“Tarkón lövöm az istenemet!”

Ha nem tudnánk, hogy fikció, azt hihetnénk, Bernáth Szilárd debütáló dokumentumfilmjét látjuk egy borsodi srácról, akiben testet ölt a tomboló düh és a letaglózó kreatív energia. Ádám kivágja az asztalra a múltat, tör-zúz, csókol, széttárt karokkal áll ki, hogy a világ arcába üvöltse igazát, s aztán hang sem jön ki a torkán. Pedig mondandója van, s így van ez a Larry című filmmel is. Hogy mit és hogyan értünk belőle, kérdés, ereje azonban bizonyosan magával ragad bennünket.

A rapről talán a törvényen kívüliség, perifériára szorultság, a monoton ütemek, ám annál élettelibb és hangosabb szövegek jutnak eszünkbe. Ehhez hasonló az a világ is, melyben a gátlásokkal teli, magányosan lázadó Ádám (Vilmányi Benett) él. Birkapásztorként ugyanaz az egyhangú munka várja nap mint nap, melyből hazatérve alkoholproblémákkal küzdő, vallásos áhítatba menekült apjával (Thuróczy Szabolcs) tölti ideje nagy részét, s küzd az életére gyermekkorától fogva árnyékként vetülő dadogás ellen.

Körülötte mintha semmi sem változna: ugyanazok az ösvények, beakadt szófoszlányok, a birkák egyforma bégetése, a vasút kattogó zaja, a hídpilléreken pattogó visszhang. Ezek adják Ádám életének zaklatott alapritmusát, mely ott lüktet benne, arra várva, hogy egy nagyobb erő többletjelentéssel ruházza fel. A néző fül- és szemtanúja lehet, amint a főhős lépésről lépésre teret enged a benne tomboló ösztönlénynek, s szavakba önti mindazt, ami a lelkében dúl. Sokszor provokatív szövegei lenyomatai annak az egyesek számára talán ismerős, másoknak pedig teljesen idegen vidéki létnek, melynek egy szelete most a nézők elé tárul, méghozzá a maga nyers valójában.

A Larry erőssége, hogy mindezt végig a főszereplő szűrőjén keresztül láttatja, megmarad fókuszáltnak, így az Ádámot körülvevő világ olyan autentikus atmoszféraként funkcionál, mely hitelessé teszi a fiú motivációit.

Ádám ugyanis mozdulna, azt a hangot keresi, mely átvitt és szószerinti értelemben is a sajátja, s aminek segítségével üzenni tud. Ebben lesz segítségére az a néhány roma srác, akik körében ugyan eleinte a megbélyegzettek között is kívülállónak érzi magát, de akikben végül mégis második családra lel. Általuk lesz lehetséges számára, hogy felszínre törjön a benne rejlő tehetség, melynek következtében felsejlik előttünk a film talán legizgalmasabb tétjét ígérő eseménye is. Ádám, Larry művésznéven, saját dalával benevez egy országos tehetségkutató műsorba, ahol lehetősége nyílhat élőben megmutatni magát, s megnyerni a tízmilliós fődíjat.

Az odáig vezető út azonban tele van akadállyal. A fiú, miközben igyekszik legyőzni saját démonjait, hogy közönség elé merjen állni, örökös küzdelmet vív azzal az örvénnyel, melyet addiktív apja kilengései, anyja elvesztésének árnyai, valamit apja szeretőjének, Noéminek egyre intenzívebb jelenléte generálnak.

Az alkotók hétköznapi életmomentumok egész sorát vonultatják fel, melyek egyszer drámai súllyal nehezednek ránk, máskor pedig képtelenségükből adódóan csalnak mosolyt arcunkra, némi enyhülést hozva a Larry cseppet sem könnyed világába. Hogy lehet, hogy a nehéz témák mégis fogyasztható formában jelennek meg a mozivásznon?

Erre a válasz talán abban az egyszerű és természetes elbeszélésmódban rejlik, mely a mű dramaturgiai szervezőelve. A film belső ritmusát az egymást követő dinamikus jelenetsorok (pl. családi viták, Ádám dühkitörései) s az azokat itt-ott nyugvópontra helyező rövid kiállások (pl. Ádám alkotói magányban töltött percei) váltakozásai adják.  

A dinamikát erősíti továbbá a vágástechnika és az operatőri munka is. (Előbbi Szabó Tamás, utóbbi pedig Hartung Dávid érdeme.) A kézikamera Larryben alkalmazott használata lehetővé teszi, hogy a néző szinte ott loholjon a szereplő sarkában, mely által intenzívebben vonódik be a cselekménybe, s jobban tud azonosulni a karakterek lélekállapot változásaival.

A film további erénye, hogy az egyes szituációkban elhangzó párbeszédek a kevesebb több elvét alkalmazva, szinte improvizatív jelleggel hangoznak el egy kislétszámú, de annál erősebb szereplőgárda szájából. Vilmányi Benett alakítása minden mozzanatában hiteles, egyszerre vad, gyermekien ártatlan és szeretetre éhes, míg Thuróczy Szabolcsé kétségbeejtően igazinak hat, ahogy benne foglaltatik egy függőséggel küzdő ember minden magasztosan józan és reménytelenül megismétlődő pillanata.

A film valamennyi mellékszerepét alakító színész egyébként remek választás, ám közülük is Szandtner Anna s meglepetésekkel teli Noémije emelendő ki, aki egyfajta szövetségessé lép elő Ádám életében. Karaktere által az alkotók egy fordulatos szerelmi szállal is gazdagítják a Larry cselekményét, ami a főhős elé gördülő akadályok dacára határozott léptekkel halad a végkifejlett felé. 

A film utolsó negyedében a borsodi tanyavilágból a pesti éjszakába csöppenünk, ahol Ádám a nagy fellépésre készül. Ha a fentebb említett szempontok (autentikus jelleg, természetes élethelyzetek) alapján egyébként bárkiben felmerült volna, hogy dokumentumfilmet néz, az ezen a ponton bizonyosan meggondolja magát, hiszen a produkciókat értékelő szakmai zsűriben egy feltűnően higgadt és zömében pozitívan nyilatkozó Puzsér Róbertet láthat. Ez egyúttal a Larry egyetlen s ilyenformán talán nevettetően józanító pillanata, mely finoman jelzi, hogy amit látunk, mégiscsak fikció.

A készítők ezután ugyanolyan természetes és életből vett pillanatokkal zárják a művet, melyekben az alkotás addig is bővelkedett, így valószínűleg nem marad a nézőben hiány, legfeljebb némi jóleső kíváncsiság a karakterek jövőjét illetően.  

Olyan film született, mely képes a legnehezebb élethelyzeteket a maguk nyers valójában, mégis emészthető módon ábrázolni, s melynek valószínűleg elnézzük azt is, ha hangos, mert úgy sejtjük, igazat szól. 

Cseplye Dániel