„…a gyermeki, naiv azonosulás óvja meg, ez tartja életben” – interjú

Kertész Imre Sorstalanság c. regényéből Bagossy Júlia rendezett tantermi előadást a Katona József Színház Sufnijában. Az előadás szereplőivel, Jakab Balázzsal és Gloviczki Bernáttal beszélgettünk sorsról, magunk választotta utakról, a szöveg unikalitásáról, sajátos nézőpontokról, a gyermeki lélek naivitásáról, a játszani tudás életmentő szerepéről, a koncentrációs tábor otthonosságáról, a páros monodráma hasznáról, pirospacsizásról és szomjúságról, a bennünk élő többféle hangról, a tantermekben kapott figyelemről, a nyolcvan évenként lenullázódó társadalmi emlékezetről és a megismertetés fontosságáról…

• A sorsról elsőre mi jut az eszetekbe?

• Balázs: Az, amit mindenki maga alakít.

• Bernát: Az eleve elrendelés.

• Balázs:

Hiszek abban, hogy pozitív szemlélettel lehet bevonzani a jó dolgokat. Időről időre el szoktam bizonytalanodni e téren, ám mégis szeretek ebbe kapaszkodni.

• Erőt ad a folytatáshoz. Segít cselekedni, mert ha cselekszem, azzal semmiképpen sem tudok akkora hibát elkövetni, mintha nem tennék semmit, csak stagnálva egy mocsárba ragadva időznék.

• Bernát: Van az embernek valamiféle útja, amiről néha magam is azt érzem, hogy az úgyis úgy fog, úgy kell történie, ahogy megíratott. Bennem azonban ez mégis  szüntelenül élő kérdés: úgy fog-e történni, ahogy történnie kell, vagy én vagyok az, aki dönt, és irányítja az eseményeket.

  ©Szokodi Bea

• Ha már változás és történés: melyikőtök hogyan, mikor találkozott Kertész Imre regényével, és milyen volt vele az első találkozás élménye?

• Bernát: Gimnáziumban ez a regény nem volt tananyag, így csak említésszerűen beszéltünk róla, és csak részleteket olvastunk akkor belőle, ám az olvasópróbát megelőző félévben én elolvastam a teljes regényt.

• Balázs: A Sorstalanság c. filmmel találkoztam először. Annyi ismeretem azonban már volt erről a témáról, hogy érezzem, ennek a filmnek jobban kellett volna rám hatnia. De igazából se a színét, se a szagát nem éreztem ennek a történetnek a filmen keresztül. Talán csak egyetlen jelenet maradt meg bennem a filmből, az, amikor ott a rámpán sorakozva állnak, és mintha valamilyen szétfolyó mozgásba vagy táncba kezdenének…

A regényt olvasva azt éreztem, hogy amíg Gyuri számára nem realizálódik a valóság, amíg nem kerül a kerekei közé ennek az egész szörnyűségnek, addig mennyi hit, remény sugárzik át az eseményekből számára. Az a naiv , belső erőtől, megszállottságtól lüktető történetmesélés volt számomra az izgalmas,

• ami egészen addig végigkíséri a regényt, amíg mindenki számára nem válik világossá, hogy mi lesz mindennek ténylegesen majd a vége.

• Szerintetek miért lehet erősebb, izgalmasabb páros monodrámaként bemutatva ez a történet, mintsem egy szokványos monodrámaként? 

• Bernát: A tantermi előadásokat követő előadásokon sokan és sokszor meg szokták kérdezni, hogy miért vagyunk ketten ebben az előadásban. A mi megfejtésünk erre Bagossy Juli rendezővel közösen az, ha belekerülünk egy döntési helyzetbe, akkor egyszerre több dolog forog a fejünkben. Ezekből egyetlen szereplő csak egy dolgot tud megmutatni egyszerre, így azonban, mivel ketten vagyunk, két különbözőt tudunk megmutatni szimultán.
  ©Szokodi Bea

• …ám ez a két, egymás melletti különbözőség nagyon hamar eggyé is tud válni, nem?

• Bernát: …igen, összeolvadni. Citrom Bandinak egészen jelentős szerepe van ebben a történetben, és külön jó, hogy ezt a másikunk tudja játszani. Egy-egy mondatnak sokszor más és más értelme is lehet ugyanabban az időben, amit így a másikunk máshogyan megszólalva, másképpen tud megmutatni, vagy épp másképpen tud reagálni rá.

• …ha már reagálás: milyenek voltak az első tantermi reakciók erre az előadásra?

• Balázs: Elsőként az Eötvös Gimnáziumban mutattuk be az előadást, és azt éreztem, hogy ők teljesen zavarba estek attól, hogy mi beléptünk az életterükbe. Volt például egy srác, aki szinte végig a telefonjával babrált, mégis a foglalkozáson pontosan idézte azokat a mondatokat, amelyeket mi mondtunk – egészen máshogyan figyelt. Humoros és szép volt, hogy látszott a tekintetükön, hogy ők most a ránk szegezett szemüket tudják a figyelmükként adni, ám  mindehhez most még nem tudnak másképp csatlakozni. Amolyan: „mindenképpen téged foglak nézni, ha neked erre van most szükséged” pillantás volt.

• Bernát:

Az első pár iskolában azt tapasztaltuk, hogy az elején a figyelmükért nekünk is, nekik is meg kellett küzdenünk. Ez a szövege miatt egy elég nehéz előadás. Ám körülbelül onnantól, hogy Gyurka vonatra került, már mindenki kezéből kikerült a telefon, és néma csendben, valós szemkontaktussal kezdtek el figyelni.

• Az előadásban nagyon hangsúlyos szerepet kap a játékosság: szerintetek pont egy ilyen témánál miért lehet fontos ez?

• Balázs: Az anyagnak, ahogy magának a színháznak is szüksége van arra, hogy az egyik pillanatban nagyon könnyed, vicces, majd a másikban egyszerre megrázó is legyen. Ez a játékosság lehetővé teszi, hogy egyszerre több síkon hathasson, működhessen ez az anyag. Ilyen például a cipőkkel való játék is, ami számomra az egyik legszebb talán… Maga a regény szövege is nagyon humoros, és fontos, hogy ez a humor az előadásban magában is ott lehessen!
  ©Szokodi Bea

• …sőt: a humorán keresztül még nagyobbat üt… 

• Balázs: …igen, teljesen!

• Bernát: Azért is, mert

Gyurka egy tizenötéves gyerek, aki játszik, akinek arról kellene, hogy szóljon az élete, hogy játszik. Ő elkezd pirospacsizni, miután kiderül, hogy elviszik az apját munkaszolgálatra. Mert mit csináljon? Unatkozik: elkezd pirospacsizni. Enélkül talán teljesen érthetetlen is lenne ez a történet.

• Hisz gyerek csupán, akinek az lenne a sorsa, hogy játsszon, a következő percben pedig már a marhavagonban utazik, és szomjazik. Ebből a játékos humorból képes megszületni ez a történet valójában.

• Szerintetek Köves Gyuritól elveszik vagy ő adja oda – semmiképpen sem fel – a saját sorsát?

• Bernát: Szerintem is-is. Gyermeki naivitása miatt, abból adódóan, hogy ő meg tudja indokolni, mi miatt történik ez: nem ellenkezik a regény jelentős részében. Ebben az értelemben ő maga is „felelős” a saját sorsáért.

• Balázs: Igen, a sorsát semmiképpen sem adja fel. Van egy mondat a regényben: „úgy szerettem volna még a koncentrációs táborban maradni!” – ezt már a kórházban mondja. Aki játszik, az azonosul. Ő akkor, akármilyen is volt: a koncentrációs táborbeli életével, énjével akart, szeretett volna azonosulni.
  ©Szokodi Bea

• Miért lehet fontos ez az azonosulni tudás, akarás itt?

• Balázs: Ez a gyermeki, naiv azonosulás óvja meg, ez tartja életben. És ez nem valami görcsös, tudatos keresés eredménye, hanem egy ösztönös benne létel: ő egyszerűen ilyen, így éli az életét.

• Bernát: Egy gyerek valóságát valószínűleg könnyebb befolyásolni. Ha egy harmincéves embernek azt mondod, hogy ahogy eddig éltél, az nem volt normális, felteszünk egy marhavagonba, és elindítunk egy másik világba, ahol egészen más körülmények vesznek majd körül, mint eddig, aztán innentől az lesz a normális életed, ezt az a harmincéves nem tudná elfogadni. Ám az, hogy Gyurka mindezt magától érthetődőnek veszi, abban az ő gyermeki nyitott, rácsodálkozni tudó világa érződik.

•  Számotokra mi miatt lehet ez a Sorstalanság-előadás fontos viszonyítási pont?

• Balázs: Ha ez az előadás nincs, akkor most nem nagyon tudnám, hogy mit csináljak, merre induljak el az életemmel. Ez az előadás a biztonságot jelenti. Azt érzem, hogy egy olyan ügy mellett állok ki, és fektetem bele az energiáimat, amiben nagyon jól érzem magam.

Nyolcvan év szükséges ahhoz, hogy lecserélődhessen egy társadalom kollektív emlékezete. Most pedig nyugat-európai, jobboldali vezetők titkos megbeszélésein arról folyik a szó, hogyan lehet menekülteket A-ból B-be átszállítani. Nyolcvan évvel ezelőtt volt ez téma, mely akkor megrázta a világot, de úgy tűnik, hogy ezt már elfelejtettük.

• Talán ennek az előadásnak a segítségével kevésbé kopik ki  az emlékezete. Hisz ma már egy olyan generáció él, melynek nem viszonyítási alap a holokauszt. A felmenők között már nem élnek ezek a történetek, így aztán el is felejtődik. Ha ez ellen tudunk tenni ezzel az előadással, akkor már megérte.

• Bernát: Balázs nagyon jól megfogalmazta, hogy maga a téma miért nagyon-nagyon fontos. Ráadásul egy ennyire minőségi, érdekes és  Nobel-díjas olvasmányra büszkének kellene lennünk. Ez a tantermi előadás másfél óra – még egy fél napot sem vesz el a tanóráktól, a regény maga pedig még mindig nem a tananyag része. Ám ez alatt a másfél óra alatt megismertethető maga a téma és ez a konkrét  regényből gyúrt anyag is,  ez a két dolog az, ami egyszerre teszi értékessé ezt az előadást.

Csatádi Gábor