A Hat hétről már az előzetesek alapján sem gondolhatta senki, hogy megérkezett a magyar Juno. Az amerikai film az indie dramedyk minden jegyét magán viseli, cserfes és felvágott nyelvű főszereplővel, félszeg leendő apával, mindvégig hűséges barátnővel, jó fej, vagy legalábbis megenyhülő szülőkkel, és még jobb fejnek látszó örökbefogadókkal. Minden annyira tökéletes, hogy az már a hitelesség rovására megy. A Juno inkább egy mese, és nem is törekszik arra, hogy elhitesse magáról az ellenkezőjét.

Szakonyi Noémi Veronika filmje viszont pont azzal fogja meg a nézőt, hogy mennyire hitelesen mutatja be a problémát – egy érettségi előtt álló élsportoló terhességét, illetve a döntését arról, hogy a gyermeket nem elveteti, hanem örökbeadja –, valamint a szereplőit is. Magyar filmekben ritkán sikerül az a bravúr, hogy a szereplőről maradéktalanul el tudjuk hinni, hogy valódi, hús-vér ember. Zsófi [Román Katalin] mindenesetre ebbe a kategóriába tartozik. Persze, ha jobban megvizsgáljuk, akkor az ő karaktere sem mentes némi filmes sztereotíp tulajdonságoktól, mindez azonban annyira földhözragadtan van tálalva, hogy fel sem tűnik, pláne nem tolakszik zavaróan az előtérbe.

A siker nagy részben Román Katalinnak köszönhető, aki a Zsófit ért érzelmi hullámvasutat elsőfilmesként is átérezhetővé teszi a néző számára.

Harcias, zárkózott alapállását magyarázhatják családi körülményei, ugyanis a háztartás fenntartásához már tinédzserként is hozzá kell járulnia. Ráadásul úgy tűnik, hogy a húga, Mesi [Szczaurski Lana] nevelésében is több felelősséget vállal, mint az alkoholista, megbízhatatlan anya [Járó Zsuzsanna]. Jellegzetes mozdulata, ahogy a haját lófarokba fogja, ezzel is készülve a következő „megvívandó csatára”. Szereti a veretős zenét, a barátnőjével kibeszélni a pasiügyeit – illetve azt, az egyet –, de csak bizonyos mértékig, és szapulja a többi lányt, akikkel egy egyesületben pingpongozik. Egyszóval csupa olyan dolgot csinál, mint egy mai tinédzser. Ennyire hiteles képet csak a FOMO – Megosztod és uralkodsz (2019) tudott festeni a Z generáció tagjairól.


© Hat hét

Nagyban segíti a nézőt, hogy a világot Zsófi szemével látjuk a filmben. Ami egyáltalán nem barátságtalan, még akkor sem, ha a lány néha ellenségesnek ítéli meg a hozzá való közeledést, és dacosan hátat fordít. Ennek a világnak megteremtésében Dévényi Zoltán operatőri munkájának van a legnagyobb szerepe, ami elsősorban meleg színekkel és mély tónusokkal operálva állítja elő ezt a mégiscsak biztonságos közeget, amire Zsófi támaszkodhat, bár ezt soha  még maga előtt sem vallaná be.

Szakonyi Noémi Veronika filmje rögtön kikerüli azt az aknamezőt, amit a gyerekvállalás-abortusz témakörben egy tiniterhességet bemutató filmnél várhatnánk. Abortuszról szó sem esik, pedig a valóságban egy Zsófi helyzetű lány esetében ez a lehetőség szinte biztosan felmerül. Zsófi egyrészt pingpong Európa-bajnokságra készül, ami a szülése után pár héttel esedékes, és Zsófi tétje az, hogy részt tud-e venni a jövőjét meghatározó bajnokságon, ahol egyébként esélyes is, másrészt a húgával és az anyjával olyan körülmények között él, amiben nem vállalhatja a gyermek felnevelését. A film kezdetekor azonban már rég elmúlt a terhességmegszakítás tizenkét hetes határideje. A film címében szereplő hat hét arra az időszakra utal, amelyben egy örökbeadásnál a biológiai anya meggondolhatja magát az örökbeadást illetően. Abortuszfilmet csinálni a terhességmegszakítás szigorítása óta, amúgy egyébként is, politikai tett.

Szakonyit nem ez érdekli, hanem az az érzelmi út, ami egy ilyen döntés meghozatalához, kivitelezéséhez és a vele való megbékéléshez kell.


© Hat hét

Feltűnő, hogy a filmben minimális a férfiak száma, és ők is csak marginális szerepben tűnnek fel. Az anya szeretője vagy Zsófi gyermekének apja akár ki is maradhatna a filmből. De az örökbefogadó pár férfitagja, Gábor [Mészáros András] sem kelt túl nagy hatást a filmben. Sokkal jelentősebb figura a Balsai Móni által alakított Emma, akiről minden pillanatban sugárzik, hogy mennyire szeretne egy gyereket. A hangsúlyos női jelenlét ellenére a Hat hét mégsem egy pusztán női vagy feminista film. Nem általános érvényű szentenciákat, tanulságot próbál átadni a nézőinek, egyszerűen csak a karakterei érdeklik, akik történetesen nők.

A Hat hét ereje abban rejlik, hogy nem akar didaktikus lenni, nem állítja egyik szereplőjéről sem, hogy kizárólag az ő döntése lenne a helyes döntés. A szereplői sem tökéletes emberek, Zsófi sem az, és a többiek sem. És pont ezért tud a nézővel maradni, mert olyan, mintha egy ismerősünkkel történt volna mindez. Ez pedig igazi bravúr.

Jenei Péter