Egy szabad országban mitől féljen az ember?

Cseppet sem újkeletű, ám annál aktuálisabb gyakorlat a történelem egyes szakaszait kisemberekből magányos hősökké váló alakok sorsán keresztül filmvászonra vinni. Az efféle művek gyakran életrajzi ihletésűek, ez esetben pedig történetük viszonylag kötött. Ha ilyen alkotásról van szó, a kérdés mindig az, képesek-e kiaknázni a bennük foglalt, sokszor jól ismert eseményekben rejlő potenciált, azaz hitelesen és hatásosan megmutatni hogyan jutnak el a karakterek, s általuk a cselekmény A-ból B pontba. Gyöngyössy Bence Béres József legmeghatározóbb életszakaszát bemutató filmje kapcsán sincs ez másképp.

A feltaláló című mű témaválasztásával nem vállal túl sok rizikót, hamar utat talál a nézők szívéhez, amikor a hétköznapi, becsületes embert megtestesítő, munkájában kiemelkedő, mégis szerény Béres József (Gáspár Tibor) történetéhez nyúl.

A férfi agrármérnökként tevékenykedik, kutatásai során azonban úttörő felfedezést tesz, melynek kapcsán rájön a nyomelemek élő szervezetre gyakorolt hatásának jelentőségére, s megalkotja a mára számos háztartás polcán megtalálható Béres cseppet. A készítmény hatásosságát állatokon, majd emberi szöveteken is teszteli, utóbbi akkor válik különösen fontossá számára, mikor agytumorral diagnosztizált testvérének gyógyítása mellett kötelezi el magát. Tevékenysége azonban nem marad titokban, s hamarosan szembe találja magát az államhatalommal, melynek célja, hogy kuruzslóként megbélyegezve lehetetlenítse el munkáját. Ezzel egyidőben azonban Béres személyéből az értelmiség által is egyre inkább támogatott nemzeti hőst faragnak.

Utóbbi kidomborítására A feltaláló kiemelt hangsúlyt fektet; érzékeny, erkölcseiben megingathatatlan protagonistát hoz létre, aki védelmezi az elesetteket, okosan jár túl ellenlábasai eszén, miközben tanúbizonyságot tesz haza- és emberszeretetéről is.

Karakterének meg-megvillantott múltja által az alkotók markánsan vázolják fel a mű alapmotívumait. A vidék szeretete, csodálatos – a film későbbi pontjain is visszaköszönő, hangulatuk által pedig dramaturgiai jelentőséggel bíró – természeti képekben mutatkozik meg, melyek a vallásos közeggel, vagy a dolgos anyában testet öltő családcentrikussággal párosulva, jóleső érzést keltenek a nézőben, noha erőteljesen egy bizonyos befogadóréteget szólítanak meg.

A cselekményvezetés egyszerűen követhető sémán alapszik; jó küzd a rossz ellen. A főhős az igazság jegyében száll harcba, s kerül szembe az őt rebellis elemként kezelő szocialista rendszerrel, amely az alap-, majd a későbbi konfliktusok kiváltó oka is lesz, egyúttal lehetővé teszi Béres karakterfejlődését.

A feltaláló tétje azonban nem egy önjelölt orvos tudományos ambícióinak kiteljesedése. Mindig többről van szó, s ezen a téren az alkotók, valamennyi szereplő esetében következetesen járva el, gondosan figyelnek rá, hogy a karakterek motivációi mögött megjelenjen az ember, aki szeret, félt, sértett, vagy épp – mint Béres esetében – missziónak tekinti, hogy másokon segítsen.

A film így nem csupán árnyal, a sokféle érzelmi töltet által lehetőséget ad egy sor erőteljes alakításra is; Huszárik Kata, Für Anikó, Seress Zoltán, Székely B. Miklós, hogy csak néhányat említsünk a Gáspár Tibor mellett sorakozó nagy nevek mellett, egytől-egyig remekelnek.

A feltaláló tehát egyrészről eleget tesz a bevezetőben említett kritériumoknak; valódi sorsokon keresztül, hitelesen mutatja be a múltat, ám ezzel együtt mintha időről időre vontatottá és enerválttá válna, melynek elsődleges oka a dramaturgiai csúcspontok túlzott kiszámíthatóságában, vagy épp kifejezett hiányában keresendő.

Utóbbit illetően hol feldob, majd nem fejt ki, máskor pedig el is hagy potenciálisan konfliktust jelentő szálakat. Így halványodik el például a kezdetben erősen artikulálódó az elárvult kislány és Béres közti szinte családias viszony, vagy az antagonista, Mátyus elvtárs és Béres felesége közti, ám a sejtetés szintjén megragadt kapcsolat.

Még gyakoribb azonban, hogy a téthelyzetek verbális úton oldódnak meg. A film, ahelyett hogy megmutatná egy-egy esemény végkifejletét, inkább csak elmondatja azt valamelyik karakterrel egy későbbi jelenet során. Máskor, ugyancsak a szöveg által, hajlamos túlzásokba esni, amikor súlyos kérdéseket halmoz, vagy együttérzést keltő szereplők szájába ad nagy igazságokat, patetikussá téve azok jelentéstartalmát, ami különösen azért adhat okot a nézői bosszúságra, mert valóban fontos (akárcsak a címben is említett) gondolatokról van szó.

Ez a zavarba ejtő kettősségérzet vonul végig a filmen, ami egy koncepciót is érintő problematikában csúcsosodik ki igazán. A feltaláló ugyanis nem teszi egyértelművé szándékát azzal kapcsolatban, milyen hatást is szeretne kiváltani nézőjéből. Míg Béres személyes dilemmáit egy sor valóban drámai vonal mentén felépített jelenetben mutatja be, addig a férfi megpróbáltatásainak másik jelentős gócpontját, a szocialista rendszert s annak működését, a komédia jegyében ábrázolja.

A Hatházi András által alakított igazgató elvtárs köré csoportosuló jelenetekben például rendre a groteszk humoré a főszerep. A film ezáltal folyamatosan fenntartja egy esetleges fekete komédia ígéretét, ám nem merészkedik odáig, hogy kibontsa az ebben rejlő lehetőségeket, így viszont zavaróvá válik az erőteljes drámai vonal mellett, egyúttal elbizonytalanít az alkotói koncepció tudatosságát illetően.

Ezt kompenzálandó A feltaláló befejezése bővelkedik nagy érzelmekben, sőt, egy jó érzékkel felépített, meglepetést is tartogató zárószekvenciával búcsúzik. Ezzel együtt inkább nevezhető olyan alkotásnak, mely ugyan üzenetével felemelő és inspiráló hatást gyakorol nézőjére, mégis (talán pont ezért), némi keserű szájízre adhat okot a benne rejlő alternatívák kiaknázatlansága miatt.

Cseplye Dániel