Fölöttünk az ég Pótszékfoglaló

Híresen két dolog töltötte el csodálattal Immanuel Kantot, a német filozófust. Az egyik a csillagos ég volt, a másik pedig az erkölcsi törvény. Vajon mit gondolt volna akkor, ha Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta filmjének, a Műanyag égboltnak a világában élne a száz évvel későbbi Budapesten? (Valószínűleg, ugyanezt.)

Sosem gondoltam igazán komolyan, hogy valaha készülhet olyan magyar poszt-apokaliptikus science-fiction nagyjátékfilm, ami akár a nemzetközi porondon simán, mindenfajta szégyenkezés nélkül megállná a helyét. Kicsinyhitűségemre csattanós választ kaptam Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta filmjével, a Műanyag égbolttal.

Persze, egyszerű lenne rögtön rávágni, hogy animációval természetesen könnyebb, és fel lehetne hozni az Idő urait (1982), de utóbbi csak koprodukció, és inkább francia film, hisz a rendező, a producerek és a látványtervező – a híres Moebius – is francia, előbbi pedig egyáltalán nem igaz. Egy jó animációt nehéz, sőt, időigényesebb megcsinálni, mint egy szimpla jelenetet. A film ráadásul rotoszkóp technológiával készült. Ezt a módszert Richard Linklater tette széleskörűen ismertté, és vissza-visszatér a technológiához, legutóbb az Apollo 10 ½ című filmjében.

A rotoszkópos technológia lényege, hogy a filmre vett jeleneteket később kockáról kockára átrajzolják, így születik belőle az animáció. Előnye, hogy a színész minden rezdülését, apró mimikáját vissza lehet adni a kopírozás révén. Mindezt pedig akár számítógép által generált háromdimenziós világba vagy egyszerű rajzolt háttér elé is be lehet illeszteni, ahogy a helyzet megkívánja. Lehetőséget ad a kollázsszerű szerkesztésre is, bizonyos tárgyakat a filmkockáról be lehet vágni a jelenetbe.

A Műanyag égbolt története a jövőben, pont száz évvel később, 2123-ban játszódik Budapesten. A világ kietlen pusztasággá változott, sem állatok, sem növények nem tudnak megmaradni a különböző szélsőséges időjárási viszonyokkal sújtott területeken. Csak a külvilágtól hatalmas burával elválasztott Budapesten tudnak az emberek olyan körülményeket fenntartani, amelyet el lehet viselni. Problémát jelent azonban a túlnépesedés, a folyamatos táplálék- és energiaellátás.

A futurisztikus Budapest hatalmas metropolisszá fejlődött, jó volt látni ismert épületek jövőbeli mását, természetesen új funkcióval ellátva. Illetve jó lett volna többet látni abból, hogy a készítők a technológiai fejlődés mellett milyennek álmodták meg a jövő Budapestjének épületeit. Milyen lenne a jövőbeli város? Barangolni viszonylag kevés időnk marad, mert a cselekmény hamar beindul, és elkezdődik a versenyfutás az idővel.

Így aztán eljutunk a kiszáradt Balaton medrében működő titokzatos telepig, amely a város éléskamrájaként funkcionál, és jobban őrzik, mint egy katonai objektumot. Később pedig Miskolcra is eljutunk, ahol látható, hogy milyen pusztulás ment végbe, és mi az, amin a filmbéli Budapest felül tudott emelkedni. Természetesen vasszigorral és falanszter jellegű berendezkedéssel. Nagy kár, hogy erről a szép új világról sem kaphatunk teljes képet, mivel a film szorosan követi a cselekményt, és csak annyit tudunk meg, amennyi feltétlenül szükséges, a többit hozzáképzelhetjük a reakciók és az információmorzsák alapján. Valószínűnek tartom, hogy a fejlesztés alatt jobban kidolgozták ezt a hátteret is, csak végül a történet kompaktsága érdekében (és/vagy az anyagiak miatt) végül mégsem kapott helyet film kész változatában.

A történet fordulatait annak ellenére sem szeretném lelőni, hogy a bemutató még március végén volt. Annyit azonban elárulhatok, hogy a felmerülő dilemma nem lesz ismeretlen sem a film, sem a science-fiction rajongóinak sem. A többletet egyértelműen a film ökokatasztrófát érintő része adja. Nagy kérdés, hogy mit teszünk a környezetünkkel, és az is, hogy ezért milyen árat kell majd fizetnünk tíz, húsz vagy száz év múlva. Így a film nemcsak sci-fiként, hanem annak egy specifikus ágaként, cli-fiként is értelmezhető, ami műfajként a klímaváltozással kapcsolatos gondolatkísérletek terepe.

Ha jobban felfedezné azt a világot, amelyben játszódik, még nyilvánvalóbb lenne, hogy a Műanyag égbolt olyan filmekkel áll kapcsolatban, mint például az Annihilation, a Mad Max vagy éppen a Stalker.

Keresztes Tamás tökéletes választás volt a főszereplő, Stefan szerepére, karizmája még az animáción keresztül is hat. Stefan a történet előrehaladtával egyre elszántabb és bátrabb lesz, miközben a saját önzésével és hibáival is képes szembenézni. A filmkészítési technikának köszönhetően van értelme a színészi alakításról beszélni, mert a színészek nem csak a hangjukat kölcsönözték a szereplőknek. Szamosi Zsófira kisebb feladat hárult, mivel Nóra a film nagyjából felében eszméletlenül fekszik, később pedig ennek hatására dezoriántált állapotban van. Az is kár, hogy Nóráról viszonylag keveset tudunk meg, habár döntéseinek indokai átérezhetőek, mégis sokkal inkább levegőben lógó karakter, mint a film végén megjelenő professzor (Hegedűs D. Géza).

A Műanyag égbolt tipikusan az a film, ami bővíthető lenne. Amerikában már valószínűleg terveznék belőle a spinoff sorozatot, vagy a film világában játszódó képregény kiadását,antológiaszerűen más történetet feldolgozva, ha nem a reklámkampány részeként jelent volna meg ilyesmi a filmet beharangozandó. Sajnos, nem Amerikában vagyunk, mindenesetre az már biztató, hogy egy bemutatkozó, első nagyjátékfilm ilyen nívón tud megvalósulni.

Jenei Péter