TITÁN címmel tartotta a 2022/23-as évad második félévének összegzését a SUB.LAB.PRO műhelye. Az esten két teljesen különböző produkció került színre. Manuel Ronda koreográfiája oKaLLYToTeY címmel, és Hód Adrienn, aki idén újra megkapta a Lábán-díjat, Flash című koreográfiája.
A SUB.LAB.PRO előző félévi bemutatójának a címe alapján (RUBY) azt gondolhatnánk, hogy újfent egy az ékszeriparban is használt, különböző pozitív tulajdonságokkal felruházott anyag válik vezérfonallá. A rubin állítólag javítja az egyensúlyérzéket, ami a táncosok esetében nem elhanyagolható érv, valamint szenvedélyt, motivációt, energiát ad az élethez, a célok eléréséhez.
Most azonban nem a fémre, hanem a Szaturnusz holdjára utal a cím. A titánok az olümposzi istenek ideje előtt uralták a Földet, sőt Zeusz apja, Kronosz, akit a rómaiak Saturnus néven ismertek, maga is titán volt. (És ahogy tizenkét gyermeke közül a legkisebb, Zeusz letaszította trónjáról, úgy ő is tizenkettedik, legfiatalabb titánként szállt szembe apja, Uranosz, az ősisten hatalmával.) A cím tehát a múltra helyezi a hangsúlyt, arra a közegre, amelyre építkezni lehet, ahonnan ihletet meríthetünk, amire bármikor támaszkodhatunk, mert meghatározza, hogy kik vagyunk a jelenben. Ám veszélyeket és csapdákat is rejt magában, ezeket pedig csak tudatos elővigyázatossággal lehet kikerülni.
© Ofner Gergely – Flash
Az est első előadása a már említett oKALLYToTeY című koreográfia, melynek koncepcióját Manuel Ronda hozta létre. A cím enigmatikusnak tűnik, de nem nagy huncutság áll a háttérben, hanem a „totally okey” anagrammája ez, vagyis azt jelenti, hogy teljesen oké.
De még sincs minden teljesen rendben, hiszen maguk a betűk is felcserélődtek… És ahogy a betűk, úgy az előadásban elhangzó szavak hangjai is felcserélődnek néha érthetetlen halandzsaszöveggé válva. Máskor hosszú monológok hangzanak el franciául, angolul, vagy éppen svédül egy gyerekvers (?).
Ezek a szövegek a szereplés, a biztonságos közegből való kilépés artikulációi. De közben nem magyarázzák a mozgások jelentését, a testek akcióit. A táncosok ebben az etűdben mintha visszatérnének gyerekkorukba, viselkedésük, gesztusaik gyakran emlékeztetnek bölcsődés vagy óvodás korú gyerekekre. Több jelenetben a közösségből kiválva egyik-másikuk hatalmi pozícióba kerül, mintha ő lenne az óvónő vagy valamiféle dajka. Ezt vagy egy szék hangsúlyozza, vagy a többiek irányába végzett rendbeszedő mozdulatai, illetve korholó hanglejtésű megnyilvánulásai.
A többiek közben kontakt improvizációs gyakorlatok sorát hajtják végre különböző, váltakozó párokban. A kiindulópontok a mozdulatok gyermeki bizonytalanságából, de ugyanakkor a gyermekek szertelen mozgásából és félelem nélküli bizalmából indulnak ki. Ehhez leginkább azt kell elérni, hogy a technikai felkészültség minél inkább rejtve maradjon a néző számára.
Manuel Ronda ide akar visszavezetni minket is, a nyelv előtti állapothoz, egy kiindulóponthoz, mert elvben minden történhet és történhetett volna másképp is.
A dramaturgiailag irányított első rész után Hód Adrienn egy teljesen technikai koreográfiát hozott létre a táncosokkal. A Flash című etűd nem szól másról, mint a táncosok technikai tudásáról, és nem is akarja másra terelni a figyelmet. Itt nincs mögöttes, „megfejtendő” tartalom – már ha máshol van –, csak tiszta tánc. A zene sokkal hangsúlyosabb, mint az első koreográfiában, de az is csak az ütemek miatt válik fontossá. Az etűdben kiemelt szerepet kap két korlát is, mint a próbaterem eszközei, amely mellé kettesével-hármasával jönnek ki a táncosok, hogy előadják a mindannyiukra kiszabott rutint.
© Ofner Gergely – oKALLYToTeY
Az előadás folyamán többször is láthatjuk ugyanazokat a rutinokat, amelyeket más-más táncos ad elő. Ez nem csupán a próbatermi szituáció érzését erősíti, de remek lehetőséget ad a laikus táncnézőnek arra, hogy összehasonlítsa a különböző táncosok teljesítményét. Mert ez az etűd tényleg olyan, mintha egy válogatáson vennénk részt. Az azonos rutinok közt felfedezhetők az egyéni variációk, apró, csak az adott táncosra érvényes mozdulatok. A látszólagos uniformizáltság alól folyamatosan ki-kibukkan maga a táncos, és ez a néző számára is elemeli a produkciót attól, hogy pusztán próbatermi gyakorlatként tekintse azt, amit lát.
Hód Adrienn olyan erődemonstrációt rendezett a SUB.LAB.PRO táncosainak, amelynek láttán fel sem merül, hogy lenne megoldhatatlan feladat a táncosok számára.
Mindezt pedig úgy tudta megmutattatni velük, hogy saját identitásukat sem kellett feladniuk. És míg a kortárs koreográfia elsősorban nem az ilyen technikai fitogtatások terepe, addig itt az is teljesen nyilvánvaló, hogy mennyire fontossá lehet tenni a formát.
A TITÁN az évad összegzéseként tökéletesen működik. A két táncetűd más-más szempontokkal, hangsúlyokkal és módszerekkel, de mindkettő ugyanazzal az eredménnyel szolgál. Feltár valamit abból, ami ezekben a fiatal táncosokban rejtőzik. És azt hiszem, hogy nemcsak nekünk nézőknek, hanem legfőképpen saját maguknak is.
A nyitókép a Flash című előadás részletét ábrázolja.
(2023.05.26.)
Jenei Péter
