„Adjátok vissza a testemet!” – interjú

A szexualitás története – provokatív cím, mondhatni túl provokatív is mostanság, még akkor is, ha nem látjuk mögé Michel Foucault francia történész-filozófus-esszéíró utolsó, befejezetlen művét, amely nem kevesebbet tűzött ki céljául, mint a szexualitással foglalkozó diskurzusok átláthatatlan struktúrájának felfedését. Mit tartunk helyesnek  a testi érintkezésben és mit nem? Ki szabja meg, hogy mikor, mit és kivel? Furry fétis vagy nemzeti pornó? A TÁP Színház előadása ezeket a kérdéseket fejleszti tovább a neoliberalizmus korában nyüzsgő diskurzusok mentén, és erről szól ez a beszélgetés is a szexualitás története alkotócsapatának egy részével: Lénárd Róbert rendezővel, Selmeczi Bea szerző-dramaturggal, valamint Martinkovics Mátéval és a friss Junior príma-díjas Medveczky Balázzsal.

• A pornóról melyikőtöknek mi jut eszébe elsőként?

• Balázs: Feszültséglevezetés. A pornó segíteni tud a felgyülemlett szexuális energiák levezetésében, nincs értelme azt hazudni, hogy ez bárkinél máshogy van. Nem tartom káros dolognak, de mint mindent, úgy ezt is túl lehet hajtani, és akkor függőséggé válik.

•  Máté: Tiltott gyümölcs.

Valami, ami tabunak számít, amiről nem szokás beszélni. Aztán jobb esetben az ember rájön, hogy amit a képernyőn lát egy mesterségesen helyzet, ami minden természetességet nélkülöz. Jó volt ezekről a különbségekről is beszélgetnünk a próbákon.

• Bea: Társadalmilag még mindig nem elfogadott, hogy a nők pornót nézzenek – legalábbis nem mernek erről beszélni -, de én mindig bevallom: szoktam. Engem ilyenkor a kíváncsiság is hajt, hogy lássam, mi az, ami foglalkoztatja az embereket szexuálisan. Nyilván ez az előadás is azért született, mert sokat beszélgettünk Lénárd Robival arról, hogy mi ma a pornó, merre felé tart a szexuális kultúránk, és mindezt a kapitalizmus hogyan aknázza ki.

• Róbert: A legerősebben a beszélgetések során a pornófüggés témája maradt meg bennem, ami a nevezéktanban, akárcsak minden más kink, új ruhába öltözött. A pornófüggőből gooner lett, ami egy merőben új, gazdaságilag hasznosítható identitás. Így alakít minket a diskurzus. Mára sikerült individualizálnia a piacot és a pornográf testet. Már nem kell lányokat vagy fiúkat beszervezni a pornózáshoz – ott az OnlyFans, kizsákmányolják ők a saját testüket, ha kell.

• A taburól, a kíváncsiságról és a felszabadításról jut eszembe: hogy érzitek, A szexualitás története előadás e háromnak mennyire tud szabad utat adni?

• Máté: Nagyon jót tett, hogy ezzel a kérdéskörrel ennyire masszívan és mélyen foglalkoztunk a próbafolyamat alatt. Rengeteg témát érintettünk, mindenki elmondta a saját történeteit, gondolatait. Így kialakult egy légkör, amelyben meg mertük osztani egymással ezeket, s ez már önmagában felszabadító volt. Azt hiszem, hogy ez a „tabutlanítás” az előadás egészén érződik. 

• Balázs:

A próbákon való beszélgetések az én szexualitással kapcsolatos szemléletemen is sokat változtattak. Sokszor szembesültem magamban azzal, egyre mélyebbre ásva e témában, hogy teljesen természetesnek tartok olyan hajlamokat, fétiseket, amelyekről előtte felhúzott szemöldökkel olvastam. Vagy éppen azóta többet figyelem az érintéseket az emberek között. Hogy kinek mit jelent a másikhoz érni, ki mennyi jelentőséget tulajdonít a fizikai kontaktusnak.

• Bea: Azt éreztem, hogy Robival mi már átestünk a ló másik oldalára. Már ebéd közben és a metrón is erről beszélgettünk. Nagyon vicces volt, amikor néha már annyira telítődtünk, hogy kijelentettük, ma már nem dolgozunk többet, szexről többet egy szót sem. Egyik reggel a rape play kérdését fejtegettük a metrón, és amikor felnéztem, észrevettem, hogy két muszlima ül velünk szemben kikerekedett szemekkel. Teljesen átkerültünk egy tabuk és korlátozások nélküli világba.

• Robi: Szabó Vera sokszor használta a próbafolyamat során a sex-positive kifejezést. Igen, vállald a tested, vállald azt, hogy ez egy szexualizált test. Nagyon szerettem ezeket a pillanatokat. Azt hiszem, ez lett számomra a tabutlanítás lényege, hogy a szexre egy idő után nem néztünk tilalomfa által lezárt területként.

• Balázs: Az előadásban ezt a szexuális szabadságot a végletekig kitágítottuk, ami már az abszurd maga.

• Volt esetleg bizonytalanság bennetek amiatt, hogy netán a témáról való beszédmóddal átléphettek egy határt?

• Balázs: Nem akarunk semmit sem megértetni a közönséggel, a cél inkább az, hogy bizonyos dolgokra rávilágítsunk, és ezzel felnyissuk az emberek szemét. Ezzel természetesen határokat lépünk át, hiszen nem mindenkinek azonos az ingerküszöbe.

• Máté:

Kicsit olyan ez az előadás, mint egy festékpaletta, nagyon sok minden egyébről is szó esik benne a hatalom és a szexualitás kapcsolata mentén: technológia, szélsőségek, frusztrációk, identitások, popzene, férfiasság, nőiesség, testkép stb. Fontos volt számunkra, hogy a modernkori szexualitást alaposan körüljárjuk és megmutassuk minden oldalról.

• Így talán oldódhat a feszültség és a szégyenérzet, ami e téma kapcsán mindannyiunkban sokszor megjelenik.

• Bea: Szerettük volna elérni, hogy az előadás után a közönség merjen beszélni a szexről. A szexualitás történetében nem csupán a fetisizmusról, a BDSM-ről, a különböző fíliákról és szerepszemélyiségekről beszélünk, hanem a szexualitás konzervatív oldalairól is.

• Robi: Talán épp itt is a lényeg: hol van az a határ és ki szabja meg, hogy hol van? Foucault sem mozdítja el a határokat (bár későbbi interjúiban ajánl hajmeresztő ötleteket), csak megpróbálja megértetni a mechanizmust, amely létrehozza őket. Mi is valami hasonlót tettünk. Diskurzusokat elemeztünk, és még véletlenül sem egyoldalúan. Aztán valami olyasmire jutottunk (például a Bea által szemlézett rape-play beszélgetésben), hogy a konszenzus az egyetlen nem átléphető határ. Minden más fikció.

• Hogyan lehet egy ilyen téma kapcsán rálelni arra a beszédmódra, ami nem bulvár, ám nem is intellektualizáltan távolságtartó?

• Bea: Alapvetően Foucault-ból indultunk ki. Ezen kívül sokat merítettünk Paul Beatriz Preciado Testo Junkie című művéből is, de

felhasználtuk Valerie Solanas Scum Manifestóját, a spanyol transzgerilla kiáltványt, kutattuk a társkereső alkalmazások szexuális identitásait, böngésztük a statisztikákat, hogy aztán ezeket jelenetekké gyúrjuk Robival. A próbákon a színészek házi feladatokat kaptak, hogy aztán ezek a kis jelenetdarabok is beépüljenek az előadásba.

• Robi: Sok minden tőlük került be: Žižek utópiáját a testek nélküli szeretkezésről például Lestyán Attila idézte és hozta be anyagként. A kínai lótuszlábat mint a szépségideál egy megrázó történelmi emlékét Sárközi-Nagy Ilona rántotta be, ehhez keresett Bea remek szöveganyagot.

• Balázs: A nyelvezet kapcsán sokat próbálgattuk, hogy mi az, amit érdemes halálosan komolyan érteni, és mi az, amit idézőjelek közé kell tennünk.

• Robi: Nehéz ügy, mert közben megbántani sem akartunk senkit. A transzgerilla kiáltvány esetében például többször is beleütköztünk abba, hogy ez talán már túl vicces, majdnem sértőn az. Ami szatirikus lett az előadásban vagy vicces, az a saját jogán lett az, hiszen a diskurzusnak egy csomó pontja komolyan vehetetlen. A pornójelenetben nem csupán Bea remekül csengő viccein vagy a színészek halálkomolyan vett impróján nevetünk, hanem azon, hogy bár abszurd az egész, nem áll annyira távol a valóságtól, mint amennyire szeretnénk.

• A szexualitás története előadás a saját szexuális és másfajta szabadságotok megtalálásában, fejlesztésében segített-e, illetve szerintetek ez a szabadság átadható?

• Balázs: Már az is nagy előrelépés lenne,

ha nem ítélnénk el egy másik ember szexuális szokásait csak azért, mert a miénktől eltérő. Ha ez megtörténne, akkor mindenki szabadságminősége magasabb szintre kerülne. Ha ahelyett, hogy ne csináld ezt, inkább megkérdeznénk, hogy miért csináltad, csinálod ezt, az nagyon jó irányba terelné a társadalmat.

• Robi:Egyértelmű igennel felelnék, még ha időnként Beához hasonlóan engem is kétségekkel töltött el ez a folyamatos sex-talk. Sok beszélgetésben éreztem, hogy áttörnek beszédfalak, hogy egyre könnyebb kidumálni dolgokat. Szex-pozitívnak lenni jó.

• Bea: Amit én profitáltam ebből a próbafolyamatból, az az, hogy elengedjem ezt az egész identitás kérdést, de még hosszú idő, mire a társadalom eljuthat odáig, hogy nem érdemes címkézni sem magunkat, sem a másikat, mert a címkék csak elválasztanak.

• Balázs: Engem a másik lelke, sosem az identitása érdekelt.

  ©Ráthonyi Sára

• Bea: Remélem, azt át tudjuk adni az előadással, hogy nem az a fontos, én miként határozom meg magam, hanem az, hogyan kapcsolódok a másikhoz.

• Máté: Talán a próbafolyamat óta szabadabban és magabiztosabban tudok eligazodni abban a nagyon fura útvesztőben, ami a belénk ivódott társadalmi hatások és a valódi vágyaink, szándékaink között áll.

Fontos, hogy igyekezzünk felszabadítani magunkat mindazon nyomás alól, ami a médiából, a kapitalista termelésből ömlik felénk, és megkeressük, hogy mi az, ami minket és a másokat is valóban boldoggá tesz. Az utolsó monológomban is erről beszélek: „Adjátok vissza a testemet!”

• Bea: Valakitől kritikaként megkaptuk, hogy az előadásban nem volt intimitás. Hát persze! Az egész előadás az intimitás hiányáról szól, hiszen a sok szétforgácsolt identitás között épp az hiányzik, hogy az intimitás újra megjelenjen a szexben. Akkor talán nem tudná a termelés a szolgálatába állítani.

Csatádi Gábor