19 előadás az elmúlóban lévő 2019-es évből, amit láttunk, és amit bátran ajánlunk másoknak is. Szigorúan szubjektív lista és persze nagyon is korlátozott, hiszen nem láthattunk mindent. Határon túlra alig jutottunk el, így az államhatárokon belül maradunk, és sajnos vidékről sem láttunk annyit, amennyit szerettünk volna. De amelyek itt szerepelnek, azokért kezeskedünk.
∗az előadás címekre kattintva megtalálod a kritikát
Pintér Béla Társulat (r: Pintér Béla, bemutató: január 13.)
©Mészáros Csaba
„Bevallom, jómagam a Titkaink óta nem láttam még ilyen jó formában Pintér Bélát mint alkotót: bár fogalmam sincs, hogy esztétikailag hogyan értékeljem ezt az előadást, az biztos, hogy sokkal merészebb és izgalmasabb az egész, mintha egy újabb, már sajnos kicsit szokványossá váló Pintér Béla-előadást tett volna színpadra. Nem beszélve a magyar színházi átlagról, a megszokottságba posványosodó kőszínházakról, amelyeknek még legbátrabbika sem merne ilyen posztmodern őrülettel előállni, mint a Jubileumi Beszélgetések.” B. Kiss Csaba
Üvegcipő
Tatabányai Jászai Mari Színház. (r: Czukor Balázs, bemutató: január 19.)
©szabadter.hu
„Czukor Balázs rendezése nem tolakodik az előtérbe: finoman bontja ki a Molnár Ferenc által jó komédiaszerző módjára összeszőtt szálakat. A kissé statikus és néhol leülő első felvonás után aztán mind az előadás, mind a színpad beindul: Horesnyi Balázs háromosztatú díszlete körbe-körbe forog, így folyamatosan bontakozik ki előttünk a meglepő fordulatokat tartogató lakodalom, hogy aztán a már-már groteszkbe forduló utolsó jelenetben természetesen minden meseszerű megoldást kapjon.
A rendezés minden erénye mellett azonban kétség kívül az Irmát játszó Szakács Hajnalka elbűvölő játéka az előadás legfőbb erőssége: egyszerre látjuk benne a szerelmes józsefvárosi cselédlányt és Hamupipőkét a Grimm fivérek meséjéből. Kardos Róbert „mérgesként” az egyszerű, különösebben nagy életcélokat nem dédelgető műbútorasztalost mutatja meg, aki kényszeredetten megy bele a házasságba, majd kevésbé kényszeredetten a szerelembe, bár legszívesebben az agglegények gondtalan életét élné.” B. Kiss Csaba
Miskolci Nemzeti Színház (r: Szabó Máté, bemutató: január 25)
©Éder Vera
„Ez az előadásnyi társulat olyan bámulatosan játszik együtt, mint megannyi saját hangszínén szóló orgonasíp, arról, hogy miként is kell nem meghallani a meghallhatatlant: az apai orális szexre kényszerítést. Avagy meghallani, de továbblépni fölötte – tiszta intenzitással egymásra és egymásból építkező játékuk a borzalom maga, amely hibátlan összjátékuk által a bestialitást könnyed, ám annál mélyebben, kínosabban takargatni való normalitássá teszi. Egy egész ünneplő asztaltársaság lesz így egyetlen családi borzalom egymással összejátszó bűnszövetkezetévé.” Csatádi Gábor
Dollár Papa Gyermekei. (r: Ördög Tamás, bemutató: január 31)
©Szokodi Bea
„Mert alapvetően már csak nézünk – megszokottan, beletörődve, mintha azt várnánk, hogy valaki szakítsa már át az egekig feltornázott ingerküszöbünket színpadi bevilágításokkal, effektekkel, a sötét és a világos játékával – sokkoljon, hadd sokkolódjunk már végre, mert magunktól, egyre csökevényesedő érzelmi analfabétaként nekünk ez önerőnkből már úgysem megy. De ez a rendezés efféle fény-árnyék színpadi hatással, klasszikus színházi elemekkel nem siet a segítségünkre – szépelgő, megrendülni vágyó lelkünknek nem szállít előre megrágott színpadi tejbepapit – nem teszi, mert ez az egyetlen jó, amivel még talán segíteni tud rajtunk.” Csatádi Gábor
Rozsdatemető Kívülről nem rohad semmi…
Katona József Színház (r: Máté Gábor, bemutató: március 9.)
©Szokodi Bea
„Embert próbáló, figyelmes eleganciával megoldott, érzékenyen finom színpadi adaptációjában ez a Fejes Endre próza egyszerre lesz irodalmi értékű, a színpad három dimenziójában is működő drámává (dramaturg: Török Tamara), amelyben a műfaji keveredések egymásba karolva segítik, lendítik egyik jelenet-típust a másik után. Máté Gábor rendezésében egy időben látunk irodalmi léptékű, finoman cizellált tablót és kisreálban játszott, nyolckeres prolidrámát – e kettőt oly mesterien kiegyensúlyozva, a kellő pillanatokban egyiket-másikat hatalmassá nagyítva, hogy egyként okoz szellemi és vizuális gyönyörűséget e Fejes-darab.” Csatádi Gábor
Örkény Színház (r: Gáspár Ildikó, bemutató: március 13.)
©Szokodi Bea
„Gáspár Ildikó könnyeden, elegánsan és kreatívan helyezi egymás mellé e kettőt: a korona egyetemlegessége most a magyar korona a maga kézzelfoghatóságában és az időtlen hatalmi vágyról szóló Macbeth-történet pont ugyanígy kerül oda, abba, amiben élünk. Ettől, ezért lesz e rendezés izgalmas szellemi kaland, a művészet teremtette elementáris erejű párhuzam, mert a tehetség tudja, érzi, hogy az áthallásokat a művészet mindent megemelni képes ereje teremti, a bele erőltetett szószerintiség viszont rombolja.” Csatádi Gábor
Miskoci Nemzeti Színház. (r: Mohácsi János, bemutató: március 29.)
©Éder Vera
„De persze, akitől a pénzt kérnénk, kuncsorognánk, azt messze lenézzük, mert zsidó, hisz antiszemita volt már az apánk, a nagyapánk, az ükapánk is, és ha máshoz nincs is, ahhoz mindenképpen akad itten “tehetség”, hogy ezt a hagyományt tovább éltessük e velencényi honban. Simon Zoltán elvakult, gombnyomásra hőzöngő Antoniójának még a vállalt kezesség is ürügy, jó apropó, hogy Shylockot szavaival üsse-vágja. Igazi vehemens, saját sztereotípiái által elbarikádolt gyűlölködő – hamisítatlan emblémája a belőlünk fékevesztetten felbugyogó, másokat lenéző, megvető gyűlöletnek.” Csatádi Gábor
Rubens és a nemeuklideszi asszonyok
Ódry Színpad (r: Dohy Balázs, bemutató: május 31.)
©Éder Vera
„Aztán mintha erre rímelődne rá az euklideszi és a nemeuklideszi matematika kettőssége: az euklideszi Rubens világa, ahol egy pontban csak egy párhuzamos húzható, a nemeuklideszi Gödelé, ahol pedig végtelen sok. De ezt a geometriai bölcselkedést nem kell túlságosan komolyan vennünk: a matematikusként végzett Esterházy inkább csak eljátszik az euklideszi–nemeuklideszi világ kettősséggel, a dráma sava-borsa valójában a nyelvvel való játék, illetve a nyelvi és nem nyelvi poénok – sikerültebbek és sikerületlenebbek –, melyek egymást érik ebben a posztmodern komédiában.” B. Kiss Csaba
Hybridkult Produkció (r: Gáspár András, bemutató: augusztus 9.)
©Balázs József
„Mert itt, e rendezésben megérteni félreérthetetlenül: nem szerelem és a szabadság között feszül a választás eldönthetetlensége. Nem, hisz a szabadság táplálja a szerelmet, és a szerelem hevülete, Hunyadi Máté Petőfijének őszinte nyíltszívűsége táplálja a szabadságot. Szent szimbiózis ez, mely a Balázs Ágnes által szerzett zene és annak szövege által lesz egy időben fogyasztható és lélekfinom.” Csatádi Gábor
Rózsavölgyi Szalon (r. Sztarenki Pál, bemutató: szeptember 12.)
©Szokodi Bea
„Az emberi tartásban gumigerincű, pénzért, karrierbeli előmenetelért cserébe mindenre rávehető Alex olyan pimasz magátólérthetőséggel próbálja Dominikot zsarolni, manipulálni, régivágásúságán rezzenéstelenül átlépni, hogy bicska nyílt tőle szívben, zsebben. Elek Ferenc drámát épít a drámában, olyat, mely önmaga karakterét “növelve” gyengíti Alex-ját. Hisz ő ide a “legjobb szántszándékkal jött” – Elek Ferenc szántszánéka, és megannyi más székelycsabás humorbombonja által magasztosítva alacsonyítja önmagát. Színészi játék a vantól a nincsig, mely “út” során egy egész mai és mindenkori korszak kap szánnivalóságában emlékezetes reflektorfényt.” Csatádi Gábor
Hatszín Teátrum (r. Alföldi Róbert, bemutató: szeptember 22.)
©Szokodi Bea
„Persze, mert ezek mi vagyunk, avagy mi is ilyenek vagyunk. Alföldi Róberttel szólva: színészkedünk, álmodozva visszavágyunk a visszamenőlegesen, rózsaszínre idealizált múltunkba, és mindeközben – na persze miközben oltári független, szélesvásznú individumoknak hisszük magunkat – a másikba kapaszkodunk. A mozgásképtelen az alkoholista személyiségzavarosba és a személyiségfejlődés elején megrekedt, önmagát alkohollal bátorító színész a testvére kerekesszékébe – végül is az gurul, legalább azzal el lehet jutni, ki lehet mozdulni valahova…”. Csatádi Gábor
Örkény Színház (r: Bodó Viktor, bemutató: szeptember 28.)
©Szokodi Bea
„Aki Závada Péter átiratában először találkozik a történettel, nem innen fogja megismerni, de a színlapra illesztett 16-os karika már eleve feltételezi, hogy nem a kilencedikes diákok fogják itt letudni a kötelezőt. A nem kevés meztelenkedés és trágárkodás hivatalosan indokolja is a korhatár-besorolást, de ne legyünk álszentek: egy mai 14 éves valószínűleg nem itt fog először találkozni hasonlóval, és ez az igencsak mai nyelven szóló előadás biztos jobban megtalálná őt, mint mondjuk Zeffirelli 1968-as giccsparédája.” B. Kiss Csaba
Trafó (r: Barcsai Bálint, bemutató: október 3.)
©Csányi Kriszta
„A sok tapasztalati anyagból összerakott történet finoman szervesül egy előadássá: nem érződnek az egymás mellé hordás, a mindent elmondani akarás hasonló esetben gyakran feltűnő hibái. Fontos, pontos és érzékeny előadás, ami esztétikailag is érvényesen beszél egy általános, mégis kibeszéletlen problémáról.” B. Kiss Csaba
Miskolci Nemzeti Színház (r: Székely Kriszta, bemutató: október 5.)
©Éder Vera
„Rabul ejt, de ez is briliánsan cseles rabul ejtés: a megrendezett előadás elérte, hogy rabul ejtődtünk önnön, illúziókkal több, vastag rétegekben kitapétázott életünktől – hisz foglyaivá lettünk önmagunknak, hogy még jobban nevessünk és hogy ez a nevetés abbahagyhatatlanul fájjon is egyben – pont addig, annyira, amennyire az éppen kell. Pont úgy, olyan tempóban, mint Beethoven hetedik szimfóniájának allegrettója. Zenei betétként – erre kezdenek elsőként táncba – tempójelzésével ütemet diktál, amire bátran, minden bizalmunkkal megtámogatva fel is ülünk.” Csatádi Gábor
Orlai Produkció (r: Szabó Máté, bemutató: október 9.)
©Takács Attila
„Mert egy, a biztos sikert garantáló helyzet- és jellemkomikum-patentokkal megírt Broadway-darab Szabó Máté vezénylete alatt cseles mézesmadzag módjára beetet, magával ráncigál, hogy aztán, mint egy kanyar után a hirtelen szemed elé táruló fennsíki panoráma, ledöbbentsen, magával ragadjon. A miskolci Ünnep-rendezése után egy újabb gyöngyszem a családi, groteszk tragikomédiák sorában, melyek inkább persze komédiába, röhejességbe gondosan becsomagolt, élességükkel, valamint helyzet- és létábrázolásukkal ámulatra, ledöbbenésre és megrendítő felismerésekre bátorító tragikus drámák.” Csatádi Gábor
Radnóti Tesla Labor (r: Szilágyi Bálint, bemutató: november 19.)
©Szokodi Bea
„Kontextus és konkrét cselekmény hiányában bátran mondhatjuk, hogy nem volt könnyű dolga Lovas Rozinak és Brasch Bencének. Ám a színész párosnak mégis sikerült a darabot az univerzalitás szintjére emelni, és az előadás végéig ott tartani. Lovas és Brasch játszi könnyedséggel képesek váltani karaktereik ábrázolásán, a szituáció adott variációjától függően. Az egyik pillanatban kínosan halad a megismerkedésük, majd a másikban már lazán és magától értetődően. Egyszer Marianne önző és Roland önzetlen, egy pillanattal később pedig épp fordítva.” Győri-Drahos Martin
Ódry Színpad (r: Sándor Dániel Máté, bemutató: november 8.)
©Éder Vera
„A káromkodás, a testiség, az érvényesülésért folytatott agresszív harc és a felnőttek világa megértésének lehetetlenségéből fakadó düh központozza az emberek kamasz és húszas éveit. Mindenkinek más válik be – jegyzi meg Bukowski. Mindenki úgy lázad, ahogy tud; van, aki a Black Sabbath kultikus Iron Man-jét gitározza teljes hangerővel, van, aki a szobájában rejszol, esetleg System of a Downra pogózik, vagy éjszaka a paplan alatt Hemingway-t olvas. Sándor Dániel Máté, Vértesi Ferenc és a nyolc színész(hallgató) „egyszerű, de nagyszerű” megoldásaikkal bebizonyították, hogy Charles Bukowski hangja bárhol értő fülekre találhat, csupán kezdőnek kell lenni hozzá.” Győri-Drahos Martin
Narratíva (r: Kovács D. Dániel, bemutató: november 20.)
©Dr. Berg Sándor
„Nos, valami olyasmit mondhatnék, hogy Kovács D. íme, hát meglelte hazáját, és mintha ott folytatná, ahol A heilbronni Katicával abbahagyta. A Kurázsi és gyerekeiben nyoma sincs sem erőlködésnek, sem a kőszínházi közeghez igazodás szándékának, látszik viszont a szükségből erényt kovácsolás lelkesültsége, az alkotás színtiszta öröme. Bármennyire komor és sötét Brecht harmincéves háború alatt játszódó sztorija, ez a Kurázsiélvezetes, nevetni is lehet rajta, távol áll attól a konszolidált jól öltözöttségtől, amely például Zsámbéki kőkonzervatív rendezését jellemezte (szigorúan formai értelemben persze).” B. Kiss Csaba
Szkéné Színház – Zenthe Ferenc Színház. (r: Tarnóczi Jakab, bemutató: december 7.)
©Komka Péte
B. Kiss Csaba – Győri-Drahos Martin – Cseplye Dániel – Csatádi Gábor
