Egerek és emberek – Katinkáról pepitában

Hosszú Katinka egy rádióinterjúban úgy nyilatkozott, leginkább talán a számára is ikonikus Egerszegi (2000)című dokumentumfilmnek köszönhetően egyezett bele egy hasonló, az ő életéről szóló alkotás létrehozásába. Így akarva-akaratlanul  párhuzamot vont a két film közé, ezek összehasonlítása azonban csak mértékkel lehetséges. Ennek oka abban a személyességben keresendő, mely az Egerszeginek jellemzője, a Katinkának viszont egyenesen lételeme, ezáltal meghatározza annak egész felépítését. Ugyanakkor kétélű fegyver is; megragadja, de el is tolja magától a nézőt.

Ritka, hogy a multiplexek bőséges fikciós filmkínálatában magyar dokumentumfilmmel találkozunk, így érthető talán, miért előzte meg látványos promóció a Katinka bemutatóját. A címszereplőnek szánt etalon szerep utóélete és házasságának nyilvánosságra került részletei ráadásul tartalmas és fordulatos filmélmény ígéretével kecsegtetnek, melynek legfeljebb előképe lehet az Egerszegi Krisztináról több mint húsz éve és nagyon eltérő gondolatok mentén készült alkotás, amiben a nemzet Egérkéjének sikertörténetét követhette nyomon a néző.

A Katinka egészen mást tűz ki céljául; kevésbé a hős kollektív tudatban elfoglalt helyére,  inkább magára az emberre koncentrál, miközben szüntelen keresi a választ arra, hogy vajon e kettő szétválasztható-e, s ha igen, milyen módon és milyen áron. Ennek érdekében különböző aspektusokból igyekszik megmutatni az úszónő történetét; több szálon vezeti be nézőjét egy élsportoló nem mindennapi életrutinjába a már említett személyesség vezérfonala mentén.

Szerkezeti felépítése és képi világa is e dramaturgiai elgondolást követi; a Katinkát visszahúzódó, ám annál ambiciózusabb gyermekként ábrázoló archív anyagokat látványos, sokszor víz alatt forgatott felvételek váltják, melyek szó szerint példátlan közelségbe engedik a nézőt a lefilmezett alanyhoz. Utóbbi Nagy András operatőr és csapata munkáját dicséri, mely által még hangsúlyosabbá válnak a filmben egyébként nagyon jó arányérzékkel elosztott, edzők, barátok és családtagok által adott interjúrészletek. Ezek  legfontosabb ismérve talán az árnyaltság; a riportalanyok nem csupán tehetségről, erőről és sikerekről áradoznak, őszintén vallanak azokról a negatívumokról is, melyek Katinka életét beárnyékolták. Ezáltal hozzájárulnak ahhoz, hogy a film ne váljon szirupos hőseposszá, hiszen Katinka, vagy ahogyan a medencében ismerik, az Iron Lady története sem az!

Erről ő maga mesél meglepő nyitottsággal, miközben azt is engedi, hogy a kamera életének intimebb, sőt, sebezhető pillanataiban követhesse. A vele készült anyagokban kendőzetlenül vall az élsportolók életének embert próbáló, néha kísérleti egerekéhez hasonló oldaláról, a pandémia idején átélt mentális válságáról, vagy a benne dúló lelki viharokról. Utóbbi kapcsán a film hosszan taglalja Katinka Shane Tusuppal való fanatizmussal átitatott érzelmi és szakmai viszonyát, elegáns módon tartózkodik azonban mindenfajta értékítélettől, ami a film egészére is igaz, s kétségtelenül egyik legfontosabb erénye.

Jóval több kérdést vet fel, milyen hatást érnek el az alkotók azzal, hogy a lefilmezett alany és a külvilág viszonylatában az alany mindig előnyt élvez. Nincs kísérlet arra, hogy az egyén sikereit vagy kudarcait megpróbálják a tömegek vagy akár a nemzet szintjére emelni, megerősítve ezzel azokat a felelevenített pillanatokat, amikor az ország a tévéképernyők előtt egy emberként szorít a medencében küzdő sportolóért, akivel a néző szinte egynek érezheti magát.

A Katinka vállalja, hogy különbséget tesz. Van a világ, és van az úszó, aki azonban időről időre tudatosan megfeledkezik emberi mivoltáról, hogy elérje áhított céljait. Vajon tudjuk-e, szeretnénk-e végig Katinka és az Iron Lady furcsa, s úgy tűnik, szétválaszthatatlan hibridjének bőrében érezni magunkat, miközben a vele történő azonosulás lehetőségei meglehetősen korlátozottak a hétköznapi néző számára. A főhős alvási, evési szokásai, a végigedzett hosszú órák, maga a teljes napi rutinja legtöbbünk számára idegenként hat.

A készítők ugyan jó érzékkel vetik be a legváltozatosabb filmnyelvi és dramaturgiai eszközöket, hogy bevonjanak minket egy személyes történetbe, ám nem számolnak a kapcsolódási pontok hiányával. Más megközelítési alternatívát viszont nem ajánlanak fel, így félő, hogy végül hívatlan vendégnek érezzük majd magunkat Katinka világában.

Annál kellemetlenebb lehet ez az élmény, mivel a film egy a hétköznapi életben visszahúzódó, mosolygós, kifejezetten szerethető fiatal nőt mutat be nekünk, aki ha sportról van szó, példátlan akaraterővel, teherbírással rendelkezik, s céljai érdekében egyedülálló módon képes hegyeket megmozgatni.

Mindezt rendkívüli igényességgel és látványosan tálalva kapjuk meg, ám mégis úgy érezhetjük, a medence széléről csodálva kell végignéznünk, így átélni sem tudjuk igazán.

Cseplye Dániel