„…kell-e alkalmazkodni ahhoz a világhoz, amelyik beteg?” – interjú

Az idei Bánkitó Feszt második napján a fesztivál Szájensz Szejánsz programsorozatának szervezőjével, Czabán Samuval beszélgettünk szeánszról, összegyűlésről, az alkalmazkodás lehetséges szükségszerűségéről, az ezzel szembeni „lázadásról”, a fesztiválozók társadalomban megmutatkozó attitűdjéről, a saját utainkról, a magunkkal vihető élményt jelentő előadókról, előadásokról és a közös félelmeinket bevallani tudás közösséget teremtő erejéről…

• A szeánszról mi jut az eszedbe elsőre?

• Emberek ülnek körben, összegyűlnek egy intim térben, valamilyen közösségi dolog, aminek  van tematikája, tehát nem  véletlenszerű valami.

• …és talán még táncol is az asztal…

• Talán még az is táncol, igen.

• Ha már összegyűlés: az idei évben milyen téma, hívószó kapcsán igyekeztek összegyűlni?

• A fesztivál idei tematikája, hívószava az adaptáció. Idén is a zenei programok, a színház, a civil kult események mind-mind ehhez tudnak kapcsolódni.

Az adaptáció alkalmazkodást jelent. Ez a fogalom az evolúciós gondolkodásból gyűrűzött be a társadalomtudományokba, és az elmúlt években egyre többet halljuk újra és újra, hogy adaptálódni, alkalmazkodni kell.

• Emögött az húzódik, hogy a világ nagyon megváltozott, vagy valamiképp tarthatatlan az az életmód, ahogyan élünk.
  ©Keravin Deraton

• …vagy legalábbis követhetetlennek érződik.

• …avagy lépést tartani mindenképp, ezért is válhatott kulcs hívószóvá: adaptálódni! Az viszont már egy másik kérdés, hogy jó-e az adaptáció vagy sem? Az egyén vagy a társadalom felelőssége-e az alkalmazkodás? Például egy szombat esti előadás témája ez. Felmerül a kérdés: „Avagy nem pont inkább ellenállni kellene bizonyos változásoknak?

Ezért tartottuk mi is fontosnak a Szájensz Szeánszban ezt a témát biológiai, evolúciós, politikai, társadalmi, szociológiai oldalai felől is megközelíteni. Kell-e, lehet-e egy politikai rendszerhez alkalmazkodni? Hogyan lehet ehhez a mostani világhoz pszichésen alkalmazkodni? Hogyan lehet és kell-e a klímaváltozáshoz alkalmazkodni?

• A fesztivál programjaitok lassan félidejénél járva: hogy tapasztaljátok, az ellenállás vagy az alkalmazkodás hangjai,  attitűdjei erősebbek-e inkább?

• A fesztiválon résztvevők nagy része elég fiatal, tizennyolc-huszonöt év közötti, ennek a korosztálynak még van hite. Nem az a kiégett harmincas korosztály. Náluk még hangsúlyosabb, dominálóbb az, hogy nem alkalmazkodni, hanem megváltoztatni a világot!  Hogy jobb legyen, és ne kelljen kényszerűen alkalmazkodni hozzá.

• Néha, sokszor azt érzem, hogy ez a „lázadás” nem is annyira lázadás, inkább mintha mindenki szeretne utat törni, helyet teremteni a saját egyéniségének – ha van, persze, jó esetben -, már csak azért is, hogy azt az értékrendet, amely a sajátja, a sajátjává vált, ne kelljen már az első kanyarban elhajítania, nem?

• Nyilván vannak közösségek, amelyek identitást képzők, és teljesen érthető módon az egyén mindent megtesz azért, hogy ezeket megtartsa, hisz ha az identitása, a saját története megszakad önmagáról, akkor abból a helyzetből nagyon nehéz magához visszatalálnia. Ám az alkalmazkodást egy pillanatig sem tartom rossznak, hiszen emberként egyben társadalmi lények is vagyunk, így az igazodás, a konformitás is részünk. Ha most valaki elkezdene itt ordítozva futkorászni körülöttünk, azt elmeroggyantnak hinnénk, ám, ha egy kezdődő, tomboló vihar miatt tenné ezt, akkor mi magunk is alkalmazkodnánk, adaptálódnánk hozzá, és félbehagyva a beszélgetésünket magunk is úgy tennénk, ahogy ő.
  ©Keravin Deraton

• Az adaptáció köré csoportosított témákkal volt esetleg valamilyen szándékos célotok, ami felé vezetni, terelni szeretnétek a közös gondolkozást, avagy inkább a sokszínűség, a szerteágazó, más és más irányba vivő gondolatok felvetése a fontos most?

• Nincsen semmilyen előrevetített narratíva az előadók irányában. Inkább aszerint válogattuk az előadóinkat, hogy kik azok, akik a leghatékonyabban, a legnagyobb meggyőző erővel képesek átadni a tudásukat, ez még a „szaktekintélyt” is megelőzte. Hisz egy fesztiválon kiemelten, fokozottan fontos, hogy kik azok, akik hatékonyan, interaktívan tudják átadni a saját tudásukat.

Hisz azt, ami egy fesztiválon elhangzik, azt nyilvánvalóan pár év távlatában elfelejtik, ám azt, ahogy azt a dolgot neki elmondták, átadták, az a minta, az a motiváció, az a benyomás – az megmarad.

• Ma délután itt volt például két hölgy, akik romaintegrációval foglalkoznak, és mindketten nagyon inspiráló személyiségek, szerintem. Sok-sok tartalmilag is fontos, lényeges dolgot mondtak, természetesen, mégis az fontosabb lehet, hogy látod, hogy vannak emberek, akik ott vannak nap mint nap, és csinálják, csinálják, és csinálják. A döntő szempont az előadók kiválasztásánál tehát az volt, hogy ki az, akit inspirálónak gondoltunk, gondolunk.

• És talán ez a leghatékonyabb érv az adaptáció mellett: a jó adaptáció, alkalmazkodás az, amelyben inspirálódunk is közben, nem?

• Igen, amikor pont az adaptáció inspirál arra, hogy adaptálódj, avagy épp arra, hogy ezt ne tedd!

• Hogy érzed: az adaptáció mint hívószó mennyire határozza meg a Bánki Feszt három napján túl most a mindennapjainkat?
  ©Keravin Deraton

• Nagyon is meghatározó, szerintem, főleg a fiatal generációéban, és persze nem csak az ővékében. Persze nyilván egy buborékban élek, ahogy egy ilyen fesztivál is egy buborék szükségképpen, ám mégis igaz az, hogy egy olyan korban élünk, amelyik rettentő bizonytalan. Ma egy húszéves élete, pályaválasztása küszöbén nem tudja, hogy húsz év múlva összeomlik-e az ipari civilizáció a klímaváltozás miatt vagy sem. Nem tudja, tudhatja, hogy milyen politikai rendszer lesz, nem tudja, hogy összeomlik-e az Európai Unió vagy sem. Nem tudja, tudhatja, hogy az a szakma, amit most megtanul, az húsz év múlva lesz-e még, vagy a mesterséges intelligencia azt is bekebelezi-e majd? Nincsen kiszámítható jövőképünk.

És ennek a jövőképnek az elvesztése ma nagyon sokakban meghatározó életérzés. Ahogy pont ennyire az is, hogy erre az életérzésre hogyan reagál, ehhez az életérzéshez ki, hogyan alkalmazkodik. Van, aki nihillel, van, aki azzal, hogy meg akarja változtatni és jobbá tenni a világot, van, aki azzal, hogy megpróbál magának találni egy vallást, egy közösséget, amely valami kapaszkodót ad.

• Ám összeköt minket az, hogy senki nem tudja, hogy húsz év múlva mi lesz. Az én nagyszüleim megtanultak egy szakmát, és negyven évig abban tevékenykedtek. Nyilván az ő életükben is voltak, lehettek sorsfordító, alakító változások, ám mégsem éltek ennyire vibráló, zaklatottan felgyorsult tempójú közegben, mint mi most. Egy ennyire kiszámíthatatlan közegben, amely folyamatos alkalmazkodásra kényszerít minket. Ma úgy tanulsz meg valamit, hogy lehet, hogy az tíz- húsz év múlva semmit sem ér majd, és lehet, hogy valami teljesen újat kell tanulnod – na, ez tényleg valami olyan, ami teljes, tökéletes alkalmazkodást kíván.

• Ebből a bizonytalanság életérzésből mennyit tud elvenni, illetve ezen az életérzésen mennyit tud erősíteni az idei Bánkitó Feszt Szájensz Szeánsza? Lehet, hogy nem is a bizonytalanság érzése a legnagyobb gond, hanem az, hogy tudunk-e, akarunk-e róla gondolkodni?

• Egy átlag fesztiválozónak nyilván nincsen kapacitása beülni minden előadásra. Be tud ülni egy-egy előadásra, abban a témában, amellyel kapcsolatban a fejében esetleg hatalmas káosz van. Meg tud hallgatni szakértőket, akiknek vannak, lehetnek modelljeik az adott világunkra. Volt például közgazdaságtani kerekasztal: miért lehet, hogy az infláció nagy, a forint pedig erősödik? Rengeteg olyan folyamat, fogalom van, melyekről bár sokat hallunk, mégsem értjük igazán őket. És ha ilyenkor leül három gazdasági szakember, és koherensen el tudja magyarázni, hogy miről is van szó, ez már talán kapaszkodót adhat. Az elemzés, a tudományos modellek tudnak segíteni abban, hogy az információs zajban, ami körülvesz, kapaszkodókat kapjunk.

Ha ki merem mondani, hogy nagyon bizonytalan vagyok és félek, és a mellettem ülő ember is ki tudja mondani, hogy ő is nagyon bizonytalan és fél, akkor az már össze is tud kapcsolni minket, mert ebben az összekapcsolódásban rájönni, hogy hasonló problémákkal küzdünk, az szerintem gyógyító erejű.

• És ez már önmagában is közösségszervező és -építő erejű is.

Csatádi Gábor