondolkodni azon, biztos, hogy mindent úgy kell-e csinálnunk, mint ez előtt a „szünet” előtt? Mi már a korábbi években is gondolkodtunk arról, hogy milyen lenne, ha egyszer csinálnánk egy kisebb Bánkitó Fesztivált, visszatérve egy kicsit a kezdetekhez, a gyökerekhez. Megpróbálva egy kicsit mindent másképp csinálni, mint eddig. A bizonytalanság azzal is csökkenthető, ha azt, amit ilyen körülmények között tervezel, olyan léptékűen teszed, hogy ezeket a terveidet maximálisan tudd kontrollálni, a saját ellenőrzésed alatt tartani.

Ha három napon keresztül ugyanazokkal az arcokkal futsz össze, akkor kialakul egy mikroközösség. Itt, most minden koncertnek sokkal nagyobb jelentősége van, mint bármikor. Ha másfél évig kimarad valami, ami addig szokásoddá vált az életedben, akkor ahhoz mindig újra kell kezdened a viszonyulást, meg kell találnod ismét a kapcsolódást hozzá.

Nem arról van szó – bár lehet, hogy ez csak az én fals rávetítésem -, hogy mivel tavaly elmaradt, ezért idén, bármilyen feltételek között, de mindenképpen meg szerettétek volna tartani?

Katus: Nem, ez inkább fordítva történt, ezért is mondtam a kísérletezést és kipróbálást az elején. A tavalyi, 2020-as elmaradt fesztivál, a Hungaroterápia pont arról szólt volna, hogyan lehet visszatérni azokhoz a kisközösségekhez, az azok körül szerveződő dolgokhoz, amelyek az első pár évben a „Bánkitót” is jellemezték. Tavaly is azt kerestük volna, amit most idén is: hogyan lehet egy nagy fesztivált működtetni úgy, hogy az alapvetően ezeken a kisközösségeken alapulhasson továbbra is? Számunkra mindig is fontos volt, és most talán még inkább az, hogy azok a civil szervezetek, azok a zenekarok, kulturális alkotóközösségek, amelyekkel közösen szervezzük ezt a fesztivált, a sajátjuknak érezzék azt, velünk együtt. Ezért is van úgy, hogy az idén is az alkotók, közreműködők, önkéntesek létszámukban majdnem annyian vannak, mint a látogatók, mert véleményünk szerint ez adja ennek a fesztiválnak azt a nagyon jó, eleven, autentikus hangulatát, amiért mindannyian szeretjük!

Ádám, akkor magyarán ez a 2021-es méretű Bánkitó Fesztivál az, amire te mindig is vágytál?

Ádám: Bennem ez az érzés nincs, bár igaz, hogy ez a fesztivál nagyon olyan, amit jónak, szupernek, élvezhetőnek gondolok. Ám az, hogy egy fesztivál ilyennek lehessen mondható, az korántsem a méretétől függ csak, hanem nagyon sok más, együttes tényezőtől is. Az igazi kihívás az, hogy a részvevőknek annyi és olyan lehetőséget, programot teremts, hogy mindegyiken jól érezhessék magukat! Ha például egy zenekar elfogadja a felkérést ide a fesztiválra, akkor nemcsak azon izgulunk, hogy el tudjanak jönni, be tudjanak állni, illetve hogy a nézők is ott legyenek a stage előtt, hanem azon is, hogy az a koncert az adott zenekar lehető legjobb koncertje legyen az évben! Amikor azt kérdezed, hogy ez-e az a fesztivál, amire vágytam, akkor nem csupán a létszám miatt mondom majd azt, hogy igen vagy nem. Az viszont igaz, hogy ez az idei „Bánkitó” nagyon közel van ahhoz, hogy jól összeálljanak a dolgok benne.

Hogyan tapasztaltátok, tapasztaljátok: miként veszik a pandémia utáni „akadályt” a fesztiválozók most?

Katus: Azokból a visszajelzésekből, amelyek főleg a közreműködőktől jutnak el hozzám, kihallatszik az, hogy „milyen jó, hogy ilyen kicsi, milyen jó, hogy ilyen nyugi van!” Ha három napon keresztül ugyanazokkal az arcokkal futsz össze, akkor kialakul egy mikroközösség. Itt, most minden koncertnek sokkal nagyobb jelentősége van, mint bármikor. Ha másfél évig kimarad valami, ami addig szokásoddá vált az életedben, akkor ahhoz mindig újra kell kezdened a viszonyulást, meg kell találnod ismét a kapcsolódást hozzá. A zenekarok közönsége számára, és talán bizonyos esetekben maguknak a zenekaroknak a számára isó, hiszen egy pandémia után vagyunk. Igazán jó élmény volt, amikor koncertjük végén a Ricsárdgír felhívta a színpadra az aznap játszó összes zenészt…

Ádám: Emlékszel, régen a nézőket hívták fel… És minden technikus rettegett, hogy leszakad a színpad!

Katus: Most kicsit olyan minden, mint egy kísérlet, hisz a szervezés idején nem tudtuk, milyen lesz a közönség, hogyan fog mozogni, eloszlani. Mennyire lesznek látogatottak a kulturális programok? Hova, mire fog majd a hangsúly esni? Egy fesztivál szervezése mindig az előző évek rutinján is alapszik nagy mértékben – ez a tapasztalat idén kimaradt. Most számunkra is izgalmas ez, csak menet közben tapasztaljuk majd mi is, hogy milyen is egy fesztivál egy év szünet után…

Mi már a korábbi években is gondolkodtunk arról, hogy milyen lenne, ha egyszer csinálnánk egy kisebb Bánkitó Fesztivált, visszatérve egy kicsit a kezdetekhez, a gyökerekhez. Megpróbálva egy kicsit mindent másképp csinálni, mint eddig. A bizonytalanság azzal is csökkenthető, ha azt, amit ilyen körülmények között tervezel, olyan léptékűen teszed, hogy ezeket a terveidet maximálisan tudd kontrollálni…

Ádám: Az alaptapasztalatom: az emberek szuper hálásak azért, hogy ez az esemény megtörténik! Az ember azért csinál fesztivált – és ez tizenpár év alatt sem változik – , hogy próbáljon olyan élmény adni, amely csak abban az x napban tud megvalósulni. És ezekből az eseményekből a résztvevő össze tud rakni egy olyan képet, amit aztán elvisz magával, fel tudja őt tölteni. Azt érzem, érezzük, látjuk, hogy a résztvevők iszonyatosan örülnek annak, hogy újra van egy olyan lehetőségük, amit ismét meg tudnak. élni. A saját tapasztalatom az, hogy Magyarországon az embereknek ez a fajta fesztivál-járás létszükségletté vált, számítanak rá. Ha nincs annak a sok-sok embernek az éves „rutinjában” ez a tó, a csobbanás, miközben a színpadon megy a koncert, avagy ha nincs az a furcsa, néha megtehetetlennek ható távolság a tábor és a többi helyszín között, akkor sok embernek nem is történt meg az az év… Azt látom, tapasztalom, hogy sok embernek valamiképp megnyugvást jelent, hogy ide minden évben vissza lehet térni. Persze sokan nem jutottak be, amit sajnálunk, mert nem tudtunk annyi jegyet eladni, mint amennyit szerettünk volna… Közben természetesen az is ott van bennünk, hogy most ez egy ilyen év, és nézzük meg, hogyan sikerül. Sokan megköszönik: „de jó, hogy megrendeztétek!” – ami nyilván fura, hisz miért is ne rendeztük volna meg, mégis nagyon jó ilyet hallani, pláne most, ebben a helyzetben!
Azért a „csökkentett üzemmód” sikeressége mögött a „Bánkitó” elmúlt jó pár évnyi reputációja is ott van, nem?

Ádám: Azt gondolom, érzem, hogy a közreműködők mindegyike – akikkel közösen ez a fesztivál egy nagy ökoszisztémát alkot – azon van, hogy ez a „Bánkitó” újra lehessen! Abban az értelemben is újra lehessen ez a fesztivál, amilyen értéket képvisel, mert mindnyájan az érezzük, hogy erre egész egyszerűen szükség van. Ezer főtől ugyan már meg lehet csinálni egy fesztivált gazdasági szempontból, ám ez a fesztivál attól ilyen, hogy mindenki ugyanolyan elhivatottsággal, lelkesedéssel, megszállottsággal csinálja benne a maga részét. És ebben a mindenkiben benne vannak a nézők is abból a szempontból, hogy elfogadják, hogy egy 2020-as fesztiválra vettek jegyet, külföldi fellépőkkel, amiért egy 2021-es fesztiválon vesznek részt, ami kisebb, nincsenek külföldi zenekarok. Megveszel egy napi jegyet, bérletet közel azon az áron, ami azt az árkategóriát jelenti, amikor külföldi együttesek is szerepelnek a programban. Ahogy az is sokat jelent, amikor egy zenekar a fellépéséért nem kéri el annak a teljes piaci árát.

Azt érzem, érezzük, látjuk, hogy a résztvevők iszonyatosan örülnek annak, hogy újra van egy olyan lehetőségük, amit ismét meg tudnak. élni. Ha nincs annak a sok-sok embernek az éves „rutinjában” ez a tó, a csobbanás, miközben a színpadon megy a koncert, avagy ha nincs az a furcsa, néha megtehetetlennek ható távolság a tábor és a többi helyszín között, akkor sok embernek nem is történt meg az az év… Azt látom, tapasztalom, hogy sok embernek valamiképp megnyugvást jelent, hogy ide minden évben vissza lehet térni.

Ha megtehetnétek, akkor jövőre is csak ezerkétszáz jegyet adnátok el?

Katus: Ez a dolog nem a számokon múlik…

Ádám: …de egyébként nem tehetnénk meg…

Mindketten, kórusban: …de ha mégis megtehetnénk, akkor lehet!!

Ádám: …nagyon sok minden van a fejünkben… Lehet, hogy csinálnánk több kicsit!

Katus: …igen, voltak ilyen ötleteink is. Ebből a szempontból szuper termékeny, kreatív volt ez az elmúlt másfél évnyi pandémiás időszak egyébként…!

Ádám: Volt A, B, C….I, J, K terv is a fejünkben, amelyekről azt képzeld el, hogy ezek mind önállóan kitalált fesztiválok voltak.

Katus: Kidolgozva: önálló koncepcióval, költségvetéssel, lebonyolítási tervvel.

…azaz, ha valaki fesztiválba szeretne befektetni, akkor hozzátok menjen kész, megvehető koncepciókért…

Katus: Így van, pontosan!

És ebben a mindenkiben benne vannak a nézők is abból a szempontból, hogy elfogadják, hogy egy 2020-as fesztiválra vettek jegyet, külföldi fellépőkkel, amiért egy 2021-es fesztiválon vesznek részt, ami kisebb, nincsenek külföldi zenekarok. Megveszel egy napi jegyet, bérletet közel azon az áron, ami azt az árkategóriát jelenti, amikor külföldi együttesek is szerepelnek a programban. Ahogy az is sokat jelent, amikor egy zenekar a fellépéséért nem kéri el annak a teljes piaci árát.

Számotokra milyen a jó Hungarovakcina?

Ádám: Kezdjük a végén: ha beoltatod magad vele, akkor biztonságban érzed magad, bizalommal vagy a többi ember iránt. Tudsz újra megértő, empatikus lenni. Már csak azért is fontos a bizalom és a biztonság kérdését újra gondolnunk, mert ezeket a vírus amúgy is igencsak megtépázta. Újra kell gondolnunk a másik felé fordulásunkat, a másikkal való kapcsolódásunkat… A Hungarovakcina reményeink szerint újra fel tudja építeni bennünk a 3D-s közösségi jelenlétet. Biztos, hogy vannak ennek „biológiai mellékhatásai” is, mégis lelki értelemben ez az egyik legfontosabb hatása, ez az újraépített, 3D-s közösségi létezés.