Alkotni vagy kiszolgálni?

…mert egyszerre e kettőt nem lehet. Ez egy olyan választás, mely az egész életünk lényegére világít rá, és arra is, hogy mennyire vagyunk a döntéseink, a választásaink urai. April de Angelis Színésznők c. darabját Sztarenki Pál rendezte a Pinceszínházban könnyeden komoly, a női sorsra érzékeny, hosszan bennünk rezonáló előadássá arról, hogy a színészet és a színház mennyire dupla fenekű létezés – a létezés és a megmutatni vágyás kíméletlen darálója.

Ez a színpadnyi daráló, ez a deszkákkal határolt, szinte zárdai puritánsággal berendezett középkori színházi öltöző és korabeli színpad (díszlet: Enyvvári Péter) mindent képes elárulni már önmagában is játék és szavak nélkül. Pedig Ágens Doll Commonja oly kérlelhetetlen elszántsággal szavakkal is mesélni kezdi az egykori Medveszínház helyén II. Károly rendelete után megnyílt színház történetét, melynek társulatában már nők is játszhattak. Ez a mese aztán egyszerre lesz a történetmesélésből eredő időutazás és misztikus beavatás, beavatódás abba, ami a színház maga.

Ágens Doll Commonja, a színház segédszínésze és mindenese ezzel le is horgonyozza, keretbe helyezi az előadás egészét, ám ettől a keretezéstől csak még erőteljesebb hangsúlyokat kap itt minden. Szájából flegma hányavetiségbe burkoltan olyan súlyos létigazságok vagy épp a középkori vulgaritás humorába, pajzánságába csomagolt bölcsességek robognak felénk, hogy hangosan nevetünk, ám e hangos nevetésünkben pont ilyen „hangos” lesz a melankólia az első színésznők hányattatott, már-már embertelen életét megmutató fanyar igazságok miatt.

Ezt a fanyar ízt és humort erősíti egészen élénkké, markánssá Jeney Luca prostituáltból színésznőségre, színészi hivatásra vágyó Nell Gwynja úgy, hogy az egész előadásnak képes ezzel megadni a bukéját, zamatát. Tenyeres-talpas, naiv tehetsége, tűzön-vízen át kitartani tudó, akaró elszántsága egy egész kor nőinek létminőségéről, sorsáról képes megmutatni tehetséges egyediséggel valami ezen időszakra jellemző egészen unikálisat.

©Szabó Réka

Jeney Luca Gwynján keresztül, mint hatalmassá növesztett kulcslyukon át, belátunk egy világba, a nőkkel való bánásmód egy máig is éppúgy jelenlévő közállapotába, amely most is éppoly barbáran középkori, amely még 2023-ban is annyira jelenlévő, mint évszázadokkal korábban. Jeney Luca egészen bámulatos, jól eltalált tehetséggel zseniális, velünk maradó.

Pont úgy, ahogy Nagyabonyi Emese Mrs. Marshallja, akinek férfi bátorságot megszégyenítő elszántsága, szilaj rendíthetetlensége ebbe a nőkkel teli társulatba szintúgy oly magabiztosságot, kiradírozhatatlan bizonyosságot képes már az első gesztusaival odacsempészni, hogy szemernyi kétséged sem marad a női színészek színpadi létjogosultsága felől – történelmi koroktól függetlenül. Mrs. Marshallja igazi védjegye, ikonja a női lágyság is szívósság elegéből megszülető jelenlét teremtő erejének.

Ahogy e kornak, a kezdeteknek egy másik vetületét, jóval komorabb, tragikusan szép színezetét hozza közénk Györgyi Anna Mrs. Bettertonja, az öregedő, a pályája végén járó, szakmája minden mesterfogását a kisujjában hordó színésznője. Igazi, jó értelemben vett méltóságot, tartást adó és magának kikövetelő matróna, akire nem lehet nem figyelni, akinek a világlátására a mindenkori fiatalabb generáció legyinthet ugyan, de súlyát, értékét, vitatni nem tudja.

Mert ebben a rendezői olvasatban pont az a lendületes, figyelemre méltó és érzékenyen értő, érintő, hogy ezeket a nagyon is különböző női karaktereket a színésznői lét csatarendjébe állítva a humor megejtő, lírai érzékenységével beszélteti kiszolgáltatottságról, mindent magától érthetődően leuralni akaró dominanciákról, melyek között a színésznők és a nők még mindig csak másodrendű állampolgárok. Ami persze nemtől függetlenül ott, akkor és azóta is, mindmáig szégyenletes. És ezt a szégyenletes kiszolgáltatottságot mutatja meg öniróniával, tenyeres-talpas humorral jól kimérten, jól eltaláltan Sztarenki Pál.

Egyszerre láttatja ezt a szégyenletes kiszolgáltatottságot,  a tiszavirág-életű tündökölni vágyást, akarást egészen hatalmassá nagyítva Deáky Szandra Mrs. Farley-je tehetséggel megmutatott kivagyiságával együtt, majd a megesett, a színésznői pályáját elhagyni kénytelen nő és művész emblematikus sorsdrámáját is.

Deáky Szandrának elhiszed, hogy egy valakivé lenni akaró, vágyó nő miként válik észrevétlenül, sokszor tudtán, akaratán kívül eszközévé egy kornak, a másik kényét-kedvét kereső szolgalelkűségnek, csupán azért, hogy vágyott célját elérje – és ebben a cél utáni hajszában időközben maga is teljesen elforgácsolódik.

A Színésznők pont ezt az elforgácsolódást mutatja meg.  Nyelvezetének szókimondó, pontos, másként ki nem mondható humora által lesz még inkább felemelően tragikus és könnyed humorossága ellenére is hosszan emlékezetes az előadás. Hisz nem lehet a humor plasztikus ránk zúdulásai között sem  fel nem tenni magunknak a kérdést e színésznőket látva: alkotni vagy kiszolgálni?

(2023. december 1.)