Az élet: találkozás

…bár ez mára képlékennyé lett, hisz azt gondoljuk, hogy virtuálisan is lehet találkozni. Lehet, csak az épp nem ugyanaz. Találkozni, ahogy élni is, csak személyesen lehet… Claude Lelouch Egy férfi és egy nő c. filmjét tovább gondolva Rusznyák Gábor írta és rendezte a Férfi és nő 4X c. előadást a 6szín Teátrum és a Miskolci Nemzeti Színház játéktereibe. Fiatalos lendülettel és a ráérősség elidőzni tudásával formálta oly játékká, melyben egy nő és egy férfi, két ember találkozik újra és újra, hogy eme többszörös ismétlésben megértsük, megéljük, hogy egymáshoz kapcsolódni, egymást valamelyest megérteni csak személyesen lehet.  A rendezés pengeélen kerülgeti vagy épp ízlésesen beletenyerel a téma adta klisékbe – miattunk és értünk.

A teljesen üres játéktérben egyetlen buszmegálló, táblával. A buszmegálló reklámja változik csupán négyszer, hisz körbeér egy év ez alatt a másfél óra alatt, miközben négyszer lehetünk tanúi egy férfi (Simon Zoltán) és egy nő (Mészöly Anna) véletlenszerű találkozásainak e megállóban. A jó színház mindig eszköztelen, a külsőségeket nézve mindenképp. És ez az eszköztelenség az, amiből jó eséllyel a legtöbbet lehet kihozni. Mert ez a fizikai értelemben vett egyszerűség egyben a legnagyobb gazdagság, tobzódás is, ha játékról, színjátszásról van szó.

Gazdagság és tobzódás, ha a tehetség és kreativitás gerjeszti, akkor majdhogynem mindenre elég, sokszor még több is, mint amennyi kell. A Simon Zoltán alakította Férfi négy férfi igazából, hol zenész, hol színházi díszlettervező, hol macsó. aki kisebbrendűségi  komplexussal küzd. Ám mindegyikben érzékeny, a paravánként maga elé tartott pajzsok mögül kilépni, figyelni, kapcsolódni vágyó, akaró erősebb nembéli. Azaz mégsem, mert e karakterekben a klasszikus férfiszerep jó értelemben véve kitágul, nyitottá válik, mintegy megfeledkezve önmaga sztereotípiáiról.

Kilépni önmagunkból, hogy kapcsolódni tudjunk. Simon Zoltán Férfi karakterei ebben az önmagukból kilépni, a másik felé  mozdulni tudásban zseniálisan finomak, érzékenyek. Mintegy önmaguk „levetközései”, amely levetkőzésekből egyre jobban elpárolog minden klisés toposz, amit a férfiakról gondolni szoktunk vagy gondolnunk illik. A játék intenzitásából, a másikra figyelés könnyed koncentráltságából születő spontán nyitottság ezen Férfiak lényege. Így aztán lehetetlen nem szóba elegyedni, nem megnyílni előttük.

A Rusznyák Gábor írta, rendezte anyag ezt a megnyílni tudást, akarást helyezi fókuszba, miközben a véletlen vagy talán sorsszerű egymásba szaladások mögé rejti. Álcázza, hisz ez direktben maga lenne a tömény giccs. Másfelől viszont az, hogy mind a négy történet valamelyik szereplője színházban dolgozik, vagy csupán egy bizonyos dátum köti őket össze -, nos, éppen ez az, ami néha inkább mesterkéltnek, fölöslegesen koncepciózusnak hat, holott pont ennek a lerombolása lenne ezzel a technikával a cél.

Róka fogta csuka ez, amit a színészi játék viszont képes ellensúlyozni, néha még teljesen el is tüntetni, annulálni. Ami egy olyan világban és korban nem is kis teljesítmény, amikor és amelyben minden előre tervezetten, időzítetten konstruálva akarja magát mégis természetesként eladni.

Ez a kettősség: ez a természetesnek eladott előre megtervezettség épül magas toronnyá, és dől össze azon nyomban Mészöly Anna Nő figuráiban, legyenek bár dramaturgok, ügyvédek vagy épp jógaoktatók. Mészöly Anna Női szépen felépített szobrok, melyek oly hamar és látványosan képesek „leomlani”, visszavedleni emberarcú, életközeli, szeretni és szeretve lenni akaró emberré, hogy a gyengédség, a kapcsolódni igyekvés lüktetése magához hívogatja, édesgeti nemcsak az épp ott lévő Férfit, hanem bennünket, nézőket is.

Nőiben az impulzív vibrálás delejezésként hat, anélkül, hogy akár egy percre is csábítani akarna. Nem, mert ez a vibrálás inkább serkentő: a saját védvonalaink feladására, a másikra való figyelésre ösztönző. Mészöly Anna Női szinte észrevétlenül önmagukat is bravúrosan kicselezik, felszabadítják a „mégis inkább élni akarok” lüktetésére.

Ahogy a Férfi és nő 4X  egésze is valami ilyesféle felszabadításon munkálkodik igen eleven lendületességgel. Felszabadítani magunkat a körbe záró falazatok, a begyakorolt és unásig ismételt szerepeink, prekoncepcióink alól, hogy várjuk a buszt, a másikat, vagy éppen azt, ami felénk jön. A találkozást, ami minden eddigi bennünk felépítettet képes és le is akar bontani, hogy élni, lélegezni, kapcsolódni tudjunk.

(2023. február 9.)

Csatádi Gábor