„…könnyen lehet, hogy boldogok vagyunk, csak nem is tudunk róla!” – interjú

Ma este láthatjuk először Dollár Papa Gyermekei legújabb bemutatóját, a Virgina Woolf regényéből Kiss-Végh Emőke által adaptát Orlandot, valamint majd szeptember legvégén nézhetjük meg egy másik premierjét, a Picassot a Trafóban – mindkettőt Ördög Tamás rendezésében. A két új bemutatójuk kapcsán Kiss-Végh Emőkével és Váradi Gyergellyel beszélgettünk a megfelelni akarásról, a szeretetet kikövetelni akarásáról, az érzelmek és a szabadság egymásnak feszüléséről, a szerelemről, mint az e kettőt meghaladni képesről, a cancal culture-ről, a folyton keresett útjainkról és a fel nem ismertségében is köztünk, bennünk lévő boldogsról…

• Mit jelent számotokra: elvárás, megfelelni az elvárásoknak?

• Emőke: Azt, hogy nagyon sokat beszélünk róla. Sematikusan, általánosságban szoktunk csak beszélni „az elvárásainkról”, és általában rendre mindig bele is esünk az elvárásainknak megfelelni nem tudás hibájába. Orlandónak is szinte csak elvárásai vannak önmagával szemben.

• Ebből eredhet a kalandok hajszolása is a részéről?

• Emőke: Orlando szüntelenül hajszolt valamit, és erősen gyanítom, hogy ebben nem kis szerepe volt a saját magával szemben támasztott elvárásainak is. Ezért folyamatosan ott volt benne a csalódottság a reményeivel, elvárásaival szemben.

Valamiért mindkét bemutató kapcsán Peer Gynt története jut eszembe, amelyben végül megtalálta azt – Solvejget -, akit addig keresett, mégis otthagyta, mert ment, ment és ment folyton. És amikor élete végén Peer Gynt ismét találkozik vele, akkor jön rá, hogy mindvégig ott volt a szeme előtt, mégsem vette észre.

• Picassóban lehetett nagy az elvárás magával szemben, vagy a környezete volt az, amely a kelleténél többet várt el Picassótól?

• Gergő: Neki voltak másokkal szemben  nagyon durván elvárásai, és ezeket folyamatosan ki is fejezte. Nehéz lenne eldönteni, hogy azért csinálta ezt, mert kompenzálni, leplezni kívánt valamit ezzel, vagy csak nagyon utálta a körülötte élő embereket – nem tudni. Szerette volna, hogy a környezete vele azonos „szinten” legyen, talán ezzel is a saját gyengeségeit leplezte tudat alatt. Rengeteg elvárása volt a fiával, a gyerekeivel, a feleségével szemben, emellett hihetetlenül szókimondó volt, sohasem kerülte a konfliktusokat. Talán egyedül Francoise volt képes megfelelni ezeknek az elvárásoknak, miközben a saját autonóm lényét is megtartotta. Paulónak az apja, Picasso felé sok-sok elvárása volt – amolyan apalét elvárás arról, hogy milyen legyen egy apa – hisz nem is volt egyáltalán apa Picasso, és emiatt is válhatott borzasztóan gátlásossá Paulo.

• Az Orlando és a Picasso talán arról is szólhat, hogy a szabadság, a belső szabadság és az elvárás miként kerül szembe egymással? Avagy arról, hogy a szabadság hogyan módosítja, írja át az elvárásainkat?

• Emőke: Igen, de azért nem feltétlenül ezt a kettőt, az elvárást és szabadságot állítanám párba vagy szembe egymással…

• …Gergő nyugodtan gyújtsál rá, már elment a fotósunk, Adri.

• Emőke: Ja, igen, mert nem jó, nem szerencsés, ha megjelenik képileg, ugye?

• Igen, így van, de ez olyan képmutatás, istenem…

• Emőke: …de azért olyanokban segít, hogy ha majd megnézzük ezt a fotósorozatot a gyerkekekkel, akkor nem horkannak fel: „fúúúj, mit csinál a bácsi?! – na, ettől megkímél ez!

• …de ez a két előadás pont nem akar megkímélni az efféle előítéletektől sem, nemde?

• Mindketten: Ez igaz!

…a saját szabadság szintem elérése után mennyire fogom ezzel akadályozni a másikat a saját szabadságában? Lehetek-e teljesen, totálisan szabad, vagy valamilyen konszenzusra kell jutnom a körülöttem élő szoros környezetemmel? Picasso nem ezt az utat választja, nem alkuszik meg!

• Gergő: A szabadság és az elvárás jól elvan egymás mellett – még kapcsolódva az előbbi kérdésedhez -, de nem biztos, hogy feltétlen egymás ellentéteiként, hanem egymással párban, egymást kiegészítve. Sokféle szabadság van, és fontos, hogy épp melyik fajtáját választjuk.

• Rendben, igazatok van: nem kell feltétlen szöges ellentétbe állítani a szabadságot és az elvárást, ám e kettőnek mégis  van egy olyan feszültsége, amelyben az egyén mégiscsak „megszüli saját magát” válaszokat keresve e két fogalom közti viszonyra, nem? Hogyan teszi ezt Picasso és hogyan Orlando?

• Emőke: Orlando a fáradhatatlanságával válaszol. Ő vándorúton van, a saját belső vándorútján, és amint megérzi, hogy megszületett benne az adott kérdésére a válasz, azonnal továbblép. Amikor a szabadság, elvárás, szerelem harmóniája körvonalazódni látszik az életében, akkor mindent megkérdőjelez, megszüntet maga körül, és elkezdi egy újabb szakaszát az életének. Azt viszont, amikor képes vagy „korszakot váltani” az életedben, egy óriási szabadságnak tartom! Nagyon kevés olyan embert ismerek, aki képes erre.

• Gergő: Picasso is fáradhatatlan – ez egy jó szó -, nála az a kérdés merül fel, hogy mennyi és mi áldozható fel a művészete oltárán, azért cserébe, hogy hogyan viselkedik a környezetével a hétköznapokban. Mennyire befolyásolhatja a többiekét a te szabadságod, ez az ő életének az egyik fontos kérdése…

• Adhat-e felmentést, menlevelet a szabadság helyes gyakorlása alól az, hogy most valaki „csak” órásmester, vagy hogy ő már egy ünnepelt festő?

• Gergő: A kérdés az, hogy a saját szabadság szintem elérése után mennyire fogom ezzel akadályozni a másikat a saját szabadságában? Lehetek-e teljesen, totálisan szabad, vagy valamilyen konszenzusra kell jutnom a körülöttem élő szoros környezetemmel? Picasso nem ezt az utat választja, nem alkuszik meg! Ő az, aki nem akar kompromisszumot kötni.

• Emőke: Nem akar, nem hajlandó.

• Gergő Ebből adódóan ő teljesen szabad lesz ugyan,  a körülötte lévő emberek viszont sínylődnek.

• Vagy pontosabban: az érzelmek szabadsága és a megfelelés, megfelelni akarás felől is olvasható ez a két előadás?

• Emőke: Az érzelmi szabadság felől mindenképpen!

• Gergő: A megfelelési kényszer  szintén az egyik fő gondolata mindkét anyagnak.

Orlando vesztegelt az érzelmei között. Ma már egyre több az esélye annak, hogy mind későbbi életkorban haljunk meg, ezért lenne igazán érdemes és fontos több kockázatot vállalnunk mások és magunk miatt is, azt hiszem.

• A szerelemben, a szerelem által – gondolva mindkét előadásra – képes működni az érzelmek szabadsága?

• Emőke: Igen, a szerelem az abszolút ilyen, bár én inkább a szeretetet mondanám! Mert ha valaki iránt szeretetet érzel, akkor az a legszabadabb magasságokba visz!

• Gergő: Picasso általában tíz évente új kapcsolatba kezdett, és minden egyes kapcsolatában újra és újra megélte ezt a szabadságot, ám az éppen aktuális kapcsolatában az a másik rendre meg is sínylette, tönkre is ment ettől a szabadságtól. Avagy az a másik ott maradt Picasso mellett,  őt szeretve próbált meg a maga módján a lehetőségekhez képest kiteljesedni.

• Szerintetek ma, 2021 augusztusának végén miért lehet fontos az érzelmek szabadsága, szabadon való megélése?

• Emőke: Alapvetően mindenki a saját magányában él, és ez az egyetlen lehetőség, hogy közelebb kerüljünk a másikhoz. Mert ha az érzelmeinket nem mutatjuk meg, nem állunk  melléjük, akkor esélyünk sincs arra, hogy boldog legyen.

• Gergő: Érdekes viszony ez, hisz minél jobban kötődöm érzelmileg a másikhoz, másokhoz, a független szabadságomból egyre többről és többről mondok le ezáltal, hisz egyre inkább alkalmazkodom hozzá. Lehet-e úgy létezni bármilyen emberi kapcsolatban, hogy miközben a saját szabadságodról valamelyest lemondasz, mégis jól élsz ebben a másiknak teret adó „lemondásaidban” a magad szabadságával?

• Van, lehet annak jelentősége, hogy ezt a két előadást most itt, és nem New Yorkban láthatja élőben a néző?

• Emőke: Inkább annak van, lehet jelentősége, hogy aki egy adott hangulatban, egy adott alkalommal megnézi az előadást,  hogyan találja, szólítja meg.

• Gergő: A Picasso esetében szinte egyáltalán  nincs is, mert majdhogynem egyetemes, hisz a Picasso egyik utolsó fejezete a cancel culture-ről szól, azaz valakit törölni, kiszorítani a kulturális vagy a szakmai térből, legyen akár valós vagy online.

Orlando a fáradhatatlanságával válaszol. Ő vándorúton van, a saját belső vándorútján, és amint megérzi, hogy megszületett benne az adott kérdésére a válasz, azonnal továbblép. Amikor a szabadság, elvárás, szerelem harmóniája körvonalazódni látszik az életében, akkor mindent megkérdőjelez, megszüntet maga körül, és elkezdi egy újabb szakaszát az életének. Azt viszont, amikor képes vagy „korszakot váltani” az életedben, egy óriási szabadságnak tartom!

• Igen, igaz is: nem az az igazi döntő kérdés, hogy van-e jelentősége, hogy hol beszélünk erről a témáról, hanem hogy akarunk-e beszélni a szabadon vállalt érzelmeinkről? – vagy éppen elmenekülünk, elbújunk a távolság tartásba, az alkoholos kézfertőtlenítők mögé vagy épp az online térbe?- kérdezem ezt addig, míg le nem tilt a Facebook, vagy becsomagolásra nem kötelez egy gyermekvédelmi törvény.

• Gergő: Picasso egyszerre mer nagyon-nagyon élni és nagyon-nagyon félni a haláltól. Nem lehetett kimondani a házában azt, hogy halál! – rettegett a szótól is.

• Emőke: Orlando vesztegelt az érzelmei között. Ma már egyre több az esélye annak, hogy mind későbbi életkorban haljunk meg, ezért lenne igazán érdemes és fontos több kockázatot vállalnunk mások és magunk miatt is, azt hiszem.

• Gergő: Valamiért mindkét bemutató kapcsán Peer Gynt története jut eszembe, amelyben végül megtalálta azt – Solvejget -, akit addig keresett, mégis otthagyta, mert ment, ment és ment folyton. És amikor élete végén Peer Gynt ismét találkozik vele, akkor jön rá, hogy mindvégig ott volt a szeme előtt, mégsem vette észre.

• Emőke: …igen, könnyen lehet, hogy boldogok vagyunk, csak nem is tudunk róla!

Csatádi Gábor